Skip to content

Völner Pálnak virgácsot hozott Polt Péter

Völner Pálnak virgácsot hozott Polt Péter

És akkor Völner Pálnak virgácsot hozott Polt Péter

Egy vesztegetési ügy miatt kikérte az ügyészség az Országgyűléstől Völner Pál mentelmi jogát; tizennégy éves rekordra nőtt az infláció; csődközelbe sodródott a hírhedt Evergrande. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Mindenkit meglepett Polt Péter, amikor kedd reggel közleményt adott ki arról: hivatali vesztegetés és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként azt kérte, hogy az Országgyűlés függessze fel Völner Pál mentelmi jogát. Az igazságügyi miniszter helyettese az ügyészség szerint rendszeresen 2-5 millió forint közötti összegeket kapott Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar most letartóztatott elnökétől, hogy bizonyos dolgokat elintézzen neki. Völner lemondott az államtitkári posztjáról – kap is majdnem 4 millió forint végkielégítést -, képviselő marad, a mentelmi jogát a jövő héten kiadhatja a parlament, az ügyvédjén keresztül pedig annyit üzent a sajtónak, hogy nem követett el bűncselekményt, és együttműködik a hatóságokkal. A családjához köthető cégnél eközben százmilliós vagyont találtak, a vagyonnyilatkozata alapján pedig – minő meglepetés – volt két jó éve, de igazán nagy vagyongyarapodás nem történt.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar és elnöke körül hónapok óta dagad a botrány, az ügyben azonban eddig szinte teljes volt a hírzárlat. A hvg.hu értesülései szerint a kormánypártok mindent megpróbáltak megtenni annak érdekében, hogy az egészen a kormányzatig nyúló kínos ügy bizonyos, például Völner érintettségét bizonyító részletei minél tovább titokban maradjanak, lehetőleg egészen a választásokig ne legyen ez meghatározó téma. Úgy tudjuk, több ezer oldalnyi bizonyítékot, jórészt lehallgatási anyagokat gyűjtött össze a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az ügy gyanúsítottjai pedig őszintén megdöbbentek, hogy lebuktatták őket, mert vélhetően úgy érezték, Völner jelenti a garanciát a gördülékeny üzletmenetre.

Völner Pál
© MTI / Kovács Tamás

Úgy értesültünk: fix áras, illetve havidíjas opciók is léteztek a gyakorlatilag pénzért árult bírósági végrehajtói praxisok megszerzésénél. A hvg.hu-hoz eljutott információk szerint elképzelhető forgatókönyvnek tűnik, hogy ezt a talán már évek óta működő gyakorlatot, és vele együtt Schadlt és Völnert egy olyan végrehajtói álláshelyért induló jelölt buktathatta meg, aki a sikeres pályázatért a kar elnökének befizette a kenőpénzt, de végül mégis más kapta meg a praxisát és emiatt borított.

Egy másik korrupciós ügyben is nyomozás indult. Amint a HVG azt feltárta, hatalmas számlagyár működhetett egy olyan informatikai vállalat árnyékában, amely Tarlós István főpolgármestersége idején nyerte el a BKV informatikai rendszerének üzemeltetését és fejlesztését.

Ön mit olvas ki ebből a történetből?

Tizennégy éves rekordra, 7,4 százalékra nőtt az infláció novemberben, ráadásul még októberről novemberre is 0,7 százalékkal nőtt az átlagos árszínvonal. A 480 forintos benzinárplafon – amelyet hamarosan törvényben rögzítenek február 15-ig – még csak részben látszik ezen a számon, hiszen november 15-e előtt ennél magasabb volt az ár. Az elmúlt hónapokban-években több olyan terméket is láthattunk, amelynek az árát megpróbálta a kormány befolyásolni, akár az adókulcsa változtatásával, állami támogatással, akár felső érték rögzítésével vagy egyenesen hatósági ár bevezetésével, így sem tudta megfékezni az inflációt – ezeknek a termékeknek az árait néztük most meg.

Az, hogy a benzinár sokaknak nem tetszik, nem újdonság: mint ártörténeti cikkünkben bemutattuk, már 122 évvel ezelőtt is volt, aki panaszkodott, hogy 0,08 forintra nőtt egy liter benzin ára. Nem csak a benzinár számít, a héten adták ki például a magyar mezőgazdaság 2021-es éves teljesítményének számait is, ott kiderült, hiába csökkent a termelés tavalyhoz képest, annyival drágábban lehetett mindent eladni, hogy folyó áron számítva nőtt a teljesítmény. A Publicus felmérése szerint egyébként a magyarok harmada a kormányt okolja az infláció elszabadulásáért, a fideszesek 8 százaléka szerint viszont Soros György a hibás.

© Fortepan / Magyar Rendőr

Orbán Viktor bejelentette még az inflációs adat kiadása előtt, hogy jövőre az eddig tervezett 3 helyett 5 százalék lehet a nyugdíjemelés. Az MNB pedig – napokkal az után, hogy Virág Barnabás alelnök azt nyilatkozta, nem fognak minden héten kamatot emelni – az elszálló árakra is reagálva sorozatban a negyedik héten emelte meg az egyhetes betéti tender kamatát. Így most már 3,3 százalék az irányadó kamat.

Mi lehet ennek a folytatása?

Az élelmiszerek ára látványosan nő – ezt nem csak a KSH mutatta ki, hanem mi is ezt tapasztaltuk, amikor az egymást követő ötödik évben is végigjártuk a legnagyobb magyarországi boltláncokat, hogy megnézzük, hogyan alakul a karácsonyi menü ára.

© MTI / Balázs Attila

A négyfős karácsonyi vacsora ára a tesztünkben 10927 forintból jött ki, ami 1024 forintos, vagyis százalékban nézve kétszámjegyű drágulás a tavalyihoz képest. Az üzletek közül nem feltétlenül a diszkontok bizonyultak a legolcsóbbnak a felmérésben.

Ön mennyi pénzt tervez az idei karácsonyi evés-ivásra költeni?

A hét képe: az Orbán család hatvanpusztai birtoka Hadházy Ákos légi felvételén

Három munkanappal az ingyen napelemes és fűtéskorszerűsítéses pályázat első fordulójának indulása előtt számos pontban módosították a pályázat kiírását. A pályázat révén 2024-ig jó 35 ezer háztartás juthat önköltség nélkül, teljesen állami pénzen napelemes rendszerhez. Egy pályázatíró segítségével mutattuk be az első tapasztalatokat: sokakat még a kivitelezők közül is felkészületlenül ért az adminisztráció, az ügyfelek közül pedig sokan csalódtak, amikor szembesültek vele, hogy a hőszivattyús fűtés valójában nem geotermikus rendszert, hanem gyakorlatilag egy hétköznapinak tűnő klíma kültéri egységet jelent majd.

A kivitelezők részéről pedig sokan kevesellték, hogy legfeljebb 5 kilowatt teljesítményű napelem telepítését támogatják, amit több cég talált pénzügyi megtérülés szempontjából kedvezőtlennek. Sok piacvezető cég nem is regisztrált az első körben, elsősorban pont a program által elvileg célzott, alacsonyabb jövedelmű térségekben lehet arra számítani, hogy nem lesz elég kivitelező.

© Juhász István András

Az egész V4-es régióban a magyar fiatalok a legelégedetlenebbek az életükkel. A kormánypárti 15-29 évesek sokkal elégedettebbek a magyar demokráciával és politikai működéssel, mint az ellenzékiek, ez a fajta polarizáció pedig a visegrádi országokon belül nálunk messze a legerősebb – derül ki a Friedrich-Ebert-Stiftung német politikai alapítvány kutatásából.

A magyar fiatalok látványosan EU-pártiak, ha népszavazást tartanának a tagságról, 66 százalékuk a bentmaradásra szavazna. A kivándorlásban éles a törésvonal: amíg a Fidesz-szavazók mindössze 12 százaléka emigrálna, a bizonytalanok 24, míg az ellenzékiek 36 százaléka számol azzal, hogy valamikor elhagyja az országot.

© Túry Gergely

Mit tegyen a kormány, hogy optimistábbak legyenek a fiatalok?

Ha bekerül a hírekbe az Evergrande, az nem jelent túl sok jót – tanulhattuk meg idén szeptember óta. A cég újabb határidőt nem tudott tartani a befektetőik kifizetésére, így a Fitch Ratingsnél már azt a besorolást kapta, amely a csőd előszobájának számít. Ezzel a Kaisa Group vált Kína második legnagyobb ingatlanbefektetőjévé arra a kis időre, amíg össze nem dől, ugyanis épp a héten ez a cég sem tudott kifizetni határidőre 400 millió dollárt.

A szerencse az, hogy a valószínű bukás előre látható, nem egyik pillanatról a másikra jöhet a krach. Az állami vezetők nem törik magukat, hogy minden áron megmentsék a cégeket, ami világos üzenet a kínai gazdaságban mindenki másnak: ha valaki túlzottan eladósodik, maga vállalja a kockázatot.

Megússza a világ a nagyobb bajt?

Közel két év kényszerszünet után újra kinyitott a Gundel étterem. Az új üzemeltető célja az, hogy visszahozza a legendás vendéglős, Gundel Károly szellemét azzal, hogy mindenki számára elérhetővé teszi a helyet, vagyis a kertet, a kávézót és az éttermet is vendégekkel töltse meg.

© Gundel

Reménykedik azonban abban, hogy a hely nem csak a turisták számára lesz majd népszerű, de a budapestieknek is. Mi ott jártunk, és megnéztük, mire számíthatnak a vendégek.

Mi lehet a jövőkép?



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük