A szerkesztő kedvence

A mai nap ebben a szakaszában még nem lehetett látni, hogy lesz még egy csavar.
Hogy törölni fogja a posztot. Rá szóltak. Föntről. Hogy ez el lett baszva.
Mert miközben a kormányrúdnál a család szentségét vetítik kifelé, befelé nem annyira szent ez a küldetés.
Ez a marha Rákay-Patrióta Kálphy meg megregöli a frankó, kilökte az élest.
Amit csak maguk között. Hogy basznak az egészre, ahogyan a „kurva anyját” a nézőnek, aki levelet ír a televízióba. (Elég beírni a nevét a jutyub keresőjébe.)
Itt megemlítem, hogy ezek maguk között valóban így beszélnek a magyar emberekről.
Seckó jednó, hogy rájuk, vagy nem rájuk szavaznak.
Mi itt vagyunk fönt a kegyelmesék, a muzsikok meg ott lent.
És ezt a mentalitást ez a csiribiri, pojáca gigerli meg kimaxolja. Ez a pálottszájú, dögevő kojot.
Miután leszóltak neki, hogy ez most nem tetszik, semmi kiállás, hogy de nekem meg igen. Semmi érvelés, hogy igenis, a Fekete-Győr nem tudja, hogy ő az anya, vagy az apa, én, Rákay-patrióta Kálphyi meg vagyok a szőrös mellű alfahím, a macsó csávó. Egy Steven Segal.
De ha kérdőn néz a kalauz, bepisil.
És ez a poszt törlés a ráadás a már említett dupla teljesítésre. Fölfosatták a levegőbe és parancsra alá is állt.
Azt hitte lehet önálló véleménye, gondolata, – még ha ilyen aljas is.
Úgy kell élned Rákay-patrióta Kálphyi, azzal a tudattal, hogy én mondom ki.
Nem való neked a szabadság, nem tudnál mit kezdeni vele.
Csóválod a farkadat a láncon és hegyezed a füledet. És addig fognak etetni, míg jól teljesítesz. Ma is jól akartál, de hát annyi eszed van, mint Leninnek.
Elszóltad magad, nem elég a baj, még itt vagy te is tetézni. Most ugye a Völner köti le az energiát, az a mákod. Még egy kicsit tollászkodsz, aztán fuccs a karrierednek. Máskor mutasd be és kérjél engedélyt.
Amikor buktok, az olyan napja lesz a magyar emberek történelmében mint amikor a nyilasoknak lett finitó.