Rokker a közgyűlésben: Alakszai azt hazudta, Miskolc annyira gazdag, már attól tartottunk Várkonyi Andrea hozzámegy..
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
„Azért 57 év komcsi meg ballib ámokfutást helyrerakni 12 év elég kevés.
De azért jól haladunk !
Azért ahhoz a 8 évhez képest, amit a ballib csinált mindenképpen fényévekkel több…
Gyurcsányék mindenben csak rontottak, eltékozolták a nemzeti vagyon felét, és mégis csődbe mentek.
Orbánék 50%-al növelték a nemzeti vagyont és az EU egyik legdinamikusabban fejlődő országát rakták össze.
Oszt ti mégis Gyurcsányékat akarjátok vissza !”
Megint gyásznap van az origonál a szájer évforduló miatt?
„Az ügy lezárult, annak kapcsán az alábbi nyilatkozatot teszem:
A politikát három és fél évtizede szabadságharcosként kezdtem. A kommunista diktatúra ellen, Magyarország függetlenségéért, Európa újraegyesítéséért és azért küzdöttem, hogy minden magyar szabad emberként élhessen a hazájában. Ez a harc sikeres volt. Mindig a nemzet közös ügyét néztem, magamat soha előre nem toltam, politikus harcostársaimat tiszteltem, a választók által rám bízott képviselői munkát tisztességgel elvégeztem és ellenfeleimmel is méltányosan bántam. Az európai politizálás tizenhat éve során a magyar nemzet érdekeit és szabadságát szolgáltam, hazámat megalkuvás nélkül, mindig megvédtem a nemtelen, külső, hungarofób támadások ellen. A 2020 november 27-i magatartásomért – mandátumomról és párttagságomról való gyors lemondással – vállaltam a politikai felelősséget, azért mindenkit megkövettem. Az elmúlt hónapokban számos méltánytalan, vagy gyűlölködő támadás is ért, de együttérző megnyilvánulásokat is kaptam. Megköszönöm mindenkinek, aki a legnehezebb időszakban lelki támaszt, vigaszt és segítséget nyújtott. Mindig tiszteletben tartottam az emberi méltóságot és a mindenkinek a magánélethez való jogát. Harminc éves politikai pályám során homofób megnyilvánulást nem tettem; beszédeim, írásaim, interjúim vizsgálatával – amelyek itt, ezen a honlapon (www.szajer.hu) is szinte hiánytalanul hozzáférhetőek – erről bárki meggyőződhet. Képviselői pozíciómról való lemondással megszűnt nyilvános közszereplői státuszom. A belga hatóság döntése után az is egyértelmű, hogy ellenem jogi eljárás nem folyik, minden tekintetben magánszemély vagyok, megillet a magánélethez való jog. Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom.
2021. március 24.”
Ha majd kábszis b@zik, meg pedofilok monológjára leszek kíváncsi azonnal megkérdezem valamelyik fideszest.
az új marxistákat kérdezd meg. LMBTQ….P…Z irányultság ügyében ők a profik. Ajánlom az új német kormány programját olvasásra.
„A transznemű professzor enyhítene a pedofilok megítélésén
Walker az interjúban kiemelte, hogy „a MAP (Minor Attracted People, azaz kiskorúakhoz vonzódó emberek) érdekvédelmi csoportok – mint például a B4U-Act – támogatják az új kifejezés elterjedését, elsősorban azért, mert kevésbé megbélyegző, mint a pedofilhoz hasonló megnevezések”.
Walker szerint a pedofília csupán a szexuális vonzalom egy formája, ezért ezt tolerálni kell.
A transz adjunktus ragaszkodik ahhoz, hogy a „pedofil” megnevezés helyett a „kiskorúakhoz vonzódó emberek” kifejezést használják, mivel az előbbi sértő lehet az érintettek számára – mutatott rá a ZeroHedge.”
Minek olvasgatnám ha van saját kaleta-szájer törvényünk?Plusz nem ott élek.
ócska bolsevik trükk; „rabszolgatörvény” és társaik átnevezéstan
„Kormányzati támogatások 2020–2021-ben
Beruházásokra kapott (jóváhagyott) támogatások:
1. A Diósgyőri vár rekonstrukciós munkáira (Nemzeti Várprogram): 10,2 milliárd forint
A 2020 előtt kiutalt 5 milliárd forint után 2020 decemberében született döntés az újabb, 10,2 milliárdos összegről.
2. MVK – Zöld Busz Program: 1,458 milliárd forint
Ez év júliusában született támogatói döntés 10 darab elektromos meghajtású busz beszerzéséhez.
Működésre kapott (jóváhagyott) támogatások:
1. Az MVK-nak nem kell lízingdíjat fizetnie: két év alatt 1,2 milliárd forint
A közlekedési vállalat (MVK Zrt.) 2020-tól – jelenleg is – mentesül a fennálló lízingdíjak megfizetésétől a kormány által biztosított hitelmoratórium következtében. Ez nem közvetlen támogatás, így az önkormányzat költségvetésében sem szerepel, de ezt az összeget nem kell megfizetni az MVK-nak, így azt a várostól nem kéri és nem is kapja. Mértéke havi 50 millió forint, vagyis két év alatt összesen 1,2 milliárd forint.
2. A miskolctapolcai fürdő (Ellipsum) üzemeltetésére: 700 millió forint
2020-ban kiutalták.
3. Iparűzésiadó-bevétel kiesésének kompenzálására: 1,350 milliárd forint
2021. júniusban született kormányzati döntés, azóta ki is utalták Miskolcnak: működésre szabadon felhasználható a város döntése szerint (a huszonötezer fő feletti települési önkormányzatokat érintő, a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése kapcsán).
4. Önkormányzat rendkívüli támogatása: 276 millió forint
2020 szeptemberében, szabadon felhasználható (közüzemidíj-tartozások, élelmiszer-beszállítók rendezése).
5. Önkormányzati támogatás: 70 millió forint
2020 decemberében, a települési önkormányzatok működőképességének megőrzésére.
6. Önkormányzat rendkívüli támogatása: 350 millió forint
Idén augusztusban született döntés, szabadon felhasználható, vissza nem térítendő támogatás (közüzemidíj-tartozások, élelmiszer-beszállítók rendezése).
Miskolcot érintő – korábban indult – fejlesztések (teljes projektösszegek):
– DVTK Aréna (kosárlabda) fejlesztése: 6 milliárd forint. A létesítményt a múlt hónapban adták át.
– Tapolcai élményfürdő (hazai forrás): 12,7 milliárd forint
– A Diósgyőri vár rekonstrukciós munkáira (Nemzeti Várprogram): összesen – több év alatt – 15,5 milliárd forint
– Y-híd: 13,5 milliárd forint
– M30-as sztráda hiányzó szakaszának megépítése, amivel már az országhatárig ér a gyorsforgalmi út. A fejlesztés értéke 200 milliárd forint. A szakaszt októberben át is adták. Az autópálya megépítése gazdasági hasznot – befektetőket, kereskedelmi forgalombővülést, turistákat – hoz a megyeszékhelynek és a térségnek.”
Most hogy megvolt esti mese a krumplizabálóknak akkor maradjunk a tényeknél:
Miskolctól két év alatt 7 Mrd lopott el a a fidesz kormány.
ja, ja.
És a MIK devizakötvényeket sem tette rendbe, holott megduplázta a Város bevételét.
Le van sz@rva a járvány, adja kormány a debreceni költségvetés 1/3-át, cirka 50-60 milliárdot, majd mi szétgórjuk a haveri vállalkozások felé és
cserébe tele szájjal mocskoljuk Orbánékat, hogy leváltásukra nem adnak
elég pénzt.
Megint „megduplázás” duma megy? 50-60 Mrd az pont az az adósság amit a románok összehoztak.Erre arcoskodsz itt szekusivadék?
Aha! És nem tudtátok, hogy mit hagytatok 2010-ben, mi? És vállaltátok a 2019-ben a felvirágoztatást, mi?
Kit nézel hülyének? A NÉPSZAVA-t?
„Egy év alatt majd 12 milliárddal növelte kötelezettségvállalásait a Miskolc Holding Zrt. (MH) – derül ki a miskolci önkormányzati cégeket összefogó, városi tulajdonban lévő MH Zrt. 2016-os beszámolójából. Az MH kötelezettségállománya a 2015-ös 34 milliárd forintról 45 milliárd forint felé emelkedett. A holding 45 milliárdos kötelezettségállománya háromszor haladja meg a részvénytársaság 12 milliárd forintos alaptőkéjét. „A vállalatcsoport eladósodottsági mutatója és az árbevételre vetített eladósodottság is kedvezőtlen irányban változott 2015-höz képest” – állapították meg az összefoglalóban.”
Cseréljünk! Kifizetitek a 2010-es adósságokat, amit összehoztatok és kaptok 7 Mrd-ot.
hogy is mondta , anno Lamperth elvtársnő?
„Utolsó gondolat: napirenden van a területfejlesztési törvény módosítása. Higgyétek el, hogy tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban. Bízzatok bennem, tisztességes javaslatot teszünk le az asztalra és fogunk erről egyeztetni frakció-keretben is, ha kell, választmány-keretben is. Gábor, fölajánlom, hogy a választmány-keretben is tudunk erről egyeztetni, és olyan módosítás lesz, ami áthúzza azt az újságokban, címlapon megjelent állítást, hogy majd innentől megnézhetjük magunkat, mert a Fidesz fogja osztani a pénzt. Nem így döntöttek Magyarországon a választók, és nem így döntött az Országgyűlésben a Fidesz. Ha kétharmaddal megszavazta volna a regionális választott önkormányzatot, ma más helyzet lenne.”
És a maradék 53 Mrdal amit 9 év alatt összehoztatok azt ki fizeti ki?
Ezt már az 35 ezer miskolci sem veszi be, aki rátok szavazott. Írhatotok két tucat brossurát is.
mit írtatok alá átadás-átvételkor?
Na te 53 milliárddal megtévesztett hülyegyerek. Látszik hogy nem érted mi az hogy adósság, csak a moslékkoalició választás előtti mantráját ismételgeted… Egyébként meg a fele sem igaz, nézz utána egy kicsit.
Megalomán Andika, drága;
“2004-ben a város tervpályázatot hirdetett a vár és térsége fejlesztése irányainak meghatározására, amelyet Rudolf Mihály és csapata nyert el. napjainkig is tartó munkálatok az ekkor meghatározott irányok szerint zajlanak. Hozzátették: az EU-források 2007-es megnyílása után Miskolc 2009-ben pályázatot adott be a Diósgyőr és Lillafüred térsége turisztikai fejlesztése érdekében, amit az akkori kormány 2010-ben el is fogadott. Mint az ellenzékiek fogalmaztak, “mindent Kriza kezébe adtunk 2010-ben”
Aki nem hiszi kérdezze meg Fedor Vilmost . Ő is a Zsűriben volt, Igaz Tompa Úr ?
„Szabad, demokratikus, európai ország – ez a DK víziója, ha országépítésről van szó. Hegedűs Andrea szerint „11 éve nem nagyon használjuk ezeket a szavakat”, a közbeszéd része lett ellenben a „jachtozás”, a „luxushelikopterezés”, de szavai szerint „kéj- és kémbotrányoktól” is hangos volt a magyar közélet az elmúlt években.
„Stop lopás!” – adta ki a jelszót a jelenlegi, de a – reményei szerint ellenzéki erőkből álló – jövőbeni kormánynak is. A forrásokat inkább iskolák, kórházak felújítására fordítaná, valamint a bérek rendezésére, hogy az orvosokat és tanárokat itthon lehessen tartani.
Miskolc kapcsán konkrétumokat is említett, így például négysávúsítaná a Futó utcát, a tapolcai és az egyetemi elágazáshoz körforgalmat tervez a DK-s képviselőjelölt, aki a Kiss Ernő utcát meghosszabbítaná a Lorántffy utcáig, Lillafüredre pedig kerékpárútnak kell vezetnie. És a víziközműhálózat fejlesztése mellett új panelprogramot is indítana, önerő nélkül, napelemekkel, geotermikus energiával.
– Felkészültünk a feladatra, ami ránk vár. Hiszem, hogy kellő munkabírással, toleranciával, empátiával újra lehet építeni ezt az országot, bár 11 év rombolása után ez nem könnyű feladat – vélekedett Hegedűs Andrea, aki szerint „Dobrev Klára nemcsak győzni, de kormányozni is képes”.
Hátrafele mutogatás ( szigorúan csak 2010-ig), felfele mutogatás (szigorúan csak a patás ördögig) , mert ki vannak éhezve a VV közeli vállalkozók.
„Pistike kérleli az apját:
-Apa, vegyél nekem egy pisztooolyt…
-Nem!
-De én egy igazi pisztolyt akaroook!
-Elég legyen! Hát ki parancsol ebben a házban?
-Te apa! Viszont, ha lenne egy pisztolyom…”
Persze persze szekuskám.Hátrafelé.Nálatok 11 éve tart az Elmúltnyócév,meg a gyurcsányozás te szerencsétlen.
„Talán ismered a svédeknél általánosan elterjedt tréfát.
„Mi történik, ha egy norvég nemzetiségű hazatelepedik Stockholmból Osloba?
Mindkét város IQ-ja mérhetően megnő.”
Csak a félreértések elkerülése végett: ebben a történetben te nem a svéd vagy.
Mi történik, ha egy román nemzetiségű szekus hazatelepedik Miskolcról Bukarestbe?
Egy fővel kisebb lesz a miskolci fidesz frakció.
Alakszai jobban tősgyökeres, mint a „Velünk a Város pénztárcája „frakció együttvéve.
Egyébiránt Bige elvtársra gondolsz?
neki Nyíregyháza mellett van a dácsája
Jön vissza a Jakab Peti?
Haha.Jó vicc.Biztos románul is jól hangzik és jókat röhögcséltetek rajta miközben ósszehoztatok 53 Mrd minuszt a városnak.
Írjatok brossurát 106 milliárd mínuszról, az jobban hangzik.
Választás előtt is tudtátok, azért kértétek fel 2016-ban Atkárit.
Pereljetek be szekus.
A 77 népmese írása a sztárügyvédnek való;
2012:
„Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatóján azt mondta, hetvenhét ügyben – köztük a városi vagyonkezelőnél kifizetett prémiumok és az új villamosok beszerzése miatt – tesz feljelentést a miskolci MSZP, számításuk szerint ezekben az ügyekben csaknem három és fél milliárd forint kár érte a borsodi megyeszékhelyet. Azt is közölte, hogy nagyjából ötven esetben hűtlen kezelés miatt tesznek feljelentést, de okirat-hamisítás, hanyag kezelés és hatóság félrevezetése miatt is a nyomozó hatósághoz fordulnak.
Kriza Ákos a Hír TV Rájátszás című műsorában erre reagálva azt mondta, “egy szó sem igaz abból”, amit az MSZP állít, minden vád “lebegtetett”, és nem tartalmaz konkrétumokat.”
Simon ideges is lehet, már nem sokáig mutyizhatnak.
Ba+! Még miniszterelnök jelölt jelöltet is rosszul választottak. Egy súgógépes Karácsony mögé beállni….?????
„Mintha Orbán Viktor nem a súgógép 20. századi változatát, a papírlapot használná 30 éve minden egyes beszédénél.”
Orbán V. meg Karácsony G. egy lapon..
Anyám borogass!
Sanyííííííí!
“6.2.1.A kötvény kibocsátója
Mint korábban már említettem, 2002 és 2006 között Magyarországon összesen hat kötvénykibocsátás történt. Ebből egy, ún. rábocsátás volt, azaz egy már meglévő kötvényprogramon
belül történt egy újabb kibocsátás, míg egy esetben –bár a döntés már megszületett – a forgalmazási eljárás még mindig folyamatban van. A kibocsátó két alkalommal (Debrecen,
Edelény) közvetlenül a települési önkormányzat volt, míg Miskolc és Nyíregyháza esetén a
város 100%-os tulajdonában lévő önkormányzati közszolgáltató vállalat (Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt., illetve a Sóstó-Gyógyfürdők Rt.) volt a hitelfelvevő. … Miskolc és Nyíregyháza esetén pedig még ugyanazon személy is közreműködött a forgalmazásban.
Debrecen második, és Miskolc szintén második kötvénykibocsátásáról van szó. “
Basszus! Ezt mondta a fékezhetetlen agyvelejű Rokker? Még a végén koordinátor lesz. ????
Inkább ő mint mondjuk molnár péter. Megszólal és már csukódik is le a szemem.
Azé’ egy GúrNándis „NYUSZET-et a Kneszetbe!”
kirohanáson felvillanyozodnál, mi?
Megfelelő balf@szt a megfelelő helyre:
„- Korábban a kezdeményezésemre egy közvéleménykutatást végeztünk, és megkérdeztük a helyben lakókat, hogy mit gondolnak, mi legyen a neve ennek az eddig névtelen közterületnek – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Molnár Péter (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, a névadás kezdeményezője. – Volt három opció, amire szavazhattak, illetve javaslatot is tehettek, de toronymagasan a Vörösmarty tér elnevezés győzött.
A városrész egyik közterületét a köznyelv is így hívta eddig Miskolc belvárosában”
Ba+! És itt a Gordonon nem tudtatok megőrizni egy komcsi emlékfalat elvtársi összefogással? Pancserek!
„Több ütemben épült fel a teljes lakótelep, persze a házak között óvodák, iskolák, parkolók, orvosi rendelők és játszóterek is épültek. Sőt a Vörösmarty utcán egy aluljáró is kivitelezésre került. Megtalálhatóak a legifjabb bérházak generációja is a lakótelepen, ez az Uitz Béla – Corvin utca – Mártírok köz – Arany János utca területén található zárt „körbérház”. Az egykori „gordonosi” házak szanálása 1973-tól folyamatos volt. Érdekesség, hogy 1928-ban még jól látszik a térképeken a Belegrád-sziget, amelyre ma már csak egy kis utca emlékeztet a Király utca mögött.
1974-ben kezdődött a lakótelep építése, az utolsó ház átadására 1982-ben került sor. Összesen 2287 lakás van, 10 670 négyzetméter alapterülettel. Ez az Arany János – Corvin utca – Király utca nyugati oldala, a Vörösmarty lakótelep első – egyik – fele.”
Régen a részeget, meg a sántát támogatták! Most elveszik a mankóját, támogatva ellopják pénztárcáját!
Jó a közgyűlési összefoglalód; A néma mondta a süketnek hogy a vak látta a sántát elfutni Miskolc város pénzével.
A tehetségtelenségük beismerése okán frusztráltak. Hagyni kell őket virágozni
Több párt 1 eredmény, kiteregetik másik szennyesét!
a fidesz már rég lemondott Miskolcról, ez nem új
Tudjuk ! A möszöpö FOS már 2014-ben megírta: ?????
„Magyarország miniszterelnöke, a kormányzó párt elnöke lemondott Kriza Ákosról – írta közleményében az ellenzéki párt.
Orbán Viktor az egész kampány alatt, a mai napon alig egy órácskát szentelt a Kriza Ákos melletti kampányra. Az itt töltött 60 perc is olyan volt, mintha titkos találka lett volna, hiszen semmilyen, a Fidesztől egyébként megszokott, reklám és tömegrendezvény nem kísérte a jelenést.
A helyzet az, hogy a kormányfő Facebook oldalán legalább 20 kép került föl és az MTI is leközölte azokat, igaz 2010. június 23-i eseményként.
Az ellenzékiek szerint Magyarország kormányfője nem szívesen mutatkozik nyilvánosság előtt bukott politikussal. A mai titkos kormányfői vizit körülményei azt üzenik, hogy Kriza Ákosról lemondott saját pártelnöke, Kriza Ákos megbukott.”
Dobrevgrád. Mit harcoljanak érte? Ahol ilyen egy alpolgi;
https://www.youtube.com/watch?v=rVNcX2zKIx0
Sannyííííkáááám! Minggyá’ 22.
„Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének
2012. október 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből:
X-303/3577/2012. sz. határozat
Tárgy:MIK Zrt. által kibocsátott Kötvények fizetési kötelezettségének teljesítéséhez új
forrás rendelése, a MIK Zrt.-vel kötött megbízási szerződés módosításának
jóváhagyása, a kötvények futamidejének 2022-ig történő prolongációjához
kapcsolódó döntések meghozatala
l./ Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése II-41/70.422-2005 sz. határozatával 2005-ben
12.5 millió CHF, majd II-42/95.329/2006. sz. és V-158/95.780/2006. sz. határozatokkal
további 10 millió CHF, összesen 22.5 millió CHF névértékben városfejlesztési feladatok
finanszírozását biztosító kötvények MIK Zrt. általi kibocsátásáról döntött.”
Mennyi volt a metán tartalma , amit Rokker eleresztett?