Minél fiatalabb valaki, annál boldogabb. Foglalkozásukat tekintve leginkább a vállalkozók és a kismamák érzik teljesnek az életüket, legkevésbé a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a közmunkások. De az is kiderült, hogy a házasok is nagyobb eséllyel érzik magukat jól a bőrükben, mint az egyedülállók, sőt minél több gyermeke van valakinek, annál nagyobb valószínűséggel jelölte be a magasabb értékeket a fenti kérdés válaszlehetőségei közül.
Megyei bontás is készült a válaszokból. A fenti térképen jól látszik, hogy a legboldogabb megye Veszprém, őket Pest és Vas követi. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6,18-as indexszel valamelyest a 6,33-as átlag alatt szerepel. A legboldogtalanabbak a Heves megyeiek lettek.
Forrás, fotó és további részletek: Pénzcentrum
Minden pillanatát élveztem a borsodi temetési torünnepnek, miközben a lányommal tartattak el, akivel az egyházak hosszabbítottak, minden kivégzést a médiában bemutattak, az apokalipszis tagjainak névtárával együtt.
Novák Katalin egy finn újságírónak elmondta hogy minden áldott napját a Biblia olvasásával kezdi. Az Orbán diktatúrát kritizálókra pedig azért nem érdemes odafigyelni mert ő hosszabb perspektívában, tulajdonképpen az örökkévalóságban gondolkozik. És a keresztény ünnepek a nem keresztények számára is a legfontosabbak… Ilyen elnöke még nem volt Magyarországnak… félelmetes. (érdemes meghallgatni az angol nyelvű interjút..)
Novákja a Rákóczi térnek, Katalin néven kiválasztottjaként a nagypán nincsen utcájának milyen bibliai apokalipszist olvas, talán a vasfüggönyös részét Őrház berendezésükkel?