MEGHALT DAMU ROLAND

 27-ére virradó éjjel, 47 évesen meghalt a súlyos állapotban, a hónap első felében kórházba került Damu Roland – írja a Blikk.  A hírt a színész egy közeli barátja közölte Facebookon, a család pedig megerősítette az információt a lapnak.

Damu december közepén került kórházba. Az első hírek szerint mélyaltatásban tartották, ám eleinte nem lehetett tudni, hogy mi az oka. Később kiderült, hogy két oltás után elkapta a koronavírust és kritikus az állapota. Az orvosok úgy döntöttek, műtüdővel tartják életben, ám ez nem segített az állapotán.

Damu Roland Debrecenben született, ám középiskolai tanulmányait már a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában végezte. Ekkor jött rá, hogy érdekli a színjátszás, több iskola darabban is szerepet kapott. Iskolás évei után több színházban megfordult: játszott többek között a Budapesti Kamaraszínházban, a debreceni Csokonai Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban is. Emellett több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt szinkronszínészként. Leghíresebb szerepe a Jóban Rosszban című sorozatban Várnagy Előd karaktere.

2012. március 20-án 4 és fél év börtönbüntetésre ítélték Palácsik Tímea bántalmazása és nemi erőszak miatt. A büntetés letöltését 2012 áprilisában kezdte meg és 2015 áprilisában fejezte be. A büntetése után nehezen illeszkedett vissza a társadalomban, a munkák sem találták meg úgy, mint azelőtt. A színész utoljára saját önálló estjével hallatott magáról színészként, amit 2019 decemberében mutatott be egy budapesti pincehelyiségben, Tóth Ádám rendezésében, ám a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt felfüggeszteni előadásait.