Skip to content

Borkai nem tervezi, hogy öngyilkos lesz

Borkai nem tervezi, hogy  öngyilkos lesz

Borkai Zsolt üzeni: jól van, hiába pletykálják, hogy öngyilkosságot kísérelt meg

 

Az elmúlt hetekben több sajtóorgánumhoz eljutott a pletyka, és Győrben állítólag szóban is terjesztik, hogy a szexbotrányáról is hírhedtté vált, korábbi fideszes győri polgármester, Borkai Zsolt öngyilkos lett vagy öngyilkosságot kísérelt meg. A Telex magától az érintettől tudta meg, hogy a pletykának semmi alapja.

Nem tudom, ki és miért terjeszti ezt. Azt nem hiszem, hogy politikai oka lenne, mert én már régóta nem vagyok ott a politikai porondon

– mondta a portálnak Borkai, hozzátéve, már sokszor megkeresték az üggyel kapcsolatban, sőt korábban azt is pletykálták, hogy már nem is él. „Aztán sokan látták, hogy ott vagyok például a kézimeccsen, vagyis élek. Valószínűleg ezért vett új kanyart a történet, és már arról szól, hogy öngyilkossági kísérletet hajtottam végre.”

Borkai közölte azt is, van benne elég erő ahhoz, hogy „az átélt pokol után is folytatni tudjam az életemet”. Hozzátette: „Nem teszem meg senkinek ezt a szívességet.”



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2021.12.29. 18:19

    de sikerült?
    /kovács ffej zoltán/

  2. Névtelen
    2021.12.30. 23:41

    Zsótti ! Majd az megmondják a központból, mi akarsz lenni !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük