Merre tovább távmunka?

Az elmúlt két évben – és várhatóan még a következőben is – láthattuk, hogy a munkavégzés formái jelentős változásokon mentek keresztül. A kényszerű digitális átállás nem csak az iskolákat, de számos céget és munkavállalót érintett, hiszen néhol egyik napról a másikra kellett átállni az otthoni munkavégzésre. Ez azonban egyrészt nem ment mindenhol gördülékenyen, másrészt pedig olyanok, akiknek a digitális kompetenciája alapból viszonylag alacsony volt, kénytelen voltak feleveníteni minden tudásukat. De vajon mi lesz ezután? 

A távmunka marad vagy csak múló állapot volt?

Távmunka alatt jelenleg Magyarországon azt értjük, hogy a munkavállalók feladataik nagy részét otthonról végzik el. Ez különösen igaz a különböző ügyfélszolgálatokra és marketinges feladatkörökre. Az ügyfélszolgálatok több helyen körforgóban működnek: két hétig A csapat dolgozik otthonról, B csapat a személyes ügyfélszolgálatot látja el, utána két hétre cserélnek. A marketingesek esetében ez gyakran teljes átállást jelent: szélessávú internetkapcsolattal VOIP technológiával lehet hívásokat fogadni és indítani, sőt, a jelek szerint ez még a termelékenységen is növelt. Úgy látszik, hogy akiknek naphosszat kell hívogatni és hívásokat indítani, szívesebben teszik ezt a saját környezetükben. 

Jelenleg úgy néz ki, hogy a távmunka bizony marad, és ha nem is állandóan, akkor körforgásban, vagy pedig hibrid jellegű munkavégzésként marad meg. Milyen a hibrid munkavégzés? Ha körülnézünk az álláspiacon, azt látjuk, hogy a hazai munkáltatók közül sokan hirdetnek ilyen típusú munkaidő beosztással. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy mondjuk a heti 5 munkanapból hármat az irodában/ügyfélszolgálaton, kettőt pedig otthonról dolgozva lehet eltölteni.

Ezek alapján tehát a munkáltatók a jelek szerint rájöttek, hogy ez egy nagyon is működő munkaforma, amit érdemes lehet alkalmazni, egyrészt mert csökkenhet az irodák üzemeltetési költsége, másrészt mert a munkavállalók is elégedettebbek lehetnek.

A távmunkához szükséges legfontosabb eszközök

Aki otthonról dolgozik, az már bizonyára rendelkezik a legalapvetőbb eszközökkel, hiszen máshogy nem tudná elvégezni a napi munkáját. Azonban azok, akik most terveznek teljesen távmunkára átállni, vagy akár egy hibrid munkavégzést kínáló céghez szerződni, elgondolkodhattak már azon, hogy mire lehet szükségük. Ezek egy része alapvetően szükséges lehet, míg mások inkább munkakör és szerepkör-specifikusak.

  1. Szélessávú internet: alapvető, hogy legyen otthon szélessávú internet elérés, különösen azok számára, akik valamilyen szoftveres környezetben dolgoznak. Érdemes már előre elintézni, hogy legyen vezetékes csatlakozási lehetőség, mivel a wifi routerek nem mindig megbízhatóak, és gyakran támadhatnak zavarok a jelben. Szélessávú alatt olyan internetkapcsolatot kell érteni, ami minimum 10 Mbps letöltési sebességet ad, de 50 Mbps fölött az optimális. A távoli eléréssel dolgozók számára továbbá fontos a feltöltési sebesség is, hiszen ha valahova be kell írni valamit, vagy kapcsolókat kell állítgatni az űrlapon, nagyon fontos, hogy akkor kerüljön be a szöveg vagy a jelölés, amikor a felhasználó akarja.
  2. Webkamera: a webkamera már laptopok alapfelszereltsége, így ezzel külön nem kell foglalkozni. Akkor válik igazán érdekessé ez az eszköz, ha asztali számítógépet kapunk, és otthonról kell videokonferencia keretében értekezleten részt venni. Ha ilyen igények is felmerülnek, akkor a szélessávú internetkapcsolat kiemelten fontos!
  3. Irodabútor: láthattuk, hogy sokan szeretnek a nappaliban vagy a konyhában dolgozni, sokszor csak kényszerűségből, hiszen nincs felkészülve az otthona arra, hogy ott kell dolgozni. Egy jó íróasztal és egy kényelmes irodaszék mindenképpen szükséges a hosszú távon fenntartott távoli munkavégzéshez.
  4. Napirend: ez nem eszköz, tehát nem kerül semmibe, de sokat dobhat az otthoni munkavégzés minőségén, ha kialakítunk egy állandó napirendet. Keljünk fel mindig ugyanabban az időben, végezzük el a reggeli kis „rituálékat”, sőt, akár fel is öltözhetünk úgy, mintha munkába mennénk. Fontos, hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol dolgozni tudunk, és a kis szüneteinket ne házimunkával töltsük!

Összegzés

A távmunka 2020-ban berobbant, 2021-ben tombolt, és 2022-től pedig a mindennapjaink szerves részét fogja képezni. Az, hogy ez végül milyen társadalmi és gazdasági változásokat fog elindítani, még csak pár év múlva derül ki, de biztos, hogy nem fog ez az időszak nyomtalanul elmúlni.