Ma nem volt sok új ötlete a Fidesz kreatív kampánycsapatának, ezért délelőtt és délután is ugyanazt a homofób lemezt rakták fel és küldték meg az MTI-nek.
A déli órákban Halász János frakcióvezető-helyettes jelentkezett egy még tőle is meglehetősen langyos hangulatú videóval. Egy papírból olvasta fel a közelgő világvégét, ami nemátalakító műtétek formájában éri el hazánkat az ország nyugati határánál, méghozzá pillanatokon belül.
Halász és pártja szerint meg kell védeni a gyermekeket a nemátalakító műtétek népszerűsítésétől, ezért is teszik fel majd a kérdést, hogy „támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek.” (A helyes válasz a NEM lesz.)
Aztán Halász minden kontextus és forrás nélkül arról beszél a felvételen, hogy Skóciában a 11-18 év közötti gyerekek számára zajlik a transzvesztitává válás népszerűsítése nyári táborokban, és az LMBTQ-lobbi már az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban, Dániában, Svédországban, Ausztráliában, Japánban és Mexikóban is elindított valamilyen világméretű kezdeményezést, ami szintén a gyerekek nemi átalakítását célozza.
Halász szerint felolvasást tartanak iskolákban, könyvtárakban és könyvesboltokban nőnek öltözött férfiak a drag queen-történetekről, ezzel is népszerűsítve a nemváltást, és az érzékenyítés kezdi elérni célját, merthogy Svédországban 1500 százalékkal nőtt meg azoknak a 13-17 éves kislányoknak a száma, akik fiúnak érzik magukat.
Hogy milyen bázishoz képest, és pontosan minek hatására történt ez, vagy hogy kinek milyen célja volna ezzel, arról a frakcióvezető nem árult el részleteket, helyette azzal igyekezett sokkolni, hogy „naponta legalább egy kiskorú változtatja meg a nemi identitását Nagy-Britanniában.”
Halász felhívta a figyelmet rá, hogy Spanyolországban 14 év felett már nemváltó műtétre jelentkezhet bárki szülői beleegyezés nélkül. És hogy a Momentum eltörölné a nemváltoztatást korlátozó jogszabályt, és ezért meg kell állítani az LMBTQ-lobbit gyermekeink épsége érdekében.
Néhány órával később a Fidesz-frakció adott ki közleményt arról, hogy oltári LMBTQ-para van.
Brüsszel és a baloldal be akarja engedni az LMBTQ-propagandát az iskolákba, amit jelez, hogy az Európai Bizottság csütörtökön újabb „fokozatba kapcsolta” a gyermekvédelmi törvény miatti eljárást. Ennek egy oka van, hogy a magyar kormány nem akarja beengedni az LMBTQ-propagandát az iskolákba és az óvodákba, bezzeg a baloldali Márki-Zay Péter igen, és eltörölné a gyermekvédelmi törvényt. (Jóllehet, Márki-Zay sem jön zavarba, ha homofób húrokat kell pengetni.)https://444.hu/2021/12/02/brusszel-fiuva-operaltatna-a-lanyainkat-lmbtq-kat-telepitene-mindenhova-vegunk-van-ha-nem-a-fidesz-gyoz
Ja mint ax Gáspár aki Jézus menyasszonya. Nagy fájdalom ez a főninek, hogy egyetlen fia meleg mint a kályha.
Csak Ön után.
„Az első női négycsillagos katonatiszt címet egy férfi vette át” – olvasható Banks bejegyzésében, amelyet azután írt, hogy a múlt héten Levine-t az Egyesült Államok közegészségügyi szolgálata hivatalos hadteste négycsillagos admirálissá neveztek ki. „Ha valakit, aki férfinak született és 54 évig férfiként élt, az első női négycsillagos tisztnek nevezünk, az sértés minden kislány számára, aki arról álmodik, hogy egy napon áttöri a láthatatlan akadályokat” – fogalmazott a republikánus politikus egy következő bejegyzésében.
Rachel Levine, a Joe Biden vezette adminisztráció egészségügyi miniszterhelyettese. Az első transznemű, aki az Egyesült Államok szövetségi kormányában magas tisztséget kapott. Az 1957-ben született gyermekgyógyász az élete nagy részét Richard L. Levine néven, férfiként élte le. Két gyermeke is született, majd úgy döntött, hogy nevet és nemet változtat. Országosan akkor híresült el, amikor 2020-ban, a koronavírus-járvány csúcspontja idején, Pennsylvania állam egészségügyi vezetőjeként elrendelte, hogy az idősotthonokban helyezzék el a kórházból elbocsátott, de még nem gyógyult koronavírusos betegeket. Előtte azonban a saját édesanyját kivette az egyik idősotthonból.”
Az alapvető jogok biztosa megállapította: megsértette az egyenlő bánásmód követelményét az a munkáltató, amely nem biztosította egy transznemű munkatárs számára a nemi identitásának megfelelő munkahelyi öltöző- és mellékhelyiség-használatot.
Az egykor volt férfi nem kívánta többé használni a férfi mosdót, a nőibe viszont a valódi nők nem kívánták beengedni. Most a munkáltató kínjában építhet plusz egy mosdót a buggyant majdnemkolleginának, mert ha kibszná a munkahelyről, rögtön beperelnék, s szarrá büntetnék.
Mintha kimaradt volna valami:
„a munkáltató szavazást kezdeményezett a női munkavállalók körében arról, hogy hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a továbbiakban a transznemű munkatársuk is a női mosdót és öltözőt használhassa.”
Aki házhoz megy a lóf@szért az csak építkezzen. Ha a majdnemkolleginák esze van, akkor a külön budi miatt beperli a kis közvéleménykutatót.
És ez nem Németországban, vagy Belgiumban történik, hanem Magyarországon. Beszivárog a nyugati „kultúra”.
Lehet rajta poénkodni, de az oroszok helyett, most a lmbtq lobbi van a spájzban.
Nyitogatják a pofonosládát…
És?Megmondod Kövér Lacinak?Vagy mi lesz? Böfögtök még egy erőset a komcsi pestiköcsögöknél?
Leszarom Lacát, de te meg költözz össze vele bszd meg! Minek támogatjátok ezt a fszságot??? Hová fog ez vezetni???
a Jószolgálathoz x euróért. Majd dolgozol érte a 80 éves nyugdíjkorhatárig.
„„Ha azt vesszük, hogy Jézus sem volt fehér, akkor miért is ne hihetnénk, hogy a Szűz Mária meg szakállas volt? – élcelődött közösségi oldalán Riccardo Simonetti, az Európai Parlament LMBTQ-ügyekért felelős jószolgálati nagykövete. Riccardo transznemű Szűz Máriaként pózol egy Józsefet alakító fekete férfi társaságában egy queer magazin címlapján.
Az Európai Parlament LMBTQ-misszionáriusa és -influenszere a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében ezúttal egy Siegessäule nevű queer magazin címoldalán pózol transznemű Szűz Máriaként egy Józsefet alakító fekete férfi társaságában. Az AIDS világnapja alkalmából megejtett posztjában Brüsszel Conchita Wurst-epigonja abbéli örömét osztja meg követőivel, hogy élete során számos lap borítóján kapott már „csodálatos lehetőséget” a megmutatkozásra, mégis most először kerülhetett egy anti-heteronormatív magazin címlapjára.”
Mi hová fog vezetni?Az ha Kövér meg a magadfajta kikeresztelkedett nácirettegők most éppen a buzikat találták meg?
Hogy-hogy „mi hová fog vezetni???
Ti adtok nekik politikai támogatást, ti toljátok a terjedésükhöz nélkülözhetetlen politikai reklámot, a ti politikátok végzi a legnagyobb népszerűsítést, ti emeltétek be a közbeszédbe, amivel elvégzitek a terjesztéséhez elengedhetetlen munka jelentős részét.
Ezek az emberek nem születtek zakkantnak, hanem azzá válnak. És nem csak a családi helyzetek juttatták oda őket, hanem a társadalmi környezet, aminek alakításában a mai kommunikatív világban a politikának (sajnos) nagy szerepe van. Ezért vagytok felelősek az lmbtq nyomulásban, ami már nem szimplán buziság kérdése. Ezek az emberek a saját testüket csonkítják meg beteges gondolkodásuk miatt, és ti az lmbtq népszerűsítésével ezt támogatjátok.
Normálisak vagytok????
A ti gyerekeitek se lesznek védettek ezekkel az eszmékkel szemben, és ha ez már tömegessé válik, akkor már késő lesz sírni.
Ezt belátni, nem náciság, csupán normális gondolkozás kérdése. Ideje lenne elővennetek pár pedagógiai témájú könyvet, és nem meghurcolni például olyan köztiszteletben álló asszonyt, mint Bagdy Emőkét.
Szóval akkor Kövér meg te igazából nem lennétek idióták, csak a környezet tesz titeket azzá? Kár ,hogy ez a védekezés nem jutott eszébe senkinek a nürnbergi perben….Na további jó rettegést.Bújjatok be a takaró alá Lacival meg Emőkével aki annyira köztiszteletben áll, hogy csak ezer kollégája írta alá, hogy nem ért egyet vele. ..:):):):)
A másik ezer meg aláírta volna az Bagdy Emőke melletti kiállás petícióját. Ismerjük mi a liberális terrort: ha nem írsz alá, körön kívül esel, nem fog jönni a következő jó kis támogatás a norvégalaptól satöbbi. Pillanatok alatt parkolópályán találja magát az, aki nem áll be a sorba. Ti sem vagytok különbek a fidesznél.
És hogy a picsába jön ide a nünbergi per??? És még én vagyok az idióta, nem pedig, te aki aki támogatja az lmbtq propagandát. Itt nem arról van szó, hogy nem tűrjük meg ezeket a furcsa embereket, hanem arról, hogy nem támogatjuk a gondolatviláguk terjesztését. Ti már csak tudjátok, hogy mi a különbség a tiltás, a tűrés és a támogatás között, hisz a ti komcsi elődeitek ezt tették 40 éven át. Ti a támogatást választottátok. Lelketek rajta…
Amúgy, semmi közöm Kövérhez, de ha ő azt mondja, hogy a hó fehér, nem fogok vele ellenkezni, mert nem vagyok akkora ökör mint te. Egyébként, ezért fogjátok elveszteni ismét a választásokat is, mert evidenciákat kérdőjeleztek meg, pusztán azért, mert akkor egy platformra kellene helyezkedni a patás ördög Orbánnal. Ezt megint be fogjátok így szopni.:)
Az előbb köztiszteletben álló bagdyról beszéltél. Cáfoltalak. Az, hogy Bagdy a kövér meg a magadfajta nácik baromságait böfögi fel az meg kit érdekel. Szaladj rettegjetek egyet Kocsis „Nem vagyok buzeráns” Mátéval.Ha meg ott vagy akkor nosztalgiázzatok egyet „Én szocialistának vallom magam” Lacival hogy mit csináltak a komcsik 40 év alatt..::):):)Na puszikállak
Halász Jani Orbán Sóos Atillája.
A 444 Soros Mohácsa
„0rbánnak is ez a baja!
Mindig kifogy a mások pénzéből!
Ja…
A stadionok mellett túl drága hobby a sok bölcsöde építés, a kórházak felújítása, Karigeri elkúrásainak kijavítgatása, a munkanélküliség felszámolása, a 13. havi nyugdíj, az SZJA visszafizetése, családtámogatás, a benzinár maximálása, a reptér visszavásárlása meg ilyen őrültségek.
Sokkal jobb volt, amikor a szakértő kormány az IMF-el intéztette az ország pénzügyeit !
Még Brüsszeli barátaink is jobban szerettek minket !”
Kínai hitel, orosz hitel, euróhitel.rekord infláció, rekord államadósság, rekord áfa.
Tovább is van mondjam még betyárkörte?
nekem jó, ha ezeket hiszed
?????
Tényekkel vitatkozol fidelitasos.
nemcsak a beruházásokhoz vagy hxxxx?
Áá! Tény az amit libernyák mond.
Neked azért jó mert nem tudod hogy idiótát szart az anyád
Téged minősít.
Aztat azé végod, hogy azokbó épül is valami: Paks2 (tudod! occsó áram..), vasút Nándorfehérvárról Budapestre, s így kínai tranzitközpont lesz Bp, ami által nem a hollandusok Amszterdamban, meg a dojcsok Hamburgban vágják zsebre a Közép-Európába irányuló áru után járó vám 25 %-át (ha jól emlékszem a %-ra), ezáltal irtózatos mennyiségű pénz folyhat be az államkasszába. Ezeknek a hitelek pont hogy van értelme.
Sorold már fel ide, hogy hová tüntették el Feriék azt a csekélyke 20 ezermilliárdot, amit felszippantottak 2008 és 2010 között kölcsön gyanánt. Segítek: megfújták, mint Iván a doxát.
Az áfa nagyságának és az árszintnek nem túl sok köze van egymáshoz, mivel ha lenne, akkor a katás vállalkozóknál olcsóbb volna a termék, mint az áfakörösöknél. És ez bizony nincs így. A kereskedelem egyik alaptörvénye: az árunak annyi a ára, amennyiért el lehet adni.
Abból a 20000 mrd hitelKERETből vette például a gazdád a mol részvényeket ,hogy átpasszolja INGYEN a corvinusnak magánkézbe.
Az 500 mrd volt. Már csak a „maradék” 19.500 milliárd forinttal kéne elszámolni. Rajta! Nem lesz könnyű, de segítek:
Kohn kétségbe esve siet a rabbihoz:
– Rabbi! Amikor reggel kinyitottam a boltot, láttam, hogy a kasszából hiányzik 19.500 milliárd forint. Mit tegyek?
– Hát, szerintem tedd vissza fiam!
és?
ha b@ssza a csőrötöket már megérte.
van magánegyetem bőven Pesten menj oda. (Bojár, stb,stb)
basszus! nem tudtátok az omv-nek átjátszani ?
hát minden nem sikerülhet ????
Köszi,hogy bevallottad hogy Orbán is IMF hitelt vett fel… Látod haladunk lassan csak bele kell párszor nyomkodni az orrod a mocskotokba,de a számokkal mindig is hadilábon álltatok kipcsi -nem csoda hogy rekordon az államadósság meg az inflàció – szerintem ne erőltesd.
1./ 1882-ben írták alá elvtársaid az IMF alapokmányt.
Tagdíjat fizetünk
2./ Nevezd már meg melyiket vette fel Viktor?
Majd most a 8.-kat ráfogjátok? ???
Magyarország hitelfelvételei az IMF-nél
A hitel típusa A hitelfelvétel időpontja Összeg (ezer SDR)
Készenléti hitel 2008 10 537 500
Készenléti hitel 1996 264 180
Készenléti hitel 1993 340 000
Kiterjesztett hitelkeret 1991 1 114 000
Készenléti hitel 1990 159 210
Készenléti hitel 1988 265 350
Készenléti hitel 1984 425 000
Forrás: IMF
3./ Elmégy te a….
” Fekete János 1980-ban Állam Díjat kapott, 2006-ban pedig az államfő kifogásai ellenére Széchenyi-díjat. A március 15-i ünnepségen Sólyom László nemtetszését úgy éreztette, hogy nem fogott kezet a kitüntetettel.”
Ha már rekord magas infláció:
1995 – 28 %
1996 – 23 %
1997 – 18 %
2007 – 8 %
2008 – 6 %
2020 – 3 %
És ezek nem a világgazdasági folyamatok miatt történtek, mint most.
Küzdhetsz még picim, de a számok nem neked dolgoznak. Orbán :IMF hitel, ruszki hitel, euró hitel, ázsiai hitel.Próbáld megemészteni kutyuska.
Küzdhetsz még picim, de a számok nem neked dolgoznak. :)))
Orbán NEM vett fel hitelt az IMF-től. Azt ti vettétek föl, csak egy kis aprót ott felejtettetek a 10 milliárd sdr-ből, amit Orbán a mol visszavásárlására fordított. Ti nem gondolkoztatok ilyen „hülyeségen”, mert a szociknak a MOL-lal egész más terveik voltak. Ha emlékeim nem csalnak, akkoriban épp az orosz titkosszolgálat tette be a lábát a MOL-ba, és a MOL vezetése teljes erővel az orosz hatalomátvétel ellen küzdött. Legalább 2000 milliárd forint értékű vállalat feletti hatalom volt a tét, amit ti csesztetek kicsi híján el. Orbánnak nem is volt nagyon választása ebben az ügyben, hiszen a MOL az ország egyik legértékesebb cége, amit az oroszok az OMW-vel közösen kicsi híján felfaltak. Ezután Orbán kitessékelte az IMF-t az országból, lévén nem volt rá többé szüksége. Lehet gyűlölni Orbánt, de azért azt el kell ismerni, hogy 2020-ig folyamatosan csökkent az gdp arányos államadóság, és a kormány költségvetése imponálóan szigorú volt a hiány tekintetében, nem úgy, mint a szocik idején.
Ez már az elmebaj kétségtelen jele. Hihetetlen az a sötétség, ami ezeknek a fejében honol.
Mikor szabadulunk már meg ezektől a szolgalelkű, ostoba emberektől?
„”És el is hiszi azt amit mond.” – És te el is hiszed, hogy ha valakinek 100 000 Ft a törlesztőrészlete és 650 000 Ft a jövedelme az jobban el van adósodva mint az akinek csak 75 000 Ft a törlesztőrészlete és 180 000 Ft a jövedelme.
Ezért szoktak GDP arányos államadósságot nézni.”
„Brüsszel fiúvá operáltatná a lányainkat..” Hajjaj! Akkor 50 év múlva megnövekszik a viagra iránti kereslet, annak árfelhajtó hatása lesz. Nem beszélve arról, hogy 480 Ft-os benzint tankolva kell majd városról városra keresgélni szülni akaró szőke sváb nőket.
„Hogyan keletkeztek a skótok?
– ???
– A svábok kiközösítették a tékozlókat!…”
Akkor meg pláne végünk ha a fidesz győz. Fidesz szerint meg akkor ha nem ők győznek. Nemátalakítási félelem miatti menekültek ezrei jelenhetnek meg a határon? Ugyan ugyan ! Kimerjük mondani vagy sem itt 2022-ben bárki is nyer az érdeksérelmek egyik vagy másik részről bekövetkeztében béke nem lesz hanem folytonos „harcban” álló egyik fél a másik féllel szemben egy folytonos felhergelt tömeg. Ekkora állandó bosszúhadjárat a két szavazótábornál lévő szembenállás miatt főleg a Fidesznél ilyen sehol máshol a világon nincsen. Békességre vágyva inkább békére vágyó Magyar békére vágyó Magyar menekültek százezrei jelenhetnek majd meg a Magyar-Osztrák határon Hegyeshalomnál akik a békét keresve mennének majd „nyugatiába” – „külföldiába”. Mert ez a fidesz által keltet folytonos lázítás, hergelés rossz morális közhangulat már elviselhetetlen békére vágyó Magyarok elmennek majd innen ebből a folytonos ellenállást keltő helyzet miatt a Fidesz keltette hergelés miatt a békét keresve nyugaton ahol majd nem csak megélni de élni is lehet.
Mikor mégy már?
KELL-E AGGÓDNOD A SZEMÉREMAJKAID SZÍNE MIATT?
Fideszesek papírból olvasnak fel és még akkor is tévednek jellemző rájuk. 😀
„A KERÍTÉS védi az lmbtq jogokat is. Weber is elismerte „????
Még mindig nem dolgoztátok fel hogy kib@szott titeket a néppártból?:):):):):)
Kicsoda? A nyámnyila Weber? Még kipcsaknak is selejt.
Aztán ez a selejt kihajított titeket mint a macskát sz@rni…:)
Gazdád mit intéz ma varsóban?Összeálltok a leszbi marine le pennel megvédeni az európai értékeket? :):):):)
Weber még az sem tudta elintézni, hogy megválasszák.
balf@sz.
Ennyire nem sikerült:”Ismét Manfred Webert választotta vezetőjének az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciója” 2021 okt.13.
Tudsz még balf@szabb lenni?
Megválasztotta a LIBE? Basszus!
Weber Ursula akart lenni
Timmermans is Ursula akart lenni
Nem tudod mi lett a kedvencemmel az osztrák ,zöld, leszbika Ulrike Lunacek -kel? Szerelmes vagyok bele.
Nem is tabletről, mint ahogy Kari Geri „beszélt” az Amerikai Kongresszus Külügyi Bizottságának ülésén…
Egyék meg a pestiek a Gerijüket.
Hajrá Debrecen!
Ja Hajrá.Olyan nagy gondolkozókat adtatok a világnak mint ez a Halász, meg Kósa Lali.
Amúgy sincs bájosabb annál mint amikor az SZDSZ-es Halász lmbtqzik..:):::):):
Patkánykormány:
„Jogerősen pert nyert a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a kormánysajtó ellen, aminek kiadványaiban 2020 októberében egymás után jelentek meg valótlan híresztelések a szervezetről. Azt állították róluk, hogy gyerekvédelmi tevékenységbe bújtatott „LMBTQ- propagandát” végeztek óvodákban. „A hazug állításokkal szemben a valóság az, hogy a gyermekvédelemben dolgozóknak és a 3. kerületi óvodákban dolgozó óvodapedagógusoknak szerveztünk átfogó képzést a gyermekvédelemről, a gyermekvédelmi irányelvek gyakorlati megvalósítási lehetőségeiről az Óbudai Önkormányzat felkérésére egy konkrét szexuális visszaélési eset, egy óvodás gyerek bántalmazása kapcsán elindult folyamat részeként.”
Kár,hogy anyád nem operáltatta magát férfivá mielőtt téged megszült.????????
Schultheisz vagy Vojnik sebészei? Menjél már!
Nem az én apám foglalkozik folyamatosan buzikkal meg a gyerekekkel orbángazsi…:):):)
Béla!
Anyád amúgy hogy van? Űzi még az ipart?
Ha már így szóba hoztad.
Rohaggyelélve!
Miiii vaaan? Behorpadtál a szifilisztől? Hátra hagyta anyádat strichelni. Baj?
Kár hogy apád nem kent a disznóól falára, fideszröfi
Az csak nálatok a bolsevik szubkultúrában szokás.
mint a gyerek hasba rugdosása pszichopatává verése, győző pááátittkááá efffftásss?
a b k anyádat Béc.!
miközben Böszme papája karlendített , mint párbizottság alkoholista lopós sofőrje? ???
„Svédországban 1500 százalékkal nőtt meg azoknak a 13-17 éves kislányoknak a száma, akik fiúnak érzik magukat.”
Nyugi van! Az afgán, pakisztáni migránsok, lányokat és fiúkat is fogyasztanak.
Az egy más kultúra.
Bizony más kultúra. Forr bennük a kipcsak vér.
Ja, ja. 34 év után ????
„1986. február 28-án Stockholmban merénylet áldozata lett. A tragédia megrázta a svéd közvéleményt, különösen, hogy az elkövetőt nem sikerült elfogni, illetve elítélni. Egy feltételezett gyilkost elfogtak, és Palme felesége fel is ismerte, de jogi megfontolások miatt – Palme felesége a szembesítés előtt már látta a feltételezett elkövető fényképét a sajtóban – az illetőt végül felmentették. A svéd bűnüldözés és igazságszolgáltatás kudarca hosszú évekig foglalkoztatta a svéd és a nemzetközi közvéleményt.
2020-ban a svéd hatóságok bejelentették, hogy megvan Palme gyilkosa. A gyilkossággal megalapozottan gyanúsítható személy Stig Engström, aki 2000-ben öngyilkos lett. A nyomozást, ami majdnem százezer embert érintett, a svéd hatóságok lezárták.”
Addig amíg hazánkban a politikusok egymással veszekszenek haragba állva egymással a jobb és baloldal addig a világ rohamtempóban fejlődik. Ázsia Ázsiai „kis tigrisek” Távol kelet : Kína, Dél-Korea, Japán, Malajzia, India, Tajvan, Vietnám,Hong Kong. Oroszország Távol keleti része : Omsk, Novosibirsk, Vladivostok-City. Közel kelet : Izrael, Kuvait, Abud Dzabi-City, Qatar, Bahrein, Dubai-City stb…. gőzerővel fejlődik de hasonlóképpen Ausztrália kontinens. Kínai selyemútnak köszönhetően pedig a jövő kontinense Afrika. Sőt egy ” Új Dubai” épül Dubai-City mintájára a mára 105 millió fős Egyiptomba ami Afrika egyik „új mintavárosa” lesz a 22 millió fős Kairó-City mellett 45 km-re gyakorlatilag Egyiptom új fővárosa lesz egy teljesen új metropolisz Megalománia Giga City metropolisz ami már majdnem kész is annyira új, hogy még neve sincsen a városnak most keresik a nevet egyik részét még -e hónapban decemberben adják át másik részét jövőre 2022-ben. Megalománia Giga City a 22 millió fős Kairóból 3 millió embert várnak akik átköltöznek majd Egyiptom újonnan épült metropoliszába „új mintavárosába”. Igazi új adminisztratív metropolisz lesz amely világszínvonalú új technológiákkal épül, zöld folyosó nevű 35 km megazöld park is épül köré egy megaerdő tehát környezetre is tekintettel lesz Egyiptom új metropolisza városba erdősítése is lesz. Az üzleti negyedébe a világ legnagyobb felhőkarcolója épül meg amely 1000 méter magas lesz a Kairo-City melletti Megamánia Giga poliszban magasabb lesz mint a Dubai-City-ben lévő Burj Khalifa ami 828 m magas. Így a felhőkarcoló torony magassági rekordot a Kairo-City mellett épülő metropolisz veszi át Dubai-City tól. A megalománia elnöki palota Kairó-City mellett nagyobb lesz nyolcszor mint az USA-ban lévő fehér ház. Kairo-City népsűrűsége 35 szerese Budapestnek. Évente másfélmillióval növekszik Egyiptom lakossága ezzel az urbanizáció városiasodásnak is lépést kell tartani egyenes arányban a lakosságnövekedéssel új városok építése így a közeljövőben több új metropolisz világváros is fog épülni teljesen újonnan ezt felismerve Afrikába ott Kína is aktív szereplő a kínai selyemút által. A világ is és bizony már Afrika benne Egyiptom is gőzerővel rohamléptekben fejlődik fénysebességű fejlődéssel megy el mellettünk a világ addig még nálunk itthon a politikusok veszekednek addig a világ elhalad mellettünk.
Franciaország is fejlődik
„Botrány a francia egészségügyben: míg a súlyos eurótízezrekbe kerülő nemváltó beavatkozások, műtétek költségeit átvállalja az egészségügyi biztosítás, a szemműtéteket (pl. szürkehályog eltávolítása) vagy fogászati beavatkozásokat nem térítik vissza. Az LMBTQ-aktivisták terrorja oda vezetett, hogy néhány év alatt elérték, hogy az állam kifizesse ezeket a műtéteket és ráadásul fiatalok körében ezt reklámozhassák is.
A 20minutes.fr számolt be részletesen arról a francia közvéleményt egy ideje már komolyan foglalkoztató, botrányosnak tekinthető gyakorlatról, amelynek értelmében a francia társadalombiztosítás teljes egészében átvállalja a nemváltással járó orvosi beavatkozás költségeit, ideértve a műtéti beavatkozásokat is.
Egy nemváltoztató műtét 20 ezer euróba kerül és ingyen van, de a szemet vagy a fogakat érintő kezelések nem, bizony, itt prioritási problémák vannak, jól látható, hogy merre is tart a mi társadalmunk
– idézi a 20minutes.fr egy internetező Twitter-üzenetét. Bejegyzését majd’ 15 ezer like és 10 ezer megosztás követte, de a már szinte zaklatás számba menő bejegyzések miatt a twittelőnek korlátoznia kellett fiókja hozzáférését.”
Ha egy „internezető twitterező” szerint így van ,akkor nincs mit tenni…:):):):Tudtok ennél nagyobb balf@szok is lenni az rogionál vagy ez már a plafon?
hát ilyen ez a 20minutes.fr
Ott magyar cikkeket írnak?Meglepne.
Á ott franciául twittereznek
Kérj Koncz Zsuzsikától fordítást. Francia Becsületrend lovagina. D209 és „nem volt vipera Gergényi” tisztek mellett.
Brüsszel fiúvá operáltatná a lányainkat? Hallatlan! Most akkor Brüsszel Szájernek dolgozik, vagy Harrachnak?
Áá! a szépséges Földes S. Péternek. ????
Neki is volt már vagy 10 neve
„Egy ide vonatkozó anekdota szerint, amikor a csendőrök a haldokló Ságvárihoz lépve személyazonossága felől kérdezték, a válasz annyi volt: „Harminckét nevem volt, találjátok ki melyik az igazi.”
nekem jó, ha ezeket hiszed
?????
https://uploads.disquscdn.com/images/a2a5224f136cf088a6c53ef9a9847342ffeeef0ec6efa2ec8b69d690131625d6.jpg?w=800&h=840
Borzasztó állapotban van ez a faszi. Egyre kórosabban túlsúlyos, és egyre jobban kiül a lelke torzulása az arcára.
Szégyenteli, hogy ez az ember képviseli Magyarországot miniszterelnökként.
Persze tudom, MÉG sok magyar tud ezzel az emberrel azonosulni.
De attól még rémes tünet.
https://uploads.disquscdn.com/images/e28db0989a3bf03d04eaa7ec0140dd1f4eb83371331705edb7111a0877e7992e.jpg?w=800&h=248
https://uploads.disquscdn.com/images/a2a5224f136cf088a6c53ef9a9847342ffeeef0ec6efa2ec8b69d690131625d6.jpg?w=800&h=840