Úgy él, mint egy amerikai milliárdos a fővárosi közműcégek csúcsvezetője

Luxusórákat visel, luxusnyaralóhelyeken nyaral Mártha Imre, a budapesti közműholding vezérigazgatója a Facebook-oldalára kitett fotók szerint, ez felháborítja a cég egyes dolgozóit, akik egyébként az elbocsátástól rettegnek – számol be az esetről a Magyar Nemzet. Nincsenek is elbocsátások, Mártha pedig az FKF-től járó tiszteletdíját is odaadja a kukásoknak – reagált a közműholding.

Jelzőkkel és minősítésekkel alaposan feldíszített cikkben támadja a Magyar Nemzet (a Metropol írása alapján) a legfontosabb fővárosi önkormányzati cég, a budapesti közműholding vezérigazgatóját, Mártha Imrét, akit a cikk szerint „Gyurcsány-fiókának” gúnyolnak a háta mögött a „megalázott” és egyben „rettegő” dolgozók.

Az újság a következőket rója fel Mártha Imrének:

  • A közösségi oldalán megosztott fotók szerint a cégvezér nemrégiben a Costa del Solon, „a világ milliárdosainak egyik kedvenc méregdrága partvidékén jachtozott egy alulöltözött hölgy kíséretében”.
  • A „jach­tozó” fényképre, „amin egy csaknem meztelen hölggyel volt látható”, ráírta: home office.
  • „Igyekezett úgy fotózkodni, hogy a rajta lévő óra is jól kivehető legyen.” Az óra egy kb. 1 millió 900 ezres Breitling volt.
  • Néhány hete egy marokkói „7 csillagos” luxusszállodából jelentkezett be, egy újabb dekoratív hölgy társaságában.
  • Az utóbbi helyen az újság számítása szerint több mint 16 milliót költött csak a szállásra.
  • Valahol, valamikor egy „15 milliót érő, tényleg csak milliárdosok számára gyártott” Hublot (Unico King Gold Blue) órát viselt.

A Magyar Nemzet végül a következő kérdést teszi fel (a fővárosi közműcégek dolgozói nevében): miközben a közterület-fenntartótól a Főtávig, a kertészeti vállalattól a kéményseprőkig folyamatos a leépítés, hogyan élhet ennyire nagy lábon, provokatív módon a közműcégek első számú vezetője?https://telex.hu/belfold/2021/12/20/kozmuholding-martha-imre-fotok-nyaralas-luxusora