Közveszélyes házi töltőállomás
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 49 férfi ellen lopás bűntette és közveszélyokozás vétsége miatt, aki a családi ház gázmérő óráján lévő vezetéket megbontotta, átvezette a garázsba, ahol méretlen gázzal töltötte az autóját olyan módszerrel, amely miatt a szomszédos épületekben lakók rendszeresen közvetlen veszélyhelyzetnek voltak kitéve.
A vádirat szerint a vádlott 2019. szeptemberében az édesanyja miskolci családi házán lévő gázmérő óráról a bemeneti vezetékágat leszerelte, és ahhoz szabálytalanul vízvezetékekhez használatos idomokkal és kötésekkel rácsatlakozott, és a gázt átvezette a toldalék épületben kialakított általa használt garázsba.
A méretlen vezetékről kompresszor segítségével 1 éven keresztül, azaz
2020. szeptember közepéig rendszeresen feltankolta gázüzemű személygépkocsiját. Több mint 11 000 m3 gázt vételezett, ezzel 1,3 millió forint összegű kárt okozott a szolgáltatónak. Minden egyes tankolás alkalmával a kompresszor működésének leállításáig fennállt a robbanóképes gázkoncentráció kialakulásának és így robbanás bekövetkezésének a lehetősége, amely során a saját, a környező ingatlanok és az ott tartózkodó személyek közvetlen veszélybe kerültek volna.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
Akkor már csak pár apró tisztázandó kérdés maradt.
Miért állt le 202. szeptemberében?
Miért piszmogtak a vádemeléssel 2021. majdnem decemberéig?
nehogy mán az idő bírók covidosak legyenek.
Kulcsár Attila 8 osztályos bróker ítéletére tudtál várni 16 évet,
nem doktor Simont sem ítélték még el . Ez a hetedik év.