Mostanában gyakrabban hallani az emberektől, hogy nem várják az ünnepeket, a karácsony egyenesen nyűg számukra. Mi ölte ki az ünnepi várakozást az így gondolkodókból és így beszélőkből? Milyen elvárásokat, konfliktusokat szül ez az időszak? – erről osztotta meg gondolatait Juhász Zsófia, család és párkapcsolati terapeuta.
A karácsony nem a teljesítmény ünnepe, hanem a szereteté
– Juhász Zsófia
– Az ünnepi várakozás izgalmas, titokzatos varázsa régi idők hagyománya, amit a modern kor értékváltozása érzelmi értelemben kissé kifosztott. Az egymás iránti odaadás, az összetartozás puszta öröme helyett a felszínes megfelelés vagy „korrekt” adok-kapok tranzakciójává minősül, miközben pont az áhítat, a varázs vész el. Valódi pozitív érzelmi töltés nélkül fárasztó tiszteletkörré válik az ünnep a rokonok között, főleg ott, ahol nem őszintén mosolyognak egymásra. A modern családok életében vészesen megcsappant a rítusok mennyisége. Új, érzelmileg gazdag hagyományok alig keletkeznek, pedig kötődési szükségleteink között továbbra is ott él az odatartozás, a közelség iránti vágy. Én úgy gondolom, pont ez a varázs, ami a gyerekek lelkét is megérinti, és amiért megéri erőfeszítést tenni abba az irányba, hogy az ünnep újra megteljen érzelmekkel – mondta a terapeuta.
A megnyugvás tere
– Sokan az ünneplésre is egyfajta teljesítményként tekintenek: kinek szebb az ünnepi asztala, kinek díszesebb a karácsonyfája, vagy ki sütötte a legszebb bejglit, ki vette a legtöbb ajándékot. Ezek természetesen fontos velejárói az ünnepnek, de a karácsony nem a teljesítmény ünnepe, hanem a szereteté. Az egész gyönyörűen mutat a fotókon, miközben gyakran üresség marad a szívekben. Ekkor nem történik meg a valódi csoda: az őszinte örömteli találkozás. Nem jön el, amire annyira vártunk: az igazi meghitt pillanatok a karácsonyfa körül, a tényleg jóleső, ráérős beszélgetések a rég nem látott rokonokkal, barátokkal. A valódi felszabaduláshoz, feloldódáshoz rá kell érni, le kell kicsit ülni, teret hagyni a megnyugvásnak. Hogy jólessen a beszélgetés, ahhoz őszintén kell érdeklődni, nyitottsággal kell mesélni, és figyelemmel kell hallgatni. Ez ott működik, ahol bizalom van, és őszinte kölcsönös öröm. Mindez jó esetben egész évben épül – folytatta.
– Ahol az ünneplés teljesítmény, ott a várakozást átszínezi, sokszor „megfojtja” az erőfeszítés. Mire eljön a nagy nap, totálisan kifáradva, fásultan esünk be a vacsoraasztalhoz. Sokan ragaszkodnak a származási családjukban látott ünnepi hagyományokhoz, ami szép gesztus, gyakran értékes tartalommal tölti meg az ünnepet. Ám úgy válik igazi közös örömmé, ha nem lesz belőle nyomasztó teher, merev és kötelező „eljárásrend”, hanem a régi szokások talaján sok-sok tapintatos beszélgetésben kialakítjuk a jelen szokásait, az újat, a közöset. Jó, ha önmagunktól is megkérdezzük: Valójában melyik régi szokást „éri meg” fenntartani, és melyik kerül a modern életvitelünkben túl sok energiába? Mitől lesz az arcunkon őszinte az öröm? Mire vártunk egész évben teljes szívünkből? Merjünk erre fókuszálni és úgy cselekedni, amitől ez válhat valóra – tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy van-e arra valami gyakorlati tanács, hogyan kell lecsendesíteni az elmét, a lelket, Juhász Zsófia így válaszolt:
– Erre rengeteg eszköz van. Hogy melyiket célszerű bevetni, az attól függ, ki hogyan, milyen közegben szeretne lecsendesedni. Több irányból is elindulhatunk. Ha az idő a kiindulási pont, akkor felszabadítóan hat, amikor megtörjük a rutint. Amikor kilépünk a dolgos mindennapok ritmusából. Akár néhány nap, amivel szabadon rendelkezünk, képes „átmosni” az ember lelkét és elméjét. Sőt akár 20-30 perc, amit relaxáltan vagy aktív mozgással töltünk el, hasonlót képes nyújtani. Ha a testünkből merítkezünk, azért jó, mert szinte azonnal visszahat a lelkünkre. Télen minden ellazít, ami kellemes meleg, puha és illatos: a fűtött szoba, a meleg ruhák, a takaró, a tea, a forró fürdővíz, a szauna. Ugyanígy a zene, a lágy fények. Valójában ezek rendkívül egyszerű, mindennapi dolgok. Az a tapasztalat, hogy mind közül a legerősebb csillapító, felszabadító hatással még mindig az őszinte örömmel átélt találkozás bír, együttlét életünk fontos szereplőivel. Társas, kötődő lények vagyunk, ez belénk van kódolva, amit a tömegkultúra sem képes átírni. Olyan erős biológiai reakciót – például fokozott oxitocin-, endorfintermelést – válthat ki a puszta együttlét, amit talán nem is hinnénk. Érteni kell hozzá, hogyan működtessük a bizalmas, meghitt kapcsolatokat az életünkben, mitől lesz magától értetődő az őszinteség vagy a segítőkészség a családban. Szerencsére mindez felnőttként is elsajátítható – hangsúlyozta.
– Ami az újévi fogadalmakat és azok megtartását illeti, új év, vagyis új kezdet, tiszta lap. Az év első napjaiban sokan késztetést éreznek az újratervezésre. Célokat tűznek ki, belefognak valamibe. A legtöbb ember számára mindez pezsdítő, lelkesítő érzéssel jár, ami a valódi változásokhoz egyébként megfelelő táptalaj, hiszen motiválttá tesz. Hogy mindez végül sikerrel járjon, jól kell tudni tervezni. A nagy célok jól hangzanak, ám olykor annyira nagyok, hogy időbe, sok erőfeszítésbe telik, mire elérjük őket. Kitartás kell hozzájuk. A kitartás: képesség. Tanulható. Nincs eleve elrendelve vagy teljes egészében a génjeinkben megírva, hogy ki az, aki képes erre. A gyerekek működő mintából sajátítják el. Épp így azok a felnőttek is, akiknek nem volt szerencséjük az addigi mintákkal. A kitartást támogatja néhány praktikus trükk: ezek közül a legfontosabb a nagy célok lépésekre bontása. Így „feldaraboljuk” őket részcélokra, amik könnyen beláthatók, reálisnak tűnnek, így elérhetővé válnak. Jól kell érteni a célokért folyó küzdelemben a segítségkéréshez is. A legtöbb dolog sokkal hamarabb elérhető, ha másokat is bevonunk a megvalósításba. Gyakran a csapatmunka még az örömöt is fokozza. A részcélok elérése is megéri az ünneplést, alakítsuk ki az öröm hagyományait! Sokan vannak, akik azért kezdenek idő előtt csüggedni, mert túl kevés örömüket lelik a folyamatban. Természetesen a kitartást a megfelelő hozzáállás, a vágyak és a realitás összhangja, a támogató, lelkesítő közeg is fokozza – sorolta végezetül Juhász Zsófia.
Nekem soha nem tellett karácsonyra, sivár volt minden ünnep, hiszen ennivaló, meleg ruha, meg szoba sem volt, míg a világ dőzsölt minden játékossal. De már így kezdtek, Istálló-Vénusz jóslatukkal, benne volt minden. Miskolc 10.000,-Ft-os rokkantsági járadékon tartott, míg tort ültek 1997 óta, immár befejezve, pontot téve a kivégzésemmel a feltámadásukra penitenciális tisztulás után. A lányom vásárolt meg minden, ő vette meg a gyerekeinek az ajándékokat, melyeket én adtam át. Koldusnál koldusabb, elvéve az emberi tartást is. Hol volt már az emberi méltóság 1986-os gyalázata óta a narancsoknak! A gyerekeimnek rendeztem erőmön felül karácsonyt azelőtt, de meggyaláztak mindent romániai Talmuddal, világ urával, Főix utcanépével. Pontosan tudom, milyen az ünnep minden nélkül, ezért legszívesebben összeterelném mindazokat, akik nem ártottak senkinek és ellátnám őket az ünneplés örömével, meg egy közös vacsorával, intéznék nekik mindent, ami emberi létformához szükséges. De csak azoknak, akik nem hajtották végre szerepeiket, nem gyalázkodtak, nem áldoztak.
Boldog karácsonyt minden jó embernek!