Különös elképzeléssel állt elő az egykori Miskolci SSC sakkcsapatának nemzetközi nagymestere.

Kállai Gábor ennek jegyében levelet írt Arkagyij Dvorkovics­nak, a Nemzetközi Sakkszövetség elnökének, és azt javasolta, hogy a FIDE vezetése vizsgálja meg, hogy a sakksport hogyan kerülhet be az öttusa programjába.

boon.hu

 

– Az elképzelés meghökkentő lehet, de korábban ki gondolta volna, hogy a gördeszka vagy a szörf a nyári olimpiák műsorára kerül? – jegyezte meg Kállai Gábor. – A sakkozás története ezerötszáz évre nyúlik vissza, és ma már a földkerekség minden kultúrájában, minden országában és minden társadalmi osztályában, rétegében népszerű sport. A sakkozás korábban, a középkorban a hét kötelező lovagi készség egyike volt az úszás, a vívás, a nyilazás, a vadászat, a verselés és éppen a lovaglás mellett. A sakkozás tisztán stratégia, tehát a harc művészete, a sakkozás maga a küzdelem, és a legfontosabb: a sakkozás sok millió igazolt versenyzővel, milliárdnyi rajongóval a világon az egyik legnépszerűbb játék.

 

Indítsanak harcot a támogatók kegyeiért

 

Kállai Gábor elárulta, hogy milyen érvekkel állt elő: „Azt írtam a FIDE elnökének, hogy a szervezet álljon a kezdeményezésem élére, hirdesse meg, indítson mozgalmat a sakksport felvételére az öttusa programjába. Ennek érdekében gyűjtsön elképzelhetetlen mennyiségű támogatót, majd ezek birtokában, alapján és jogán vegye fel a kapcsolatot a Nemzetközi Öttusa Szövetséggel és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal. Óriási támogatás birtokában a sakk bekerülhet az öttusa programjába, hiszen abban biztosak lehetünk, hogy az ötödik sportágnak társadalmilag rangosnak és rendkívül népszerűnek kell lenni. Márpedig ez a leírás leginkább a sakksportra illik.”