Beköszön a Kánaán a Miskolci Egyetemre

A modellváltásnak köszönhetően felgyorsultak az események a
Miskolci Egyetemen. Zajlik az E/1 kollégium és a Könyvtár, Levéltár, Múzeum felújítása.
Tavaly decemberben az Uni-Hotel PPP kiváltása megtörtént, amit idén követ az E/2-
6 kollégiumok, valamint az E/7 Irodaház ugyanilyen kiváltása.
Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány szeptemberben aláírta a 25 éves keretszerződést és
a 2026-ig szóló közfeladat-finanszírozási szerződést. Az egyetem az eddigi állami támogatás 2,5-
szörösét fogja kapni 2022 januárjától, ami nagyobb mozgásteret, hatékonyabb működést feltételez.
Ennek köszönhetően jelentős, szociális szempontokat is figyelembe vevő, ugyanakkor
teljesítmény- és munkakör értékelésen alapuló bérrendezés valósul meg. Ezen intézkedések célja
a piaci alapú bérezéshez történő felzárkóztatás mind az oktatói, mind az oktatást támogató
munkakörök esetében.
Az új közfeladat-finanszírozási szerződés szellemében a Miskolci Egyetem elkészítette a 2022.
évi költségvetését, amelyet 2021. december 10-én az Universitas Miskolcinensis Alapítvány
Kuratóriuma elfogadott.
A Miskolci Egyetem oktató-kutatóinak teljesítmény-alapú bérfejlesztése három pilléren alapszik.
Az első pillér szerint a piaci környezet figyelembevételével a 2021-ben már realizált 15%-os
egységes béremelés bázisán további alapbér emelés történik 2022 januárjától, amely során az
alacsonyabb keresetűek 2020. évhez viszonyítva több mint 80%-os, az egyetemi tanárok mintegy
30%-os garantált bérnövekménnyel számolhatnak.
A második pillér, az évente történő teljesítményértékeléshez kötődik. Értékeljük a tudományos
tevekénységet 30%-ban, az oktatási tevékenységet 40%-ban, az intézményi bevételekhez történő
hozzájárulást 15%-ban és az intézményi célok teljesüléséhez történő hozzájárulást 15%-ban.
Objektív, adatbázisokon nyugvó szempontok szerint minősítjük dolgozóinkat. A legjobb minősítést
szerzett kollégákat az alapbéremelésen túl akár további 40-50%-os, egy évre szóló határozott
idejű béremeléssel ismerjük el. A harmadik pillér egy bónusz alapú, további egyhavi alapbérnek
megfelelő anyagi elismerést biztosít a gazdálkodási év végén, attól függően, hogy az
Egyetem, illetve a gazdálkodási egység milyen mértékben teljesítette az Intézményfejlesztési
Tervben és a közfeladat-finanszírozási szerződésben megfogalmazott célokat.
Az oktatást támogató területek esetében értékeltük a munkaköröket és a kompetenciákat,
valamint bérfelzárkóztatást hajtunk végre 2022 januárjától. Ezen munkakörök jelentős
részében bevezetjük a TÉR-t, vagyis a Teljesítményértékelési Rendszert, amelynek során
megtörténik a célfeladatok kitűzése, a kompetencia- és teljesítmény értékeléssel együtt, egy
premizálási rendszer keretében.

A szakszervezettel sikeres tárgyalásokat folytattunk és a fejlődéshez szükséges változtatásokat
az Egyetem egésze támogatja.
Ezen intézkedésekkel a Miskolci Egyetem a jövőben piacképesebb béreket biztosít, amely
kiegészülve a képzések piaci auditjával és hatékonyabbá tételével, valamint a célzott fejlesztési
beruházásokkal (pl. Technológiai és Innovációs Park, Green&Smart Campus) hazai és
nemzetközi viszonylatban még versenyképesebb universitas képét vetíti elő.

Fotó: Archív. Az éppen  előzetesben lévő Schadl Györgyöt fogadja az egyetem korábbi vezetése