A közbeszerzési kiírás szerint az ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje 2022. január 24., az Európai Unió Hivatalos Lapjában december 23-án megjelent közleményt az Épitészfórum szaklap szúrta ki.
A város önkormányzata a már korábban elkészült fejlesztési koncepció és előzetes megvalósíthatósági tanulmány alapján, egyebek mellett a tervezett beruházásra vonatkozó részletes megvalósíthatósági tanulmány, az engedélyezési tervek, valamint a kiviteli tervek teljes körű elkészítését, illetve az ehhez kapcsolódó feladatok elvégzését várja el a pályázóktól.
A közlés szerint a tervek elkészítésénél figyelembe kell venni, hogy az utasterminál előirányzott alapterülete ezer négyzetméter, a repülőtéri futópálya előirányzott alapterülete 112500 négyzetméter lesz (ez 45 méteres szélességgel számolva 2500 méter hosszú futópályát jelent – a szerk.).
A feladat része a beruházás közmű- és közúti kapcsolódásainak tervezése is.
Amint korábban megírtuk, a békéscsabai repülőtér fejlesztésének előkészítésére tavaly év végén 154 millió forintot biztosított a kormány, az MTI akkori információi szerint szó volt a futópálya 1800, illetve 2500 méteres meghosszabbításáról is. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2021. februári nyilatkozata szerint Békéscsaba és Gyula lehet a hazai repülőgépipar központja, a térségben létrejövő Airbus Helicopters-gyár miatt, ezért a repülőteret alkalmassá kell tenni a légiáru-szállítás és az üzletigépes forgalom kiszolgálására.