A sakk egyre népszerűbb sportág, amihez nagyban hozzájárul az is, hogy több szupernagymester jelent meg a közösségi média különböző felületein, indított podcasteket, valamint számos remek streamer is feltűnt szórakoztató és egyben tanulságos adásokkal – köztük például a miskolci születésű Rudolf Anna női nemzetközi nagymester, aki jelenleg 185 ezer feliratkozóval bír a You Tube-on. A sakk tehát könnyen beilleszthető a mai mainstreambe: az egykor végtelenül száraznak, ridegnek vélt stratégiai játék mára „kinövesztette” a szexibb arcát. Magyarországon is fokozott figyelem kísérte a legutóbbi, december elején tartott világbajnoki döntőt, ahol a norvég Magnus Carlsen meglepően egyoldalú, mindössze tizenegy játszmán át tartó összecsapásban védte meg címét az orosz Ian Nepomniachtchi ellen. A sakk mint sport Miskolcon is népszerű, ami pedig szintúgy fontos: sikeres is.
Két klub, sok győzelem
Zámbó Zoltán FIDE-mester tavaly augusztustól vette át a DVTK sakkszakosztályának a vezetését elődjétől, Mátyás Imrétől.
– Miskolcon jelen pillanatban két egyesület van, ahol sakkozni lehet – beszél a városi sakkéletről Zámbó Zoltán. – Az egyik a Miskolci Kisbocsok Egyesülete, amit Vanczák Attila vezet; ők is nagyon sok fiatallal foglalkoznak. A másik a DVTK sakkszakosztálya, ahol nagyjából hatvan sakkozó játszik. Iskolákban is tartunk szakköröket, amiket körülbelül további száz gyerek látogat rendszeresen.
A miskolci versenyzők számos országos és megyei bajnoki címmel rendelkeznek. Csapatban is általában a top ötben végeznek a magyar versenyeken. A sakkban ugyanis – mint egyéb sportágakban – rendeznek csapatbajnokságot.
– A DVTK alakulata az NB I-es mezőnyben szerepel, míg a Kisbocsok az NB II mezőnyét erősítik. Mindkét divízióban az élmezőnyben szoktak végezni a miskolci csapatok. Ahhoz, hogy valaki jó sakkozóvá váljon, elengedhetetlen a monotóniatűrés: számos állást kell memorizálni. A komolyabb versenyek mind többnaposak, és egy-egy napon gyakran le kell játszani két, akár négy-ötórás partit, ez pedig folyamatos koncentrációt igényel a 9-10 éves gyerekektől is.https://minap.hu/cikk/nem-mattul-sot-egyre-fenyesebb-jovo-ele-nez-miskolci-sakkozas