Skip to content

Helyi elnöke Hanyecz Máté lett, az alelnöki pozíciót Makrányi Gréta és Cojocaru Koppány tölti be

Helyi elnöke Hanyecz Máté lett, az alelnöki pozíciót Makrányi Gréta és Cojocaru Koppány tölti be

Megalakult a Minden Fiatal Magyarországa Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alapszervezete. Az ifjúsági szervezet helyi elnöke Hanyecz Máté lett, az alelnöki pozíciót Makrányi Gréta és Cojocaru Koppány tölti be.

A mozgalom értékeiről, helyzetéről és céljairól Hanyecz Mátéval beszélgettünk.

Melyek a mozgalom által képviselt legfontosabb értékek?

Azt gondolom, hogy a legalapvetőbb érték, amit képviselünk, és ebben szerintem sokaktól különbözünk, hogy elsősorban arra koncentrálunk, hogy mi köt minket össze, mi az, amiben hasonlítunk, hiszen a nap végén mindannyian egyszerű emberek vagyunk, akiknek a legfontosabb a biztonság, a béke, a családjuk és barátaik boldogulása, illetve a saját boldogságuk megtalálása. Ezek véleményem szerint a legtöbb emberre egyformán igazak.

Mi úgy gondoljuk, hogy ezek az általános emberi vágyak, igények úgy érhetők el, ha Magyarországon érvényesülnek a demokratikus, jogállami normák, illetve, ha tagjai maradunk az Európai Uniónak, amelyre a béke garanciájaként tekinthetünk.

Miben különbözik a Minden Fiatal Magyarországa a többi ifjúsági szervezettől?

Szerintem a legfontosabb különbség az, hogy a többi ifjúsági szervezet alapvetően a pártok „fiókszervezeteként” működik. Elsődleges céljuk, hogy becsatornázzák a fiatalokat az adott párthoz, ezzel biztosítva a humán erőforrás utánpótlását. Mi másképp működünk, nekünk ez nem célunk. Nem is lehet célunk, hiszen a másik lényeges különbség, hogy mi rendkívül színesek és sokfélék vagyunk. Tagjaink között vannak jobbikosok, momentumosok, párbeszédesek és szocialisták is, mint jómagam, valamint olyanok is, akik eddig egyetlen politikai formációval sem tudtak azonosulni, ezáltal ugyan lett volna igényük politikai aktivitásra és cselekvésre, de nem volt meg az a platform, ahol ezt megtehették volna.

 

Mik a mozgalom legfontosabb céljai?

Azt gondolom, hogy a következő 3 hónapban elég egyértelmű célunk van, nevezetesen minden erőnkkel segíteni a kormányváltást, hiszen azok az egyetemes emberi törekvések, amiket korábban említettem, csak egy kormányváltás után valósíthatók meg. Azonban, ha hosszabb távon vizsgáljuk a célokat, akkor véleményem szerint a legfontosabb feladatunk az, hogy egy olyan szabad, nyitott és befogadó közösséget hozzunk létre, ahol mindenki megtalálhatja a helyét, ahol mindenki jól érezheti magát és barátokra lelhet. Emellett kiemelten kívánunk foglalkozni a fiatalokat legsúlyosabban érintő problémákkal, nevezetesen a lakhatási válsággal, a felsőoktatás ingyenessé tételével, a közoktatás felszabadításával és modernizációjával, illetve a környezetvédelemmel.

Az újonnan megalakult ifjúsági mozgalom várja minden tettrekész fiatal jelentkezését, akik bátor kiállásukkal segítenék, hogy Magyarország ismét egy demokratikus, prosperáló ország legyen.

Fotó: Archív . A szerkeszett kép 2020ban készült

Nála senki nem maxolta jobban  a Krizáék/ Alakszaiék utáni helyzetet. 1 millió (?) forint pénzt kap működéséért a  huszonéves fiatalember aki egyetemista

Nála senki nem maxolta jobban  a Krizáék/ Alakszaiék utáni helyzetet. 1 millió (?) forint pénzt kap működéséért a  huszonéves fiatalember aki egyetemista

Hanyecz Mátéról a Veres Pált hatalomra segítő csapat egyik tagjáról, sok mindent nem lehet tudni.  Talán csak annyit, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei LMP elnökségi tagja és  jóban van a miskolci Bazin Leventével, aki elég sok képen szerepel Kunhalmi Ágnessel és Varga Lászlóval.  Pillanatnyilag tagja az Önkormányzati testület

Jogi és Ügyrendi Bizottságának,

 és ott van  a  MIKOM Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. felügyelő bizottságában is.  Számítások szerint évente 1 millió forint pénzt kap működéséért a  huszonéves fiatalember. aki egyetemista. Nála senki nem maxolta jobban  a Krizáék/ Alakszaiék utáni helyzetet hiszen értékelhető szakmai tudása, munkatapasztalata, kapcsolatrendszere nincs.


               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



14 Comments

  1. zp
    2022.01.10. 22:47

    Komoly szakmai és élet tapasztalattal
    rendelkezik a fiatal ember.
    Látszik az arcán a tudás és a munka
    tapasztalat.
    Ilyen „ejtőernyős” tag a bizottságban.
    Ekkora melléfogás még a Kádár rendszerben
    sem volt.
    Pedig sok hülyeséget csináltak 33 év
    alatt.
    Ki a f….m futtatja és minek ?

    21
    1
    • Névtelen
      2022.01.12. 15:19

      Lehet egyszerűbb lenne megtanítani recskázni.

      11
  2. Névtelen
    2022.01.11. 07:23

    Van esetleg a csoportban aki teslával vadlempingezik, és vannak tapasztalatai ezzel az autóval?

  3. Névtelen
    2022.01.11. 08:10

    Nemcsak jogi bizottsági tag,hanem MIKOM felügyelő bizottsági tag is,mert mindenhez ( is) értő figura. Még többe kerül nekünk,mint a leírtak. Találhattak volna felkészültebbet is.

    17
  4. Névtelen
    2022.01.11. 08:40

    Ez ugyanolyan hasonmás fiatalember 1986-ból, mint Márky 1990-ből. Győzelmet ünnepelnek, a nemi gyalázásukat ismétlik.

  5. Névtelen
    2022.01.11. 14:05

    Soha nem lesz ennek vége, hogy a politikusok szétlopják a jövőnket. Aki ma Magyarországon politikára adja a fejét az mind egy alomból való. Nincs itt jobb meg bal oldal, van egy torta aminek a szeletét meg akarják tartani vagy meg akarják szerezni.

    14
  6. Névtelen
    2022.01.12. 08:07

    Ez az „egyetemista” egy kis mutrász,papagáj. Ezeknek is erre van szükségük.

    14
    • Névtelen
      2022.01.12. 10:04

      mitugrász papagáj

      14
  7. Névtelen
    2022.01.12. 08:47

    nem értem miért éri meg a szocinak ilyesmivel égetni magukat, de mindegy is, örülünk neki

    13
    • Névtelen
      2022.01.12. 14:17

      Elmagyaráznád, hogy miért is kell örülnünk?

      • Névtelen
        2022.01.12. 14:55

        egy sportállás talán megértetné veled, mindegy, van pénz korlátlanul, csak a szocialisták mindig kifogynak mások pénzéből

        5
        1
  8. Névtelen
    2022.01.12. 14:40

    „Yuri Bezmenov előadása, Los Angeles, 1983

    Felforgatás, propaganda módszerek, a pszichológia hadviselés technikái.
    30 éves interjú, de mintha csak a mai eseményekről beszélne…
    Forrás: http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnn…

    A felforgató az egy cserediák, diplomata, színész, vagy művész.
    lépései: DEMORALIZÁLÁS – DESTABILIZÁLÁS – DRÁMA – NORMALIZÁLÁS.
    15-20 év demoralizálni egy társadalmat, mert annyi idő kell hogy felnőjön egy generáció. A felforgatás taktikája nagyon hasonlít a japán harcművészethez. Ha egy erősebb ellenfél próbál megütni, értelmetlen dolog kivédeni, inkább ki kell térni az ütés elől, majd megragadva a kezet szépen nekivezetni az ellenfelet a falnak.”

  9. Névtelen
    2022.01.12. 14:43

    Semmit mondásért 1 millió/ hó. Hát nem sok.

    10
    1
  10. Névtelen
    2022.01.15. 18:59

    Csak úgy sugárzik a fiúról az élettapasztalat, a szakértelem.
    Rögtön megkérdezném tőle, hogy kell profi módon levinni a szemetet, hogy anyuka elégedett legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük