Skip to content

Dagad a botrány a Bírósági Végrehajtói Kar vezetője körül

A Központi Nyomozó Főügyészség a Bírósági Végrehajtói Kar vezetője, Schadl György és felesége ingatlanjainak zár alá vételét kezdeményezte a tulajdoni lapok szerint – közölte közösségi oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.

Az már egy ideje kérdés, hogy mi folyik Schadl György körül, Hadházy Ákos már Polt Péter legfőbb ügyészt is kérdezte a témában, aki azonban minősített adatokra hivatkozva megtagadta a válaszadást – írja az mfor.hu. A képviselő szerint azonban a büntetőeljárás megindulása immár tényként kezelhető a zár alá vételek alapján. Hadházy azt is felveti: a Központi Nyomozó Főügyészség illetékességi esetei közül csak a kormánytag megvesztegetése lenne életszerű. Hivatalos tájékoztatás mindenesetre továbbra sem érhető el a hetek óta húzódó ügyben.

Mint a 24.hu emlékeztet, Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón árulta el, tud arról, hogy Schadl György MBVK-elnököt letartóztatták, azt mondta, erről újsághírekből értesült.

Ugyanakkor a miniszter válaszáig csupán annyi jelent meg (elsőként a Blikkben), hogy egy vezetőt tartóztattak le a köztestületnél, az nem, hogy konkrétan kit. Ennek ellenére Gulyás a válasza alapján tudta, hogy Schadlről van szó, akit – mint mondta – „valamilyen korrupciós ügy miatt” tartóztathattak le, de részleteket nem tudott mondani, ezért irányított bennünket a Belügyminisztériumhoz.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



6 Comments

  1. repülő
    2021.12.05. 20:52

    Miért csak most!?
    30 éve kellett volna! Végrehejtó, felszámoló, na ezek a legfőbb bűnösök az ország vagyonának ellopásában. Mint segéd erők!

    • Névtelen
      2021.12.05. 21:51

      Megnyíltak már a levéltárak! Ne tessék mán, ennyire védeni az impexes eftásakat

      „Beállít egy faszi a bodélyba és közli a madámmal, hogy úgy szeretné a dolgot ahogy még előtte senki.

      A madám kiválasztja az egyik hölgyet és feszülten várakozik. Nagy kiabálás, szalad le a lépcsőn a lány és dühösen azt mondja hogy a faszi úgy akarta ahogy még előtte senki! A madám: és mégis hogyan? -Ingyen!”

  2. guest
    2021.12.05. 21:26

    A miskolci végrehajtó jól van? Mert a leányt eltemettük, akit végrehajtott.

  3. Névtelen
    2021.12.05. 21:52

    Megnyíltak már a levéltárak! Ne tessék mán, ennyire védeni az impexes eftásakat

    „Beállít egy faszi a bodélyba és közli a madámmal, hogy úgy szeretné a dolgot ahogy még előtte senki.

    A madám kiválasztja az egyik hölgyet és feszülten várakozik. Nagy kiabálás, szalad le a lépcsőn a lány és dühösen azt mondja hogy a faszi úgy akarta ahogy még előtte senki! A madám: és mégis hogyan? -Ingyen!”

    • Névtelen
      2021.12.06. 06:52

      hasbarugdosó gyárilag barnított győző papust?

  4. Mahir Kara
    2021.12.06. 07:16

    A letartóztatást mindíg is a pártbizottságok hagyták jóvá, ha lebukott az „elvtárs”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük