Egy felmérés szerint a kis- és közepes vállalkozások 3 százaléka tervez elbocsátásokat a kötelező bérfejlesztés miatt.
Akár 5-7 ezer dolgozó állásának megszűnését eredményezheti januártól a nagyarányú minimálbéremelés, a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) ugyanis 3 százaléka tervez elbocsátásokat a jövő évi kötelező bérfejlesztés miatt, egy vállalkozás pedig átlagosan 5 főt küldene el – ez derül ki GKI Zrt. kutatásából, amely 1044, négy fősnél nagyobb kkv válaszain alapul. Az eredményeket a Népszava mutatta be.
A GKI szerint az elbocsátottak száma ennél magasabb is lehet, mert nem csak béroldalról van nyomás a cégeken: az energiaköltségek, a nyers- és alapanyagárak gyors emelkedése szintén sújtja őket.
A felmérésből az is kiderült, hogy a vállalkozások 3-4 százaléka a munkaidő csökkentéséhez folyamodna, egyes dolgozókat átsorolnának más munkakörökbe, illetve visszavágnák a cafeteria-juttatásokat is. Ezeket a lépéseket a minimálbéreseket és garantált bérminimumosokat is foglalkoztató vállalkozások még nagyobb aránya, 6-7 százaléka tervezi.https://hvg.hu/gazdasag/20211227_kkv_elbocsatas_minimalber_emeles_berfejlesztes
Melyik hazudozónak higgyünk?
Ó, a GKI mindig minden körülmények között tudja a tutit, Vértes eftás.
Csak Magyarországon rossz a helyzet. Semmi közünk a német gazdasági ökörségekhez. 2008/2009-ben sem volt. Majdnem beelőztük a görögöket, csak lengyelek, csehek, szlovákok cammogtak a válság alatt. ?????
az elküldött dolgozók gondolom a fejedre asszociálnak majd az idehányt emojikról, és legszívesebben nekifutásból szöges bakanccsal tisztelnének telibe
béla nem megy ez neked
név cím a kiadóban
kösz O1G
sebaj, a multik majd felszívják ezt a munkaerőt a mai munkaerő-piaci helyzetben.
ettől lesz csak igazán „nemzeti” a gazdaságpolitikánk…
Újabb versenyhátrányt a magyar vállalkozóknak. Akit mi nem tudunk megfizetni, az majd biorobot lesz a környező multiknál.
Sajnos jelen piaci környezetben ezzel a kötelező emeléssel lesz olyan munkakör, ahol az elvégzett munka egyszerűen nem ér annyit, mint amibe kerül. Vannak olyan ágazatok, amik csak most kezdenének erőre kapni a covid után. Nekik ez nagyon nem jó. Nem baj, majd bevezetjük, hogy mindenki maga után takarít az irodában. Itt most semmi nem számít, csak szavazat legyen. Ez is a manipulálható tömegek ostobaságára játszó politikai döntés. Olyan mint a nyugdíjasoknak kitalált osztogatás. Mindkettő inflációt gerjesztő hatású, így az némi időbeli eltiltással ugyan, de el is fogja erodálni a kapott pénzeket. Azért tanult polgártársaink nem baj ha tudják( bár úgysem értik), hogy a magas inflációt sem a Mikulás hozza.