KIMARADHAT A SÚLYEMELÉS, AZ ÖKÖLVÍVÁS ÉS AZ ÖTTUSA A LOS ANGELES-I OLIMPIA PROGRAMJÁBÓL

EGYELŐRE A SÚLYEMELÉS, AZ ÖKÖLVÍVÁS ÉS AZ ÖTTUSA SINCS A LOS ANGELES-I OLIMPIA PROGRAMJÁBAN

A súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhetnek a műsorba.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testületének háromnapos ülése után Thomas Bach elnök beszélt erről a csütörtöki online sajtótájékoztatón. Megemlítette azt is, hogy gördeszkában, sportmászásban és hullámlovaglásban – melyek Tokióban szerepeltek először az ötkarikás műsorban és Párizsban is ott lesznek a programban – biztosan rendeznek majd versenyeket a kaliforniai nagyvárosban is.

A Nemzetközi Öttusa Szövetségnek (UIPM) a jövő év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, melyik sportág kerül be a kivett lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania azt, hogy a sportág vonzó a fiatalok és a nagyközönség számára.

Könnyen lehet, hogy az öttusa kikerül az olimpiai programbólFORRÁS: AFP/PEDRO PARDO

Ami a súlyemelést és az ökölvívást illeti, a kizárás oka az, hogy a két sportág nemzetközi szövetségének az irányítása a NOB szerint nem megfelelő, az elmúlt években pénzügyi és korrupciós gondokkal küzdött mindkét világszervezet. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindkét szövetséget többször figyelmeztette és továbbra is azt várja, hogy javulás álljon be a pénzügyi átláthatóság és az irányítás területén.

Az előzetes programot a NOB-tagságnak februárban, a pekingi téli játékok idején kell jóváhagynia, de a most kimaradó sportágak 2023-ban még visszakerülhetnek.