A külügyminiszter korábban a Financial Times-nak nyilatkozott erről.
Az Egyesült Államok arra készül, hogy beavatkozzon a 2022-es magyarországi parlamenti választásokba – mondta korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Financial Times újságírójának.
A magyar tárcavezető elmélete a népszerű amerikai hírcsatornát, a CNN-t is érdekelte, ezért egy kérdéssel fordultak hozzá, hogy mit értett pontosan Szijjártó azon, hogy az USA beavatkozni készül a magyar választásokba.
A külügyminiszter az ATV stúdiójából válaszolt, méghozzá úgy, hogy
ebben a térségben megszokott, hogy keletről és nyugatról is megpróbálják befolyásolni az eseményeket.”
A miniszter ezután arról beszélt, hogy a magyar kormány „jobboldali, konzervatív, keresztény kormányként” vitában áll az európai uniós liberális „fősodorral”, és abban érdekelt, hogy az EU ne váljon „Európai Egyesült Államokká”, hanem erős nemzetállamok szövetsége legyen.
Szijjártó Péter közölte azt is, hogy Magyarországon 70 százalékos az átoltottság, ami szerinte tovább emelkedik majd, de az lenne a legjobb, ha akár a 100 százalékot elérné.https://hvg.hu/itthon/20211130_cnn_amerika_egyesult_allamok_valasztas_2022_bevatkozas_szijjarto_peter
Ilyen bátor a mi miniszterünk. Itthon nagy a pofa, amikor meg rákérdeznek akkor maszatol a mi petink.
Kakadu ahogy szokott, mellébeszél ha egyenesen kellene válaszolni.
ja, ja
különösen a bezárt magyar parlamentben ????
Teljes CNN Amanpour interjú
Kisköcsög nem válaszolt, mert ezt a böffenetét a magyar zombiknak mondta, elfelejtette, hogy más is értesül róla.
Demajdelfelejtettem, hogymilyenudvariatlanvagyok! (CÖF-öt, birod?)
Így utólag is kívánok boldog szülinapot a miniszterúrnak.
?Isten éltesse, Miniszter úr!
?Nemrég ünnepelte 43. születésnapját Szijjártó Péter, minden idők
legsikeresebb magyar külügyminisztere!
??Köszönjük, hogy a magyar emberek érdekeit képviseli!
?12 pontban összegeztük Szijjártó Péter munkásságának
eredményeit! Ez persze nem minden, de mi ezeket tartjuk a legfontosabb
lépéseknek!
?1. A külügyi tárca minden országgal partneri kapcsolatokra
törekszik, nem politikai döntések születnek, hanem a magyar emberek
és Magyarország érdekeit szolgáló döntések. Ennek
köszönhetően világszerte elismeréssel tekintenek Magyarországra
https://szamokadatok.hu/Post/4174/A_vilag_minden_pontjan
?2. Szijjártó Péter kulcsszerepet játszott a védőeszközök
és a vakcinák beszerzésében. Debrecenben elindult az oltóanyaggyár
építése, a miniszter pedig közben együttműködési
megállapodásokat köt a gyártókkal, lesz hazai vakcina, és
többféle is lesz!
https://szamokadatok.hu/Post/4116/A_vakcina_nem_politikai_kerdes
?3. A miniszter kőkeményen kiáll Magyarország szuverenitása
mellett, minden fronton megvédi a magyar érdekeket. Migráció,
rezsi, családpolitika és adók tekintetében nincs kompromisszum,
Magyarország azt fogja tenni, ami nemzeti érdeke, Szijjártó Péter
pedig ezt el is mondja mindenkinek.
https://szamokadatok.hu/Post/4069/Szijjarto_az_ENSZ-nek
?4. Történelmi pillanat!!!
A zsaroló Ukrajnát elkerülve évente 3,5 milliárd köbméter orosz
gáz érkezik Magyarországra a ma nyomás alá helyezett szerb-magyar
interkonnektoron keresztül az új szerződésünk alapján!
Hosszútávú gázvásárlási szerződést írt alá a miniszter,
ezzel garantálva a magyar családoknak az otthon melegét, és az alacsony
árakat.
https://szamokadatok.hu/Post/4050/Tortenelmi_pillanat [4] [4]
?5. Szijjártó Péter bátor és határozott ember, ha kell,
odacsap az asztalra. Senki sem fogja Magyarországot lábtörlőnek használni!
https://szamokadatok.hu/Post/4040/Nyikorog_a_kiskertajto [5] [5]
?6. Keleti nyitás: az egyik legfontosabb, időben meghozott
döntés! Magyarországra ezermilliárdos nagyságrendben érkeznek
keleti befektetések, ebből pedig munkahelyek, adóbevétel és GDP
növekedés lesz.
https://szamokadatok.hu/Post/4037/Szamok_bizonyitjak_a_Keleti_Nyitas_letjogosultsagat
?7. Miért repül Szijjártó Péter?
Segítünk, mert úgy tűnik egyesek nem értik, mi a külügyminiszter
dolga! Néhány gigaszerződés a sok közül! Miközben a libsik azon
lovagolnak, hogy „Jaj-jaj-jaj”, a külügyminiszter REPÜL, mi
bemutattuk az utak eredményeit is, amit az álhírgyártók
eltltkolnak
https://szamokadatok.hu/Post/3983/Miert_repul_Szijjarto_Peter
?8. Válságkezelésből csillagos ötös!
Hallotta valaki azt, hogy „adóemelés” vagy „megszorítás”? Mert mi
nem! Köszönjük, Fidesz! Köszönjük, miniszter úr!
https://szamokadatok.hu/Post/3970/Valsagkezelesbol_csillagos_otos [8]
?9. Ha munka van, minden van
A baloldal a segélyekben és hitelekben, mi a munkahelyekben és az
emberekben hiszünk! Írta Szijjártó Péter. Köszönjük!
Szijjártó Péter személyesen több tízezer munkahelyet hozott Magyarországra,
ezzel több tízezer magyar embernek biztosította a megélhetést.
https://szamokadatok.hu/Post/3936/Ha_munka_van_minden_van
?10. Szijjártó Péter Brüsszelnek: “Magyarország NEM LESZ
bevándorlóország!” Történelmi jelentőségű beszéd. Videó
https://szamokadatok.hu/Post/3854/Szijjarto_Peter_Brusszelnek_Magyarorszag_NEM_LESZ_bevandorloorszag
?11. Szijjártó Péter egyetlen hete
Miközben az ellenzék bohóckodik, Magyarország eddigi legjobb
külügyminisztere 7 országban folytat tárgyalásokat a héten!
https://szamokadatok.hu/Post/3525/Szijjarto_Peter_egyetlen_hete
?12. Az országnak van határa, a nemzetnek nincs. Így beszél egy
hazafi! Videó
https://www.facebook.com/szamokadatok/videos/786726862162140 [12] [12]
?? Köszönjük, Miniszter úr!
?? További sikeres és eredményes munkát!
?? A 2022-es választáson mind ott leszünk, és értékelni
fogjuk a munkáját! ?
MIlyen cukik ezek a cöfösök. Amikor az egyik fideszcsicska bagázs (cöf) hivatkozik a másik fideszcsicska szamoadatok) bagázsra..
Ezek azok akik házhoz mentek a lóf@szrt annak idején?::):):):):)
„Szombaton járta be az országot egy Facebookos bejegyzés, amely a kormányzati kék plakátokhoz hasonló külalakkal adott számot arról, hány stadion épült – kórházak helyett – az elmúlt években. A “trükk” mindössze annyi volt, hogy a stadion szót kórházra, a férőhelyeket pedig ágyszámra írták át – ezzel is jelezve, mennyivel jobban állhatna a magyar egészségügy, ha ezeket az összegeket nem a stadionokra fordítják.A nyilvánvalóan fricskának szánt képet azonban nemcsak az ellenzéki oldalak vették át, de a szamokadatok.hu is, amely úgy hirdeti magát, mint a “baloldali hírek ellenszere”. ez a weboldal a következő kiírással osztotta meg a képet:
„“Várjuk a baloldal hasonló listáját a 2002-2010 közötti időszakról. Nem kell idegeskedni, adunk időt, szükség lesz rá.”
Nyald ki a f@szát…
„a népszerű amerikai hírcsatornát, a CNN-t ” Körbe röhöglek
Mesélj, melyik a legnépszerűbb amerikai hírcsatorna. VIlágosíts fel kérlek.
„A nézettség miatt foglalkozunk az oroszokkal. Elképesztően sokan néznek minket mostanában. Azt hiszem, nagyon sok liberális nézőnk van, akik azt szeretnék látni, hogy Trumpot megszívatják” – szó szerint ezeket a mondatokat mondta a CNN egyik producere azon a rejtett kamerás felvételen, amelyet egy amerikai oknyomozó munkacsoport forgatott. A videót a Project Veritas tényfeltáró újságírói készítették arról, hogy a hírcsatorna hogyan manipulálja a híreket.
A főszereplő John Bonifield, a CNN 15 éve a csatornánál dolgozó producere. A férfi egy magát politikailag elkötelezettnek valló gyakornoknak arról beszél, hogy az Egyesült Államokban és világszerte is etalonnak számító CNN nem azért számol be napról napra Donald Trump és az oroszok közti állítólagos kapcsolatról, mert az igaz lenne, hanem azért, mert így többen nézik őket.
Kőkemény üzlet
„Nem kéne elmondanom, de a főnököm néhány nappal ezelőtt azzal érzékeltette, mennyire is számítanak a számok, hogy amikor Trump kihátrált a klímaegyezményből, mindössze egy, másfél napot foglalkozhattunk vele, utána szóltak, vissza kellene térni az orosz-szálra” – avatta be a riportert a producer. Hozzátette: ha – szavai szerint – úgy viselkedtek volna Obamával, ahogyan most Trumppal, akkor szerinte egyszerűen elveszítették volna a nézőiket.
„Ez kőkemény üzlet, főleg egy hírcsatornának. Szóval azt kell csinálni, ami több pénzt hoz. Az emberek azt hiszik, létezik médiaetika. Csakhogy azok a szempontok, amikről az újságírói iskolában beszélnek nem léteznek. Ezek cuki kis közhelyek, de ez az üzletről szól” – mondta.
Nincs bizonyíték
A CNN producere később egy liftben arról is beszél, hogy a csatorna annak ellenére híreszteli naponta Donald Trump és Oroszország állítólagos kapcsolatát, hogy semmilyen konkrét bizonyítékuk nincsen.
„Teljesen alaptalan egyelőre. Ha ezek a kiszivárogtatások igazak lennének, akkor már rég kiszivárgott volna valami bizonyíték is” – fogalmazott.”
Kipcsak handabanda.Kérdésre válaszolj kisfiam: Melyik a legnépszerűbb amerikai hírcsatorna?
Bezzeg a „világhírű” Hír TV! Ha..ha..ha..ha..
ilyet az amcsik soha, semmikor nem tettek.
Ők csak demokráciát exportálnak
„Teljességgel figyelmen kívül hagyná az Európai Unió álláspontját Ukrajnával kapcsolatban az Egyesült Államok – derül ki abból a meglehetősen nyers hangvételű telefonbeszélgetésből, amely Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai ügyekért felelős külügyi államtitkára és Geoffrey Pyatt kijevi nagykövet között zajlott le nemrég. A telefonbeszélgetésre – amelyet minden valószínűség szerint az oroszok hallgattak le és szivárogtatták ki – a két politikus január 25-e után keríthetett sort. Tanúsága szerint az Egyesült Államoknak nem tetszik a brüsszeli politikusok inaktivitása – az ezzel kapcsolatos ingerültségének Nuland a „Fuck the EU” fordulattal hangot is ad. És nem szívesen látná kormányon a két hónapja tartó kijevi tüntetések egyik vezéralakját, Vitalij Klicsko volt nehézsúlyú bokszvilágbajnokot. Nuland szerint Ukrajna sorsát a gazdasági tapasztalata miatt inkább Arszenyij Jacenyukra, a bebörtönzött exkormányfő, Julija Timosenko mögött álló Batykivscsina (Haza) párt vezetőjére kellene bízni.”
https://uploads.disquscdn.com/images/07d7c021c1da672b2bc22877af2c69cbd7a5e21668c63545937bc6204acd7f00.gif?w=800&h=309
Ja, a Baphomet ???
„Baphomet egy démoni istenség neve, amelyet Eliphas Lévi kecskefejű istennek, szárnyakkal, mellekkel ábrázolt, és amelynek imádásával a késő középkori templomos lovagrend tagjait is vádolták.
Az egymásnak ellentmondó, valószínűleg az inkvizíció által kikényszerített, később visszavont vallomások szerint Baphometnek két arca volt, mások szerint fej helyett koponyát viselt, esetleg macskára hasonlított, vagy éppen egy szakállas fej volt.
Két pentagram Stanislas de Guaita 1897-es könyvéből. Anton LaVey ezt a képet használta alapként Baphomet pecsétjéhez
Anton Szandor LaVey egyházának, a Sátán Egyházának jele az úgynevezett „Baphomet pecsétje”. A képet LaVey Maurice Bessy A Pictorial History of Magic and the Supernatural című könyvének címlapjáról kölcsönözte, ide pedig Stanislas de Guaita 1897-es La Clef de la Magie Noire című könyvéből került. A jelet LaVey nevezte el Baphomet pecsétjének, korábban nem említették ezen a néven.
A Baphomet-szimbólum egy lefelé irányuló pentagramma, ahol a csillagban kecskefejet is látunk, és a csúcsokon egy-egy betű olvasható. A Baphomet-szimbólum a sátánizmus elsődleges jelképe, és a sátánizmussal elsőként Anton LaVey hozta kapcsolatba, de hogy ne legyen túl egyszerű az élet, ezt a jelképet sem kizárólag sátánisták használják. A Baphomet-szimbólum, illetve név eredete ködös, több feltételezés is van, ezekből néhányat megemlítünk itt, igyekezve röviden fogalmazni.
Leggyakrabban Jacques De Molay templomosait szokták említeni, állítólag náluk fordult elő a legkorábbi ismert Baphomet-ábrázolás, ők használták ezt a koncepciót. Eliphas Lévi a Baphomet név eredetéről a következőkre jutott: A latin „TEMpli Omnium Hominum Pacis ABhas”, vagyis „az isteni béke temploma az emberek között” kifejezés gyakori rövidítése volt a Tem. O. H. P. Ab. Lévi úgy vélte, ez utalás Salamon templomára, ami a korabeli elképzelés szerint a békét hozza az emberiségnek. A rövidítés visszafelé olvasva majdnem tökéletesen kiadja a Baphomet nevet.”
random orbánvalláskárosult
ami velük kapcsolatban talán felderengett számodra az a pokol, és nem véletlenül
„A demokrácia ugyanis az, amikor a ballibsi csürhe van hatalmon, ha ez nincs így, akkor természetesen azonnal diktatúra van, mondhatnánk náci és Putyin veszély. Mégpedig súlyos. „
Akkor meséljen már a jobboldali söpredék, akik most uralkodnak, hogy szerintük mi is az a demokrácia! Mert ami most van az még köszönő viszonyban sincs vele! Nem sikerült 11 év alatt elérni? Csak az a baj, hogy pont a leépítésén fáradoznak a bolsiktól atigazolt újnyilasok!
Nem kell bemászni a kínai meg az orosz komcsiseggbe és akkor nem kell hallgatnotok fidelitasoskám. Egyszerű.
Amerika akar beavatkozni? Erről is a Soros tehet igaz? 😀 Rémeket lát már a fidesz látomásai vannak. Sokan inkább attól tartunk, hogy inkább a fidesz és Orbán akar majd újra beavatkozni a választásokba a negyedik kétharmadukért ezért a „boszorkánykonyhájában” „rotyogtatva főznek ki” vajon valami katyvaszt ha véletlenül nem ők nyernek? Fidesznél „divat” a „túl fellelkesítése” híveinek „tévészékházosdi” meg „hídfoglalósdi” amikor „be vannak gőzölve” amikor nem ők nyernek lásd : 2002, 2006. Itt inkább a fidesz és Orbán akar beavatkozni majd.
„Nem értem, hogy ha ennyire gáz a kormánynak a nyugat, akkor miért nem Kazahsztánba mennek nyaralni? Miért nem Oroszországban nyaralnak vagy mennek a gyerekeik egyetemre, ha szerintük ennyire kelet a király? Nem azt mondom, hogy nem kell a kelettel együttműködni, de azért azt ne adjuk már elő, hogy nyugaton minden rossz, keleten meg minden jó. Nekem ez érthetetlen.
A másik mondat, ami nekem iszonyatosan mélyre ment és lesújtó volt Orbántól, hogy azt mondta: mi vagyunk a küllőbe rakott bot és mi vagyunk a tüske a köröm alatt. Tényleg erre vagyunk büszkék az Európai Unió tagállamai közül, hogy másokkal kicseszünk? Juhé, mi vagyunk a telefosott fal a benzinkúti vécében, mi vagyunk a szar a palacsintában.
Na, de hogy visszakanyarodjak a kérdésedre, én azt látom az ellenzékben, hogy talán nem akarja kiléptetni az országot az Unióból. Ha legalább odáig elérünk, hogy nem látunk plakáton közellenségeket, hogy nem a tízparancsolattal gyógyulnak meg a covidos betegek, és végre azt látom, hogy nem néznek majd mindenkit ennyire hülyének, mint most, na akkor már mentünk felfelé egy kicsit.”