„Február 22-én betegedtem meg. Azt hittem, csak megfáztam, így folytattam az életem. De február 28-ig nem tudtam kiszállni az ágyból. Egy héttel később azt hittem, felépültem, de ismét visszaestem.” Ismeretlen, webbeteg.hu, 2020. 04. 06.
„Naponta fordul elő, hogy a beteg a saját lábán besétál a kórházba, majd 1-2 órán belül lélegeztetőgépre kerül. Ezek a történetek mindennaposak.” Zacher Gábor toxikológus, portfolio.hu, 2020. 10. 13.
„Úgy ment el apukám, hogy sosem tudjuk meg, hogyan teltek az utolsó órái.” Olga, mfor.hu, 2020. 10. 19.
„Ez egy soha nem tapasztalt, furcsa érzés, tényleg nem egy sima vírus, amiből pár nap alatt kigyógyul az ember. Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy vegye komolyan a szabályokat, mert nem tudhatja senki, hogy milyen lefolyású lesz nála a betegség. Én abban bízom, hogy hamarosan ez az egész már csak egy rossz emlék marad, és újra visszatérnek teljesen az ízek és a szagok. Az első dolgom az lesz, hogy megkóstoljam anyukám rakott krumpliját.” Gergely, hirado.hu, 2020. 12. 03.
„Volt egy velem egyidős fiatal fiú is a Covid-intenzívosztályon. Egyik nap még én vittem neki a reggelit, a gyógyszereket, én takartam be az ágyban, ha éppen fázott, segítettünk neki megfordulni, ha már nem volt kényelmes neki a fekvés, és persze váltottunk vele pár szót. Másnap meg arra lettem figyelmes, hogy ott áll felette három orvos, hat ápoló, és próbálnak rajta segíteni. Intubálták (a légutak biztosítása), lélegeztetőgépre került, majd elvitték Budapestre a pulmonológiára… Nem volt semmiféle krónikus betegsége, rendszeresen sportolt. Ez volt az első olyan pillanat, amikor borzasztóan nagy gombócokat küzdöttem le a torkomban, és igyekeztem nem elsírni magam azon, hogy ez a vírus nem feltétlenül válogat” – számolt be egy orvos egyetemista a Covid-intenzíven eltöltött két hetéről. Észak-Magyarország/boon.hu, 2021. 01. 15.
„Emberileg ez volt a legnehezebb: a gyerekeinknek megmondani. És a legborzasztóbb az egészben, hogy nem lehetek mellettük. Anno, mikor még eszünkbe sem jutott, hogy velünk ilyesmi megtörténhet, arra a döntésre jutottunk, hogy ha majd eljön az idő, összeülünk és együtt megbeszéljük. Ehelyett telefonon kellett felhívnom őket és közölni velük: anya ma reggel meghalt. Először azt hitték, viccelek. Bár így lett volna… Borzalmas volt a tehetetlenség, hogy csak zokogtak, és én nem tudtam őket a telefonon keresztül megnyugtatni.” Imre, index.hu, 2021. 03. 20.
„Egyszer csak elkezdtem fulladni, nem kaptam levegőt! Azonnal rohantak velem, hogy sürgősségi császármetszést kell végrehajtaniuk a lehető legrövidebb időn belül, vagy megfulladok. A baba nagy volt, nyomta fel a tüdőmet, és én magamért sem tudtam elég levegőhöz jutni. Soha nem féltem ennyire, mint ott és azokban a percekben. 2021. március 9-e, 13 nap szenvedés után világra hozták a kislányunkat. Mindent éreztem, azt hittem, belehalok a fájdalomba! Az orvos eközben folyamatosan öntötte belém a lelket, nem győzte ismételgetni, hogy mennyire ügyes és erős nő vagyok! Ki fogom bírni! Ezután már csak arra emlékeztem, hogy hallom a kislányunkat felsírni, majd eszméletlen állapotba kerültem. A kórházi szobában tértem magamhoz, folyamatosan köhögnöm kellett, ekkor már ordítottam, sírtam fájdalmamban, hogy szétszakad a varratom.” Egy kazincbarcikai hölgy, Szabad Európa, 2021. 03. 24.
„Március 7-én maszkban még megünnepeltük a 80. születésnapját, április 8-án pedig meghalt egy budapesti kórházban. Most pedig már ott csücsül urnában egy polcon, mert várnunk kellett, hogy anyukánkkal mi lesz, ugyanis egyszerre lettek betegek, és három nap eltéréssel mindketten kórházba kerültek.” Kata, Menedzsment Fórum, 2021. 05. 02.
„Mindenki, anyukám is, én is, a kislányaim is írtak levelet a papának, és betettük az öltönye zsebébe, hogy majd magával vihesse. Mint kiderült, feleslegesen, a patológián ugyanis közölték, hogy nem lehet sem megnézni, sem felöltöztetni, két darab fekete zsákban van, légmentesen lezárva. És akkor rákérdeztem, hogy meztelenül van a zsákban? És azt mondták, hogy igen. A végtisztességet sem adhattuk meg neki.” Nóra, 444.hu, 2021. 06. 20.
„Be kellett teljesen öltözni, remegett a kezem, nem is értettem, hogy mit magyaráznak, hogy mit csináljak, hogy én ne fertőződjek meg. Ebben a védőruhában, ha sír az ember, levegőt sem kap. Saját anyukámat így látni, lélegeztetőgépen, egyszerűen borzasztó. Erre nem lehet felkészülni, a filmekben egyáltalán nem ilyen.” Boglárka, 444.hu, 2021. 06. 20.
„Bevallom, a betegségem előtt semennyire sem vettem komolyan a koronavírust, egyenesen kiröhögtem. Sőt oltásellenes voltam!” Delhusa Gjon, Bors, 2021. 12. 16.
„Amikor meghallottam, hogy lesz oltás, én úgy álltam hozzá, hogy nem oltatom magam, majd mindenki más körülöttem, és én is megúszom. Amikor egyre többen lettek körülöttem betegek, akkor döntöttem az oltás mellett, pedig nem bíztam benne. Azóta több korombeli is elhunyt már, így úgy érzem, jól döntöttem, szeretném még látni az unokámat és még személyi igazolványt is hosszabbítani, ami 96 éves koromban jár le.” Nagy Imre, ÉszakMagyarország, 2021. 12. 16.https://www.boon.hu/helyi-kozelet/2021/12/telefonon-kellett-felhivnom-oket-es-kozolni-veluk-anya-ma-reggel-meghalt
Napi meg nem történt sztorik.