Közös karácsonyi élményfőzésen vett részt Csöbör Katalin és Veres Pál
Csöbör Katalin, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője közös főzésre hívta meg választókerülete polgármestereit, és a bemutatott videó alapján a településvezetők nagy örömmel vettek rajta részt. Különösen igaz ez Miskolc ellenzéki polgármesterére, aki szemmel láthatóan igen jól érezte magát a fideszes képviselő társaságában.
A helyzet azért is érdekes, mert már többször is megírtuk, hogy az ellenzéki összefogás támogatásával 2019-ben a város élére került
Varga Judit miniszterasszony kérésére például vállalta az egyetemi kuratórium tagságot amit övéi nem vettek jónéven, de az a hír is felröppent egyszer, hogy miután momentumos és jobbikos polgármestere is lett városunknak, és Veres szeretett volna egy fideszes alpolgit is. ( Pfliegler Péter ?)
Hogy mi lesz ennek a kifutása? Nem tudni. De az tény, hogy kevesebb mint négy hónap múlva választások, és Veres Pált legalább annyit látni a nehéz helyzetben lévő Csöbör Katalinnal, mint az elméletben a polgármesterrel egy oldalon álló ellenzéki jelöltekkel.
„Veres Pál gazdaságpolitikája légvárnak bizonyult. Alaptalan felvetés az, hogy ha nem konfrontálódunk a kormánnyal, annak az lesz a következménye, hogy a kormány támogatni fogja szeretett városunkat, Miskolcot”
– írta Mokrai
Van neki gazdaságpolitikája? Eddig csak csak kétségbeesett csapkodást láttunk, meg mellébeszélést
Veres pali keresi a kiutat, érzi, hogy a Fidesz nyerni fog, és próbál menekülni a baloldaltól.
Jó
Csöbör jobbikos ellenfeét nem láttam főzni
Ezért van mindíg zakóban Veres. Itt nem. Szerintem imád zabálni. Mekkor egy slapaj nagy TSZ pa.as.t. De most komolyan..
Mint karácsonyi gesztus szerintem értékelendő mindkét fél részéről. Kicsit sok már a gyűlölködés. Kicsit nem ártana megnyugodni mindenkinek. Legalább ilyenkor.
ez gáz, nem ért a politikához, megvette a fidesz bagóért
Ha nem ment volna el, akkor most azért hőbörgnél, hogy Veres bezzeg nem fogadta el a baráti meghívást.
Mindenki megveszi.
Orbán klóninterjújával köszöntik az ünnepet a megyei lapok
Ekkorára hízott krumplihuszárt még nem láttam.
Csöbör a választókerülete minden polgármesterét meghívta, így Veres Pált is… Nem értem mi ebben a probléma? Jó lenne már ezt a jobb-bal gyűlölet-cunamit befejezni mert nem érdekli az embereket. A miskolciakat az érdekli, hogy fejlődik a város és hogy élnek itt az emberek! A két nevezett személy munkájáról lehet vitát nyitni mert az rengeteg kívánnivalót hagy maga után, sajnos egyik sincs a helyzet magaslatán. 🙁
Nem kell visítani. Palibácsi a civileskedést komolyan gondolta…. mondjuk csak Ő, de ez úgy tűnik nem zavarja.
Reméljük csöbörnél a födém terhelhetősége meghaladja a 200 Newton/mm2-t (azaz 1 db jóllakott Veres/m2)
Veresnek van ellenzéke? Csak nem a dékás szekta?
Ebben a nagy cuki rohamban úgy hiányzik már, hogy a simonvarga páros nem áll ki a főtérre rinyálni egy kicsit, hogy nincs pénz, nincs pénz, nincs pénz…
Azt várnánk, hogy végre a sós-madár debilpáros megteszi ugyanezt és megkéri a gazdáit hogy talán most már nem kellene többet lopni a várostól. De erre szerintem még várhatunk egy darabig a városáruló szekusbandától.
Akkor ez most hogy van, függetlenként, leosztották a zsugát? Kinyílvánította Veres Pál, hogy támogatja Varga Lászlót (MSZP), a másik körzetben meg lám Csöbör Katalint? Ide is? Oda is? Pedig a független, eddig azt hittük, úgy hiteles, ha nyíltan, se ide, se oda. Hm. Hát nem így van.
Ja, bocs, Varga László esetében az csak egy ellenzéki előválasztás volt. ( A DK ellenében állt oda volt tanítványa mellé osztályfőnökként.) Kérdés, ebben a körzetben a kampányban kivel főz majd …
Pali bácsi, már két éve azt eszed, amit Kati főz Neked. A Martin Szakképzőért, meg a Ferenci tornacsarnokért minimum egy wellness hétvége járna. Hubay Gyuri legfeljebb egy búcsú kocsmatúrát prezentál majd.:)))
Azért az elég furcsa és gerinctelen lenne , ha nem a frakciójában lévő közös ellenzéki jelöltet, Szilágyi Szabolcsot támogatná. Veres Pali bá hajlamos elfelejteni, hogy őt nagyrészt azok szavazták meg, akik NEM a fideszt akarták. Őt ismerve, valószínűleg nem áll bele majd keményen a kampányba, inkább lapítani, sunnyogni fog.
Veres Pál a legnagyobb csalódás az utóbbi időkben
Akit ismerek mind megbánta hogy Veresre szavazott nincs vezetője a városnak, az erdélyieket senki sem szerette mert szartak a miskolciakra és raboltak a saját haverjaiknak, de ez a mostani szövetségesek láthatatlan erőtlen alakok, orbán kampány nélkül megeszi őket reggelire, ha meg kell küld egy kuratóriumi állást
„Akit ismerek mind megbánta hogy Veresre szavazott” -A szeku már csak ilyen belterjes fidelitasoskám..::)
Tele van csalódott veres szavazókkal, akik mind itt szomorkodnak…:):):)
Mit fizetnek neked ezért, hogy itt hülyítesz minket? Állítólag kevés a pénz. A várost rendbe tenni nem jut, de a sikerpropagandára igen?
Rekord államadósság, rekord benzinár ,rekord infláció van. De a rákai filipekre, deák dánielekre mégis 100 millió jutnak? MIért hülyitesz itt minket?
Veres nem most változott meg. Mit gondoltok, miért „győzhetett”? „A Fidesz ki akarta pakolni a külhoni családi klánt , kellett egy tuti nyerő, akivel háttéralkut lehetett kötni. Azóta semmi önálló lépés, csak a NER-es ügyek haladnak. Ja, nem. Van diák önkormányzat.
Aha .Ki akarta pakolni.Ezért ravaszul elindították alekoszt…:):):):)Mese mese mátka.
Nem vallhattak színt, kellett egy balek.