Kicsinálnák a miskolci Varga Juditot Veres Pál híres mentorát

Az ördög ügyvédje szerint pedig ez állhat annak hátterében, hogy Varga Judit helyett Novák Katalint jelölték köztársasági elnöknek. A hétfői posztban csak keresztneveket közölt, azonban kedden – a tőle megszokott pimaszsággal és sejtelmességgel – már újabb információkat csöpögtetett.

A keddi bejegyzésben már a szóbanforgó két hölgy vezetéknevének kezdőbetűit is nyilvánosságra hozta az ügyvéd, felhasználva a Fidesz ellen előszeretettel használt “Love is love” szlogent.