Köztörvényes kivégzések alig voltak a Rákosi-diktatúra éveiben, mindössze két személyt akasztottak fel ilyen okok miatt – sorolta az adatokat a levéltárigazgató, aki hozzátette, az 1956-os forradalom után nyilvánvalóan az „ellenforradalmárok” kerültek a kivégzések középpontjába. – A borsodi eseményekkel összefüggésben tizenhét személyt lőttek agyon vagy akasztottak fel. A megtorlás során a köztörvényesekre is keményebben csapott le a „törvény ereje”, amit jól mutat, hogy csak 1957-58-ban négy köztörvényes elítéltet is felakasztottak.
A Kádár-korszakban megcsappant a kivégzések száma. 1958 után politikai okból egyáltalán nem történt sem akasztás, sem agyonlövés. 1959-től már csak köztörvényes bűncselekmények miatt történtek kivégzések, s ezek száma is jóval alacsonyabb volt, mint korábban. 1982-ig kilenc elítélten hajtották végre a halálos ítéletet. Borsodi tekintetben 1945 és 1982 között hatvanhat kivégzés volt, amelyek egy részét Budapesten hajtották végre. A többség így is Miskolcon lelte halálát, itt negyvenkét kivégzés történt a háború befejezése és a rendszerváltozás között – mondta Kis József.
A szakember szerint egészen addig nyilvánosak voltak a kivégzések, 1945-ig, amíg politikai célokra nem használták fel ezt a módszert, és ugyanúgy jegyet lehetett rá venni, mint ma egy koncertre. – Kétféle módon végeztek ki embereket: agyonlövéssel, amit katonák hajtottak végre a Szentpéteri kapui lőtéren és akasztással, ami a büntetés-végrehajtási intézet udvarán volt. A bitófát aznap kezdték ácsolni, sokszor már az ítélet megszületése előtt, ami felveti azt a kérdést, vajon honnan tudták, mi lesz a bíró döntése. Mint ahogy az is nagy vihart kavart, mikor Bogár János hóhér megjelent a városban, hamarabb, mint ahogy halálos ítélet született volna. Így beszélhetünk a végrehajtók celebitásáról. https://minap.hu/cikk/tudja-mikor-volt-az-utolso-kivegzes-miskolcon-3-resz