Skip to content

Márki-Zay nem ellenzi a marihuana fokozatos legalizálását

Márki-Zay nem ellenzi a marihuana fokozatos legalizálását

Márki-Zay szerint gőzerővel épül egy új párt

A közös miniszterelnök-jelölt szerint már formálódik a közös ellenzéki kormányprogram. Arról is beszélt, hogy nem ellenzi a marihuána legalizálását, és erősen bírálta a kormány járványkezelését.

„A Mindenki Magyarországa Mozgalmat nem tervezzük párttá alakítani, viszont egy konzervatív párt építése gőzerővel halad előre. Szeretnénk egy nem tolvaj és korrupt, konzervatív emberek számára elfogadható jobboldali pártot létrehozni” – mondta a 168-nak adott interjúban Márki-Zay Péter. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje hozzátette, hogy

az új párt már a jövő év elején, még a választások előtt létrejöhet.

Az új pártot a következőkre alapítaná Márki-Zay: „Mi azt szeretnénk, hogy a Pálinkás József féle Új Világ Néppártból és a Gémesi György féle Új Kezdetből, valamint jobboldali polgármesterekből, volt miniszterekből, nagykövetekből és értelmiségiekből álló kör, ide tartoznak a volt fideszesek, KDNP-sek, azok, akik nem tolvajok és jobboldaliak összefogjanak. Tehát egy tisztességes jobboldali pártot fogunk csinálni, amelynek az Európai Néppártban a helye.”

A miniszterelnök-jelölt hozzátette, hogy mindenképp szeretne pártfüggetlen maradni a kampányban és a választásokig, de „ettől függetlenül az általam támogatott jobboldali párt létrehozását támogatni és segíteni fogom”.

Azt is elárulta, hogy már formálódik a kormányprogram. „A kormányprogram jelentős részei például, hogy maradjon a kerítés, illetve kiutasítjuk a Fidesz-migránsokat, ez már kész. Természetesen sok más eleme is megvan, egyes részeit pedig tovább pontosítjuk” – mondta az interjúban.

A Kétfarkú Kutya Párt javaslatáról, hogy legalizálják a marihuánát Magyarországon, Márki-Zay Péter azt mondta, hogy ennek több fokozata van, amiket meg kell vizsgálni. „Általánosságban ellenzem, de azt eltudom képzelni, hogy megvizsgáljuk nyugati országok tapasztalatait a legalizálás különböző fokozataival kapcsolatban. Azt is meg kell vizsgálni, mi lenne Magyarország számára a legsikeresebb szabályozás. Tudomásom szerint az Egyesült Államokban nagyon sikeres a dekriminalizáció, ezért úgy gondolom, hogy itthon is meg kell vizsgálni, mi a helyes ezzel kapcsolatban.”

Márki-Zaynak több szakember is a svájci politikát, illetve példát ajánlotta figyelmébe, amiről ő azt mondta, nyitott vagyok rá, hogy ezt a kérdést alaposan megvizsgálja a társadalom. „Abban is biztos vagyok, hogy a Fidesznek nagyon komoly érdeke lenne a könnyű drogok dekriminalizálása. Több fideszes ellen zajlik eljárás kábítószeres ügy miatt, szóval az ő érdekükben is áll, hogy legalább a fogyasztás miatt ne ültessék le őket.”

A jelölt bírálta a kormány járványkezelését. Mint mondta, „ha egy portásra bíztuk volna Hódmezővásárhelyről a járványkezelést, akkor is jobban járt volna az ország”. Úgy folytatta, hogy „a kormány most költ el 200 millió forintot arra, hogy ötmilliárdnyi fel nem használt PCR-tesztet megsemmisítsen. Ez a felháborító ostobaság kategóriája, miközben Németországban és Ausztriában azt látjuk, hogy a tesztelés segítségével rengeteg halálesetet megtudtak akadályozni. Magyarországon pedig a megvásárolt teszteket sem használták fel. Erre szavakat sem találok.”



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



50 Comments

  1. Névtelen
    2021.12.01. 15:17

    Aki jobboldalra akar szavazni annak már itt a fidesz. Nincs igény még egy új jobboldali pártra mert már van létezik és úgy hívják, hogy fidesz.

    5
    4
    • Névtelen
      2021.12.01. 21:46

      A fidesz mióta jobboldali párt hülyegyerek?

      2
      6
  2. Névtelen
    2021.12.01. 15:23

    Mintha már egyszer ezt láttuk volna, hogy jobboldali új párt a régi jobbik helyett új jobbik Vona „államférfivel” tettek rá kísérletet jelszavuk volt „Mi veletek leváltjuk őket” 2010 óta váltogatják azóta is a fideszt. 😀 😀 Most „Már Ki” ki ha nem Márki „Zajos” Péterünk „új államférfiú” próbálkozik ismét ezzel pedig mintha már ezt csinálták volna és mintha már ilyet láttunk volna. 😉 Azóta is nem váltják csak váltogatni de azt is csak akarják. 😉 Nagy akarásnak pedig ? 😀

    4
    2
    • Névtelen
      2021.12.01. 18:11

      Miért is kellett megváltoztatni egy fél évvel a választások előtt a lakcím fogalmát?Miért lehet most már lefényképezni a szavazólapokat?Miért is változtatgatjátok évente a választási törvényt?

      5
      2
      • Névtelen
        2021.12.01. 20:44

        EZÉ!

        ” Választásra jogosultak: 7827000 fő.
        MSZP: 1780009
        SZDSZ: 1064788
        Összesen: 2844797 fő, amely a választásra jogosultak 36,34%. Messze volt ez az 50%-tól.

        2018, választásra jogosultak: 8312000 fő, Fidesz-KDNP: 2824206 fő, amely 33,98%
        Részvétel:

        1994: 69,92%
        2018: 70,22%

        Kormánypártokra leadott szavazatok:

        1994: 2 844 797
        2018: 2 824 306

        Kormánypártok parlamenti aránya:

        1994: 74%
        2018: 67%

        Hasonló részvétellel, hasonló mennyiségű szavazóval (MSZP+SZDSZ 20e körül kapott többet), jóval nagyobb mértékben nyertek a kormánypártok 1994-ben, szemben a 2018-as Orbáni diktatúrában a saját magára szabott választási rendszerrel.”

        1
        4
        • Névtelen
          2021.12.01. 21:46

          Handabandával terelsz patkány?

          5
          2
          • Névtelen
            2021.12.02. 13:10

            ténykérdés.

            1
            1
          • Névtelen
            2021.12.02. 14:57

            Oké:
            Handabandával terelsz patkány. Pont.

            1
            1
      • Névtelen
        2021.12.01. 20:54

        Minden szavazókör jegyzőkönyveinek fényképe fent volt az interneten
        összevetettétek a számítógépes rendszer eredményeivel

        Találtatok eltérést?
        nem
        A hőbörgő pártok találtak csalást?
        nem
        A szavazókör tagjai kaptak egy-egy példányt?
        igen

        Azt is látom, hogy írod le az aláírásod kezdő betűjét a jegyzőkönyvben.

        jön szavazni egy hajléktalan, van „hajléktalan lakcímkártyája”, benne van a névjegyzékben
        szavazhat?
        igen
        nincs benne a névjegyzékben, van lakcímkártyája?
        szavazhat?
        NEM
        annak rendje és módja szerint Jelentkezett polgármesternek
        választható?
        igen

        1
        1
        • Névtelen
          2021.12.02. 14:59

          Akkor pláne jogos a kérdés ,hogy miért kellett módosítani?

          Szolgalelkű nyalonc vagy?
          IGEN

          1
          1
  3. Névtelen
    2021.12.01. 15:26

    Tőle még Vona is komolyabb volt. Neki legalább volt pártja a Jobbik sőt mint az ellenzék vezetőjeként és még úgy sem sikerült neki. Akkor egy párt nélküli embernek, hogy fog sikerülni?

    4
    4
    • Névtelen
      2021.12.01. 16:59

      Akkor nincs is miért aggódni nem igaz elvtársam?

      7
      1
      • Névtelen
        2021.12.01. 20:59

        „Egyetem könyvtárában egy fiú megkérdez egy lányt:
        – Leülhetnék ide melléd?
        – Nem akarok lefeküdni veled!! – üvölti a lány, mint akit kígyó mart meg. a teremben lévők megrökönyödve néznek a fiúra, aki rettenetesen szégyelli magát.
        Rövid idő múlva, mikor a lány elsuhan a fiú mellett, csendben odasúgja neki:
        – Pszichológia szakon vagyok, tudom mit gondolnak a férfiak, szégyellted magad, ugye?
        A fiú erre, hogy mindenki hallja:
        – Megőrültél 1500 eurót egyetlen éjszakáért??!!
        Megdöbbenten néz mindenki a lányra. A fiú odasúgja neki:
        – Jogot tanulok és tudom, hogy valaki, hogy érezze magát bűnösnek.”

      • Névtelen
        2021.12.01. 21:40

        dehogy nincs!
        https://www.youtube.com/watch?v=OfZEntFDbLI
        https://www.youtube.com/watch?v=tzaP2Iq9JPQ

        • Névtelen
          2021.12.02. 13:36

          De akkor miért nem számoltattátok már el?Volt aláírásgyűjtés is meg minden mégsem sikerült lestoppolni?Neked se jó hogy itt keseregsz állandóan, minket meg nem érdekel. Beszélj budai gyulussal…:):):):)

          4
          1
          • Névtelen
            2021.12.02. 14:30

            Ezé;

            https://www.youtube.com/watch?v=1Zdi3Ebp1aY

            Polt is védi az elévülésig

  4. Névtelen
    2021.12.01. 15:41

    Legjobb vagy talán célravezetőbb lenne ha inkább egy jól bejáratott szakemberrel próbálkoznának akinek van miniszterelnöki múltja és tapasztalata és aki hozzáértéssel rendelkezik tapasztalattal a háta mögött és ért válságkezeléshez is az pedig Bajnai Gordon ő is jobb lenne. De ha még nyer is jövőre Márki Zay 2022-ben 2024 -ben biztos, hogy félidőben Gyurcsány vagy Bajnai veszi át tőle a miniszterelnökséget. 2004-ben Medgyessy-t is megpuccsolták és jött Gyurcsány, 2009-ben Gyurcsányt is megpuccsolták és jött Bajnai. Puccsolgatásból jelesek sőt kitűnők. 😀 Félidőben kormányzásuknál 2024-ben is lehet puccsolnának és mást jelölnének helyére? Sőt Gyurcsány már mondta Márki a kapitány. Na igen ám csak, hogy meddig amíg Gyurcsánynak nem hiányzik újra a miniszterelnökség addig azután ő fészkelné be magát a helyére. „A rozsdás bökőre” fogadok ,hogy így lenne. Sőt „nyakam a tőkére”.

    7
    1
    • Névtelen
      2021.12.02. 20:47

      Nekem néha úgy tűnik, MZP szándékosan el akarja veszíteni a választást. Lehet, hogy mégis a fidesz embere, és a baloldal törököt fogott vele,

  5. Névtelen
    2021.12.01. 15:49

    Marihuanát ahogy köznyelvben gúnyos szószleng „Mari hónalját” nem ellenzi annak fokozatos legalizálását ? ? Úristen na ne ! ! Belegondoltak egyáltalán hová vezetne az ? 🙁 Meg „szarral” etetett gombák? Magunkra is vethetünk ha csak egy pici bizalmat adunk nekik már akkor is.

    10
  6. Névtelen
    2021.12.01. 17:51

    Húúú wazze! Akkor matyó menyecskék itt Matyóföldön nem véletlenül bíznak a
    Sermer Ádámban.

    mennyi milliárd lenne ez a “Mari hónalját” -piac.

    az eszdé-eszes mikor engedélyezte a petárdák piacát , az mennyit hozott a konyhára? Kit érdekelnek az állatok.

    1
    7
  7. Névtelen
    2021.12.01. 17:58

    Akinek baja van ezzel, tanulmányozza a házi pálinkafőzés és az árokban a hányásban öntudatlanul fekvés összefüggését.

    • Névtelen
      2021.12.01. 21:43

      Márki-Zay kanadai állampolgár felesküdött , hűséget fogadott Böske királynőnek és a hercegeknek.

      5
      4
      • Névtelen
        2021.12.02. 06:25

        Szólj a tartótisztednek, hogy te ide kevés vagy, küldjenek helyetted valami értelmesebbet!

        8
        2
        • Névtelen
          2021.12.02. 13:14

          melyiknek? a 168órásnak vagy 24hu-snak?

          „Amikor a romák felzárkóztatásáról kérdezték Márki-Zayt, azt mondta: amikor Kanadában élt, megtapasztalta, milyen kisebbségben lenni, hiszen akkor ő bevándorlónak számított, és bár tudott angolul, akcentusa volt, tudták, hogy külföldi. A témáról szólva mondta azt:

          Kanadai állampolgár is vagyok.

          Erről épp a 24.hu számolt be elsőként:” /24.hu/

          3
          3
          • Névtelen
            2021.12.02. 14:56

            És?

          • Névtelen
            2021.12.02. 17:01

            ” I swear (or affirm)
            That I will be faithful
            And bear true allegiance
            To Her Majesty
            Queen Elizabeth the Second
            Queen of Canada
            Her Heirs and Successors
            And that I will faithfully observe
            The laws of Canada
            Including the Constitution
            Which recognizes and affirms
            The Aboriginal and treaty rights of
            First Nations, Inuit and Métis peoples
            And fulfil my duties
            As a Canadian citizen.”

        • Névtelen
          2021.12.02. 13:19

          Hova, a FOS-ba? ???

          • Névtelen
            2021.12.02. 14:10

            Béla

          • Névtelen
            2021.12.02. 14:31

            Ki volt Molnár Béla, az ifiház névadó?

        • Névtelen
          2021.12.02. 13:23

          Elfoglalt. A „szürke eminenciás ” (Simicska) könyv mintájára sikerkönyvet ír egy volt postai dolgozóról, egy BKV ellenőrről
          A könyv címe; ” A főtitkárnő”

  8. Névtelen
    2021.12.01. 20:56

    Márki egy futóbolond!

    4
    7
    • Névtelen
      2021.12.02. 16:04

      „Márki-Zay itt azt fejtegeti éppen, hogy Zalában nincs traumatológia. És ez milyen durva.

      Zalában három városban is működik traumatológia.

      Ideje, hogy lassan kezdjünk el bedurvulni. Nehogy ez a szar kanadai provokátor azt gondolja, bármit pofázhat.”

      3
      1
  9. Névtelen
    2021.12.01. 21:08

    Na megjöttek a huhogók a fidesz pártszékház pártházából. 😀 😀

    9
    2
    • Névtelen
      2021.12.02. 06:26

      Egy nyomorékról beszélünk, az fossa ide tele a lap alját a gondolataival.

      8
      2
      • Névtelen
        2021.12.02. 10:17

        Több is van, név szerint kettőt sikerül kiderítenem, az egyikük megyeszerte ismert művészkém, a másik kormányhivatalban középvezető

        9
        3
        • Névtelen
          2021.12.02. 11:01

          Van ott egy pár név az alakszai féle influenszerképzésről is…:))::)

          9
          2
        • Névtelen
          2021.12.02. 12:50

          A legaljasabb megnyilvánulásaikkal együtt, ki kell tenni őket.

