Védhetetlen, hogy Varga Judit nem mondott le, de Répássy kinevezése logikus lépés

Az MSZP országgyűlési képviselője korábban Polt Pétertől a Völner-üggyel kapcsolatban azt kérdezte, hogyan lehetséges az, hogy súlyos korrupciós bűncselekménnyel vádolt közhatalmat gyakorló emberekkel szemben a vádemelés mellett más kényszerintézkedés nem történik. Szerinte ilyenkor nem szabad időt hagyni arra, hogy valaki esetleg eltüntessen bizonyítékokat.

Harangozó Tamás az ATV Start című műsorában először a Pegasus-ügyről beszélt. Kiderült ugyanis, hogy az Áder János köztársasági elnök és családja védelmét ellátó Köztársasági Elnöki Őrség vezetőit is megcélozhatták az izraeli kémszoftverrel. Az MSZP országgyűlési képviselője szerint amikor kijött az első lista azokról, akiket megfigyelhettek, már akkor is felhívták a figyelmet, hogy abban szerepelnek volt kormánytagok. Az üggyel kapcsolatban írásbeli kérdést is benyújtott a belügyminiszternek, azt kérte Pintér Sándortól, árulják el, hogy az a Pegasus szoftver, amit kifejezetten terrorellenes és szervezett bűnözés elleni célra lehet csak használni, mit keres például Gödöllő polgármesterénél vagy Áder János körénél.

Harangozó szerint ez egyértelműen visszaélésszerű használat, hacsak be nem bizonyítják, hogy Áder emberei esetleg bűnözők, ha viszont nem, akkor ez arról szól, hogy a szoftvert politikai célokra is felhasználták.

A politikus úgy fogalmazott, hogy ez egy folyamat: mint mondta, 2015-ben a köztársasági elnök bejelentette, hogy elvesztette bizalmát a Terrorelhárítási Központban, és azt kérte, hogy ne a TEK vigyázzon rá. Ennek oka a hírek szerint az, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök volt személyi testőre által vezetett TEK információkat juttathatott el Áder magánprogramjáról akár a miniszterelnökhöz is, úgy, hogy arról a köztársasági elnök nem tudott, vagy abba nem egyezett bele.

Harangozó hozzátette: Áder János a köztársasági elnök, ami azt jelenti, hogy vagy aláír valamit, vagy nem. Milyen érdek fűződhet ahhoz, hogy esetleg olyasmit tudhatnak róla, amivel mondjuk később rávehető valamire? – kérdezte a képviselő.