Bödőcs Tibornak nemrég jelent meg harmadik kötete, a Mulat a manézs című regény, amelyben egy olyan cirkuszországot és vezetőjét írta meg, ami a magyaroknak is gyanúsan ismerős lehet, ha nem is a cirkuszból. Az ország legismertebb humoristájával készült interjúnkból tíz mondatot idézünk, amely megragadja a NER valóságát.
- Orbán Viktor is egy recept alapján főz, ő is egy szerepet játszik, ami nyilván függ attól, milyenek a színészi képességei: ő a populista vezetőt alakítja, és biztosan őt is alakítja a szerep.
- Nem kell pályáznom Demeter Szilárd párttitkárhoz, az elméleti punktarajjal hiteltelenül basszusgitározó, kicsinyes kukás emberhez, illetve a kuratóriumokhoz, amiknek a döntéseibe ő nem szól bele, csak kívülről, felülről csujjogat.
- A politika pótvallássá vált: örök emberi igény, hogy legyen egy megkérdőjelezhetetlen személy, akiben hiszünk, és aki bármit megtehet. Ez így kényelmes, a hitet nem lehet megingatni semmivel, csináljon bármit az álpróféta.
- Arra azért figyelnek, hogy Viktort ne lássuk a jachton.
- Indulatot és dühöt érzünk az igazságtalanságok miatt, vagy az olyan visszhangzó szellemi üresség láttán, amit Andi könyvében olvashatunk. Hol élnek ők, milyen kapcsolatuk van a valósággal?
- Nem tudjuk, meddig megy el a rendszer, még közelebb vagyunk Salzburghoz, mint Vlagyivosztokhoz. De ki tudja, mi lesz jövőre, Lukasenka lesz-e tanítómesterünk, lesz-e csalás. Annyi csalás van, miért ne lehetne választási csalás is?
- Mindenhol szellemtelenség üli torát, a NER kommunikációjában sincs semmi humor, csak cinizmus, agresszió és arrogancia.
- A populizmus alapja, hogy két részre kell osztani a társadalmat – ez persze a polgárháborúknak is szép kiindulópontja. Aki nem fideszes, az ellenzéki, mondják, de ez hülyeség. Az a cél, hogy ezt gondolják, de nem kell ebben részt venni.
- Egyébként is, minek kellene még kiderülnie a NER-ről, hogy az bárkit meggyőzzön bármiről?
- Lőrincben sem azt bántom, hogy gügye, mert arról nem tehet, hanem a túlárazásokat, hogy hozzá vándorol a pénzünk.
Bödőcs Tibort kérdeztük az andizós videóról, választási csalásról, betiltásról és arról is, hogy Hofi miatt volt-e kommunizmus. A teljes interjút itt olvashatja:https://hvg.hu/360/20211203_Bodocs_Tibor_interju_varkonyi_andrea_meszaros_lorinc_mulat_a_manezs
Jobban jár, ha önként megy, mert ha mondjuk feldobja a pacskert, akkor kampec a Fidesznek és a kormánynak is, mert mivel minden a csúti röfi irányításával megy, ha neki kampó, olyan káosz lesz, hogy órák alatt összeomlik minden és mehet az új választás.
https://api.hvg.hu/Img/b2dea50f-cee1-4f6e-b810-034566fbfb2e/93c45253-8c56-415d-ab10-fa025328c2f8.jpg
Bödöcs kisebb csörgősipkás mint Jakabpeti, Szabótimcsi együttvéve.