          7
          2
          • Névtelen
            2021.12.02. 13:10

            Hja!
            „2021. október. 09. 13:59
            Oszkó Péter futóbolondnak nevezte Márki-Zay Pétert
            szerző:
            hvg.hu
            A volt pénzügyminiszter szerint a miniszterelnök-jelölt saját magát járatja le nyilatkozataival.”

            1
            10
          • Névtelen
            2021.12.02. 14:13

            Készül a szégyenfal, óvatlanok, még nem érzik a vesztüket, ajtó ablak nyitva.

            5
            3
  10. Névtelen
    2021.12.02. 10:12

    A FIDESZ nem jobboldali párt, mára már szélsőjobbosnak számít . . .

    11
    2
    • Névtelen
      2021.12.02. 13:16

      Ha, Te mondod ?????

      1
      10
  11. Névtelen
    2021.12.02. 13:55

    oszkó aztán elnézést kért, azt is tedd hozzá morzsi!

    7
    3
    • Névtelen
      2021.12.02. 14:26

      olvastam.
      Na, azt az elnézés-kérés-t MZP biztosan nem köszönte meg. ????

      most a mi Ferink üzent a „kapitány”-nak. ????

      https://www.youtube.com/watch?v=Q43XtpiEEYY

      2
      2
      • Névtelen
        2021.12.02. 16:36

        na ugye
        de szar lett volna leírni a valóságot, te ostoba bérborz
        szakadt volna a fejed….

        2
        1
    • Névtelen
      2021.12.02. 14:39

      ennyi milliárddal a hátam mögött én is elnézést kérnék Morzsi

      „Régi cseléd vagy a háznál, Mindig emberűl szolgáltál,. Ezután is jó légy, Morzsa, Kedvet ne kapj a tyúkhusra,”

      2
      2
    • Névtelen
      2021.12.02. 16:10

      mert Oszkó egy meggondolatlan , hebehurgya zenész. ????

  12. Névtelen
    2021.12.02. 14:34

    Minek? A politikai halott felült. És?

    Nemcsak a múlt, a jövő gazemberségével is kell törődni.

    majd visszafekszik.

    1
    1
  13. Névtelen
    2021.12.02. 14:46

    Azt mondod, hogy a cuclib, hiszterolibsi, ballik, libernyák defenesztráció készül az EU-s követek ellen?

    „A második prágai defenesztráció (a latin de („-ból, -ből; ki valahonnan”) vagy fenestra („ablak”) szóösszetételből) azt a prágai eseményt jelöli, amikor 1618-ban a császár követeit kidobták a Hradzsin ablakán. Ez jelentette azt a végső szakítást abban az eseménysorban, amely a harmincéves háborúhoz vezetett.”

    Semmi bajuk nem esett. Élve megúszták, trágyára estek.

    2
    2
  14. Névtelen
    2021.12.02. 16:48

    a hiszterolibsi az orbán 91 -ben?
    mondjuk már akkor is gonosz elmebeteg volt
    lásd hasba rugdosás, skizofrénia gyógyszerek

    2
    1
    • Névtelen
      2021.12.05. 21:58

      „„Az előválasztások után az ellenzék lendülete megtört, Márki-Zay Péter számos kommunikációs hibát, illetve félreérthető mondatot mondott és én azt gondolom, hogy mindez, főleg Márki-Zay Péter egyes kijelentései rombolták, nem járultak hozzá az ellenzék kormányképességébe való hit növekedéséhez” – közölte Nagy.

      Ha a pártok támogatottságát külön-külön vizsgáljuk, akkor a Fidesz vezetése mellett a DK második helye is stabilnak mondható, a Jobbik viszont egy hónap alatt 4 százalékot rontott az eredményén – őket a szavazók 10 százaléka támogatja. Egy most vasárnap esedékes választáson még az MSZP és a Momentum jutna be a Parlamentbe.

      atv.hu”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük