77 éve, este 9 óra felé, a Szabadság híd lábánál egy alacsony, fekete hajú nő hátra fordult és belenézett a nyilas kivégző osztag őt kísérő tagjának szemébe. Majd letérdelt és az égre emelte tekintetét. Salkaházi Sára volt az. A nyilasok őt, és a Bokréta utcai anyaházból elhurcolt öt társát a jeges Dunába lőtték.
Salkaházi Sára a Slachta Margit által alapított Szociális Testvérek Társasága apácanővéreként küzdött a nácizmus ellen. A Szociális Testvérek körülbelül ezer üldözöttet bújtattak. Valamennyi rendházuk telve volt velük, közülük majdnem százat személyesen Salkaházi Sára mentett meg.
A „szürke nővérek” legalább ezer zsidót mentettek meg, száznál is többen köszönhetik közvetlenül Sára nővérnek az életüket. Az egykori írónő pogányoknak tartotta a nácikat, keresztényként élete árán is megvédte az üldözötteket. Tudta, hogy meg fogják ölni.
Az egykori kassai tanítónő életét a magyarság és a segítő keresztényi szeretet határozta meg. Módos polgári családba született, édesapja a felvidéki város szellemi, kulturális központjaként is működő Schalkház Szálló tulajdonosa volt. Az osztrák származású család számára a magyarság magától értetődő volt.
Később, 1942-ben, amikor sokan elszántan kutatták családfájukon a német ágakat, ő a nemzeti szocialista eszmék elleni tiltakozásul Schalkháziról Salkaházira magyarosította a nevét.
Édesapja korán meghalt, a családi szállodát édesanyja vezette tovább, akinek volt annyi jövedelme, hogy lányait támogassa, de Sára számára már ekkor fontos volt a függetlenség. Könyvkötőtanoncnak állt, közben írással is próbálkozott. Meglehetős sikerrel, már az első cikkeit közölték a felvidéki magyar lapok. Novelláskötete, a Fekete furulya 1926 szeptemberében jelent meg, novemberben
Újságcikkeiben és szépíróként is a nincstelenek, kiszolgáltatottak élete, sorsa érdekelte. Elkötelezte magát a szociális elvek mellett, de a kommunizmust éppúgy elítélte, mint a fasizmust.
1927-ben megismerkedett a Szociális Testvérek Társasága rend kassai tagjaival. A Slachta Margit alapította társaság – ő volt az első magyar nő, aki országgyűlési képviselői mandátumot szerzett – a bencés rend elveit fogadta el, de tagjai nem számítottak szerzetesnek, és főleg karitatív, szociális és közéleti tevékenységet végeztek.
Sára elvégezte a szükséges tanfolyamokat, elkezdte a szociális munkát, majd két év múlva jelentkezett novíciának. Heti huszonhat órát tanított, emellett gyermekkonyhát irányított, kegytárgyüzletet vezetett, szegényházat felügyelt, és szerkesztette a Katholikus nő című folyóiratot.
1937-ben brazíliai missziós munkára jelentkezett az ott szolgáló magyar bencés szerzetesekhez. Mire megkapta a csehszlovák útlevelet és vízumot, Kassa az 1938-as első bécsi döntés értelmében újra magyar fennhatóság alá került. Elkezdte az utazáshoz szükséges magyar okmányok beszerzését is, de a tengerentúli missziós munkát elsodorta a második világháború.
Slachta Margit vezetése alatt a szociális testvérek társasága a kezdetektől határozottan szembefordult az antiszemitizmussal.
– Mivel a társaság keresztény alapokon áll, nem teheti magáévá a zsidótörvényt
– szögezték le már 1939-ben.
Sára nővér 1940-ben tette le az örökre elkötelező fogadalmat, ezt követően újságot szerkesztett, három év alatt öt új otthont alapított a szegények számára, és elkezdte a Munkásnő Főiskola építését. Közben egyre súlyosabb kötelességének érezte, hogy feltétel nélkül segítsen az üldözött zsidókon.
A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet honlapján rövid összefoglaló olvasható a Világ Igazai közé felvett személyek életéről és tevékenységéről. Salkaházi Sárát többek közt így méltatják:
1943-ban Kassán megmentették Grósz Mirjam és kisfia életét. Először Budapestre vitték őket az ottani rendházba, az asszonynak hamis papírokat szereztek, és névleg felvették a nővérek közé. A nyilas hatalomátvétel után a családot visszaszöktették Kassára. Mindketten túlélték a zsidóüldözést. Salkaházi Sára Budapesten maradt.
1944. október 15-én Szálasi Ferenc és a nyilasok kezére került Magyarország. A Salkaházi Sára vezette Dolgozó Leány mozgalom Bokréta utca 3. alatt működő pesti házában a menedékért folyamodó zsidókat alkalmazottként vették fel. Ellátták őket iratokkal is, amelyek védelmet jelentettek az igazoltatások során. A százötven fő befogadására alkalmas épület zsúfolásig megtelt.
Az épületbe időközben magyar honvédokat is beszállásoltak. A ház egyik alkalmazottja nem utasította el a bakák udvarlását, amit a vallásos igazgatónő nem nézett jó szemmel, és megkérte, hogy viselkedjen megfelelően.
A sértődött szobalány feljelentést a nyilasoknál.
December 27-én ütöttek rajta a házon. Salkaházi Sára elmenekülhetett volna, de azt mondta, maradnia kell, hiszen ő a vezető. Mindenkit igazoltattak, de a szürke nővérek olyan kiváló okmányokkal látták el védenceiket, hogy összesen négy embert tartóztattak le a pribékek. Róluk azt mondták, hogy a gettóba szállítják őket. Salkaházit mint az otthon vezetőjét és helyettesét, Bernovits Vilma hitoktatót szintén elhurcolták. Estig a Ferenc körúti nyilasházban őrizték a foglyokat, majd elvezették a őket a Fővámház mellé. A Duna-parton lőtték agyon a meztelenre vetkőztetett áldozatokat. Salkaházi Sára holtteste sohasem került meg, elsodorta a víz.
Forrás: index.hu
És a városszara ugyanolyan geci módon él vissza a nevével, mint tette azt a fideSS
Példaértékű élete volt!!!
Bizony megzakkant szegényke, hiszen épeszű ember nem megy oda, hogy engem is lőjenek le, mert csak. 🙁
Ehelyett marad a fenekén, hiszen élőként még rengeteg embert menthetett és/vagy segíthetett volna.
De belelőtték abba a Dunába, aminek jegén az orosz tankok mentek át Budára az évtized leghidegebb telén.
A salkaházi pénzosztás meg faék szavazatvásárlás, bár, elég alacsony hatásfokú. Ennyi erővel adhatnának a városba szülő nőknek, vagy a kalandvágyból itthon maradtaknak is.