Veres Pál: A várost és a megvalósult beruházásokat működtetni is kell 

Parázs vitákat hozott Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének idei utolsó ülése. A város anyagi helyzete, a közösségi közlekedés állapota és a Búza téri piac jövőképe volt leginkább a képviselői vélemények középpontjában pró és kontra. Szopkó Tibor alpolgármester olyan indítványt terjesztett a képviselők elé, amely azt javasolta, hogy a közgyűlés éljen az egyébként Alaptörvény biztosította felterjesztési jogával, amelyben azt kéri a kormánytól, hogy kompenzálja a „veszélyhelyzet és a kormányzati intézkedések miatt kieső bevételeket, valamint a 2022. évi büdzsé tervezése során prognosztizált megnövekedett kiadásokat”.

Hatmilliárd feletti lehet a hiány

A munkaanyag mintegy 3,2 milliárd forintra becsüli a város jövő évi bevételkieséseit, a várható többletkiadás kalkulált összege pedig 3,1 milliárd forint. A végösszeg, amelynek kompenzálását várja az önkormányzat a kormánytól, 6,3 milliárd forint. Veres Pál elmondása szerint a Megyei Jogú Városok Szövetsége is tárgyalt a kérdésről, és a 23 tag egyöntetűen úgy döntött, a kormány elé tárja a helyzetet.

 

A javaslathoz képviselői módosító indítványt nyújtott be dr. Nagy Ákos, a Fidesz frakcióvezetője, amely – többek között – azt tartalmazza, hogy a város köszönetet mond a kormánynak a város fejlődése érdekében nyújtott támogatásokért. A polgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, „kétségtelen, hogy a város fejlesztésére jönnek támogatások, de a várost és a megvalósult beruházásokat működtetni is kell”.

boon.hu