Skip to content

Völner szerint Polték indítványa zavaros, elnagyolt, ellentmondásos

Völner szerint Polték indítványa zavaros, elnagyolt, ellentmondásos

 

Nem vesz részt az Országgyűlés Mentelmi bizottságának hétfői ülésén Völner Pál, akit a Legfőbb Ügyészség hivatali vesztegés elfogadásával gyanúsít – írja a 24.hu. Mindezt levélben jelezte Hargitai Jánosnak, a bizottság elnökének.

A cikk szerint Völner azt írta a levélben: „A Legfőbb Ügyészség általam is megismert tartalmú indítványa meglehetősen zavaros, elnagyolt, ellentmondásos, több helyen összefüggéstelen, bizonyos részeiből az sem derül ki, hogy a Legfőbb Ügyészség milyen bűncselekmény megállapítását feltételezi”.

Azt is hozzátette, az ügyészség indítványa őt érintően számtalan valótlan állítást tartalmaz, melyekre konkrétan majd a nyomozóhatóság részére fog reagálni. A mentelmi jog kiadását feltétel nélkül támogatja. Erről kedden dönthet a Parlament.

A fideszes politikust, Varga Judit igazságügyi miniszter helyettesét, igazságügyi államtitkárt múlt hét kedden gyanúsította meg vesztegetéssel a Legfőbb Ügyészség. A gyanú szerint a politikus rendszeresen fogadott el 2-5 millió forint kenőpénzt a végrehajtói kar vezetőjétől. Völner a róla szóló hírekre úgy reagált: nem követett el bűncselekményt, de lemondott az államtitkári pozíciójáról.

Áder János szerdán mentette fel Völnert az államtitkári posztja alól, az utódja Répássy Róbert lett.

Fotó: Archív



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



10 Comments

  1. Névtelen
    2021.12.13. 12:52

    „Gyurcsány Ferenc a DK elnöke így búcsúzott tőle:

    „Elment egy angyal.

    A tisztesség, a becsület, a felelősség angyala. Kósáné Kovács Magda. Az egyik legtisztességesebb politikusa a magyar hazának.

    “Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” – hangzik szállóigévé vált krédója. És ő megfelelt az önmaga által állított mércének: tisztességes volt, és annak is látszott.

    Ha kellett, szakított, ha kellett, küzdött. Csak egy dolog érdekelte: hűségesen szolgálni tisztességes hitét.

    Szerény ferencvárosi lakásából szervezte, segítette a nehéz helyzetben lévők, az elesettek ügyét. Semmi urizálás. Semmi zavaros háttér.

    Baloldali volt. De nem dogmatikus. Nem régimódi. Franciás eleganciával és tudással és európai nyitottsággal mozgott itthon, és Brüsszelben, aluljárókban, és az Európai Parlament épületében.”

    Szerinted van tükör az Apró villában?

    • Névtelen
      2021.12.13. 14:53

      Terelnél a gazdáidról csótány?

      • Névtelen
        2021.12.13. 15:28

        Minek? Ők feldobtak egy „megfigyelés”-t ( Völner) , mi feldobtunk egy
        másik „megfigyelés”-t ( Timcsike). Egy-Egy. Lehet, folytatni. Volt már ilyen. Vida Ildikót nem engedjük be Usrael-be. Mi lett a folytatás?

        • Névtelen
          2021.12.13. 16:01

          Kik az ok az Ők meg kik azok a Mi?

          • Névtelen
            2021.12.13. 16:36

            ne hozd zavarba, készen kapta bemásolni ez a rühes fasiszta anya a szó fideszzsellér

          • Névtelen
            2021.12.14. 18:10

            „Rátok egy utcai wc-t sem szabad bízni, nemhogy egy országot. Ezt sokszorosan bebizonyítottátok az utóbbi száz évben (1919, 1945-89, 1990-94, 2002-2010).”

            Gondolom világos.

          • Névtelen
            2021.12.14. 18:15

            Itt van készen:
            „Rogán szavai eljutottak Goodfriend ügyvivőhöz is, aki nyilván hazatelefonált: „Halljátok mán’, mit beszél?” Aztán már nem udvariaskodott Amerika. A képviselet vezetője közölte, ha Magyarország így áll az ügyhöz, az USA nem tudja tovább elképzelni a szövetséges együttműködést velünk. Emberek, ez nem kis balhé! Persze, a szerelmesek azonnal posztolták, hogy „Amerika le van sz*rva, mit képzelnek, és amúgy is, megvagyunk nélkülük, hülye jenkik”!
            Az Egyesült Államok eljutott oda, hogy ezt már végigcsinálja! Vagy kiderít mindent a magyar kormány önmaga, vagy az USA folytatja a résztvevők kitiltását. Időközben kizárnak bennünket a Demokráciák Közösségéből, szóval csúszunk rendesen lefelé, a mocsokba. Mindez ki miatt?

            Orbánnak egy lépés maradt a matt előtt
            Ezek a korrupciós ügyek, most már kiderülnek, lassan minden nyilvánosságra kerül. Bizton állítható, hogy nem ez az egyetlen ügy, itt láncreakció indul, és ez az a helyzet, ahol a jegenyefák bizony az égig nőnek. Ha vizsgálat lesz, és bedobnak valakit, az beszélni fog, és bukik minden. Ha kamu vizsgálat lesz, akkor az USA lép, bukik minden.
            Az első dominó eldőlt, nincs megállás! Már csak idő kérdése az egész. De azt sem érdemes nagyon húzni, mert bizony a nép is megijedt, mégpedig a kormánytól. „Mit csinálnak velünk?” „Hol járatnak még le?” „Honnan tiltanak még ki bennünket? Az EU-ból?”
            Világosan látszik, hogy az általuk NER néven emlegetett förmedvény kárt okoz mindannyinknak! Beláthatatlan, és visszafordíthatatlan károkat, ami a nyomorba dönti az országot! Mert az mégsem mehet, hogy egy ember ámokfutása kivezessen bennünket a nemzetközi közösségből, nehezen felépített jó kapcsolatok kerüljenek a kukába, és visszakerüljünk a Rákosi korszakba.
            Magyarok százezrei menekülnek hazájukból, itthon milliók éheznek, és ha szembe fordul velünk a világ, akár éhen is halnak majd! Hol van ennek a vége? Észak – Kórea?
            Félő, hogy a nép már nem fog félni a békemenettől, és nem fog félni a TEK-től sem. „Verjenek agyon, börtönözzenek be, de én ezt már nem tűröm! Hogy egy ember miatt szenvedjen egy ország? Na, nem! Míg milliók lakása felett lebeg Damoklész kardja, addig a NER kormányának tagjai százmilliókért vesznek luxusingatlanokat maguknak? Én szakadjak bele a munkába azért, hogy nekik legyen luxus? Milliók mennek el kétezer kilométerre dolgozni, hogy egyen a család?”
            Orbánnak egy lépése maradt, mielőtt durva mattot kap, és ez nem más, mint a lemondás. Akár így, akár úgy, a NER bukik, mert sokaknak lett elege belőle. Azt, hogy kamu vizsgálat legyen, és eltussolják a korrupciót, Amerika nem hagyja. Ha pedig igazi lesz, akkor BUMM!”

  2. Anonimus
    2021.12.14. 09:43

    Csak az ellenzéki oldallal kapcsolatosan tudnak frankó vádiratot csinálni.

  3. anonim
    2021.12.14. 17:44

    Hogyan lehetséges, hogy ennyire lesújtó véleménye van a volt igazságügyi államtitkárnak a magyar ügyészségről? Talán már ott is Soros, vagy Gyurcsány diktálja tollba a vádiratot?

    • Névtelen
      2021.12.14. 18:19

      Ugyan. Gyurcsány ellen közel 1500 vizsgálat indult, 7 vizsgálat jutott el a vádemelésig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük