A gyárral együtt búcsúzott el a Nissan Navara
A Barcelona melletti gyárat is bezárja a pickup visszavonásáról döntő japán márka.
A Nissan a nyolcvanas évek elején kezdett Barcelona mellett, az úgynevezett Zona Francában autókat gyártani, amikor a japánok megvásárolták a Motor Ibérica részvénycsomagját. 1983-ban elkezdték gyártani a Nissan Patrolt, amellyel a robusztus 4×4-es lett az első japán autó, amely a kontinensünkön készült. Idén december végén, 38 év, 15 különböző modell, valamint 3,34 millió legyártott autó után azonban legördült az utolsó autó is a szalagokról.
A barcelonai Nissan gyár közvetlenül mintegy 3000 főt foglalkoztatott, a beszállító cégeken keresztül pedig mintegy 20 ezer embert a katalán régióban. A Nissan szerint a döntés az kontinensünk teherautó-piacának zsugorodását tükrözi. A Renault Alaska és a Mercedes X-osztály, a Navara testvérmodelljei szintén Barcelonában készültek, és ugyanezen okból már korábban leállították a gyártásukat.
A másik jelenleg Barcelonában összeszerelt modell az e-NV200 elektromos furgon gyártása még december 9-én fejeződött be.