Hat fiatal labdarúgó életében először tagja egy felnőtt csapat edzőtáborozó keretének, ezért adtunk nekik egy kis feladatot. Arra kértük mindnyájukat, hogy jellemezzék néhány mondatban a többieket. A feladat érdekessége az volt, hogy külön-külön ültünk le velük, így egyikük sem tudja, mit mondtak róla a társak. Sőt, szándékosan nem mutattuk meg nekik, így ők is most fogják olvasni először. Gyere, ismerd meg te is kicsit közelebbről a srácokat!
Borsos Vilmos
Születési hely: Szigetszentmiklós
Születési idő: 2000. szeptember 21.
Poszt: kapus
Mezszám: 89
Csatári Gergő: – Nagyon életvidám, minden edzésen pörög, jó hangulatot teremt és nagyon sok plusz munkát végez azért, hogy bekerüljön a csapatba. Tehetséges és jó kapus.
Jurek Gábor: – A kapusposzt az egy külön szakma, amihez külön érteni kell, mindenesetre az látszik, hogy tehetséges kapus. Hiába fiatal, nagyon jó képességekkel rendelkezik, ráadásul olyan társakkal dolgozhat együtt, mint Dani (Póser Dániel – a szerk.) vagy Baki (Branislav Danilović beceneve – a szerk.), valamint van egy nagyon jó kapusedzője Tuska János személyében. Látszik az edzéseken, hogy élvezi, amit csinál, ami fontos, hiszen így az erényeit is könnyebben meg tudja mutatni.
Kispál Tamás: – Vili egy nagyon vicces ember, segítőkész és mindig jó vele beszélgetni. Fiatal kora ellenére higgadt és jó kapusnak tartom, szép pályafutás áll előtte.
Kocsis Dominik: – Vilmó egy nagyon tehetséges kapus. Az edzéseken néha olyan bravúrokat tud bemutatni, legfőképpen ellenem, hogy csak nézek. Nyilván az segítené elő a fejlődését, ha játszana, ami sajnos a kapusoknál azért meglehetősen nehéz. Ismerem az édesapját is, ő is nagyon jó fej. Nem is tudok a Viliről olyat mondani, hogy miben kellene kimondottan fejlődnie. Persze, mindenben, ami valamennyiünkre igaz. Lábbal is nagyon jó, bravúrokat képes bemutatni, úgyhogy komoly potenciál van benne.
Zsemlye Balázs: – Ő a szobatársam, nagyon jó ember, jó fej srác. Az edzőtábor ideje alatt is nagyon odafigyel az alvásmennyiségre és az étkezésre. Nagyon jó kapusnak tartom, úgy fektet, mint senki más (laposan, mégis erősen lövi meg a labdát – a szerk.), akit eddig láttam focizni.
Csatári Gergő
Születési hely: Debrecen
Születési idő: 2003. február 26.
Poszt: középpályás
Mezszám: 14
Borsos Vilmos: – Csati nem régen került fel az első csapat keretébe, így viszonylag rövid ideje dolgozunk együtt. Egy nagyon lendületes srácnak gondolom. Harcos, bár még erősödnie kell, ami valamennyi fiatalunkról elmondható. Jó úton halad afelé, hogy egy jó játékos legyen.
Jurek Gábor: – Már nagyon régóta ismerjük egymást, hiszen már az U14-es csapatban együtt játszottunk és azóta is csapattársak vagyunk. Tudom mik az erősségei, a középpályán nagyon jó labdaszerzései, jó passzai és meglátásai vannak. Kiváló mélységi labdákat tud adni, erőszakos, gyors és védekezésben nagyon fegyelmezett.
Kispál Tamás: – Csatival már régebben ismerjük egymást, fizikálisan erős, ugyanakkor gyors játékos. A kapura nagyon veszélyes és több pozícióban is tud játszani. Örülök, hogy a barátomnak mondhatom.
Kocsis Dominik: – A korosztályában az egyik legjobb középpályás, igaz, hogy jelenleg nem a saját posztján szerepel, de meg tudja oldani a rá szabott feladatokat. Gyors és nagyon jó rúgótechnikája van. Fejben kell jobban összetennie a dolgokat, és lehiggadnia, akkor sokkal jobban fogja tudni kamatoztatni a tehetségét, és jobb döntéseket fog hozni.
Zsemlye Balázs: – Gyors és gólerős játékos. Jól fejel, harcias, nagy küzdő és nagyon akar. Jó embernek tartom, de ez a többiekre is igaz.
Jurek Gábor
Születési hely: Szikszó
Születési idő: 2004. június 4.
Poszt: támadó
Mezszám: 39
Borsos Vilmos: – Nagyon jó lába van Gabinak, ha még egy picit gondolkozna azon, hogy hova lövi a labdákat az mindenképpen előnyére válna, és eredményesebb lenne. Lendületes, gyors futballista, aki szeret és tud is cselezni, igaz sajnos sokszor rátekeredik a labdára. Ha egyszerűbben és letisztultabban fog játszani, neki is egyszerűbb dolga lesz a jövőben. Szélsőként egyelőre a védekezésbe besegítés kicsit idegen számára, de bele fog tanulni ebbe is.
Csatári Gergő: – Őt ismerem a legrégebben, nagyon sok korosztályos csapatban a csapattársam volt. Ballábas játékos, a lövőtechnikája a korosztályában az egyik legjobb és a cselezőképessége is kiemelkedő.
Kispál Tamás: – Őt is nagyon régóta ismerem, bár fiatalabb nálam. Nagyon jó bal lába van, egy az egyben bárkit megver. A lövőtechnikája extra és emberileg is nagyon korrekt srác. Nem látszik rajta, hogy ő a legfiatalabb a csapatban (17 esztendős – a szerk.), a korához képest nagyon éretten gondolkodik.
Kocsis Dominik: – Fejben mindenképpen javulnia kell, ugyanakkor minden adottsága megvan ahhoz, hogy jó labdarúgó legyen. Ehhez mind fizikálisan, mind képességeit tekintve megvan benne minden, ráadásul tehetséges is. Ha a posztján játszik sokkal jobban élvezi a futballt, ha más posztra kerül, akkor nem tudja úgy megoldani a feladatait, ahogy meg kellene és ahogy egyébként meg tudná. Érnie kell nyilván, de előnyére válik, hogy ennyi idősen már a felnőttek között van és nagyon jó esélye van rá, hogy remek futballista legyen.
Zsemlye Balázs: – Nagyon jó bal lába van. Amikor megy neki és dicsérve van, akkor nagyon jól játszik, de ha nem jön össze neki egy-két dolog, akkor szerintem alábbhagy a kedve és ezzel együtt a teljesítménye is lecsökken.
Kispál Tamás
Születési hely: Miskolc
Születési idő: 2003. augusztus 23.
Poszt: középpályás
Mezszám: 24
Borsos Vilmos: – Ha a szezon elejét nézem, akkor még keresték a posztját, hiszen amikor én Diósgyőrbe igazoltam, az első három felkészülési mérkőzésen három különböző poszton szerepeltették. Mindemellett jól megállta a helyét mindegyik pozícióban. Remélem, hogy fogunk profitálni abból, ha őt nevezik a kezdő tizenegybe, hiszen eddig mindig megbízható teljesítményt nyújtott.
Csatári Gergő: – Jurek Gáborhoz hasonlóan ő is a csapattársam volt, Diósgyőrben és a válogatottban is. Poszttársam volt az utánpótlásban, egymás mellett játszottunk éveken keresztül. Alacsony súlypontú játékos, aki nagyon szereti forgatni a játékot, jó helyen van nála a labda és a beadásai is pontosak.
Jurek Gábor: – Tomival nem játszottam együtt sokat, mivel mindig különböző korosztályokban játszattak minket fentebb. Az NB III.-as együttes volt az, ahol elkezdtünk egy csapatban szerepelni. Masszív játékos, aki elsősorban a védekező feladatait szereti ellátni, kevesebbet támad. Szeretem a játékát, mert ő is nagyon jól passzol és kellően agresszív az ellenfelekkel szemben.
Kocsis Dominik: – Ő sem feltétlenül a rendes posztján játszik, hiszen alapvetően középső középpályás, de úgy gondolom, hogy a jobb oldalon is egész jól megoldja a dolgokat. Nem láttam még sokszor középpályán játszani, mert mióta itt vagyok, nagyjából mindig a jobb oldalon kap szerepet. Neki elsősorban az előre játékban kell még fejlődnie, jobb döntéseket hoznia, de egy jó játékosnak tartom.
Zsemlye Balázs: – Sokat játszottunk együtt. Alacsony a súlypontja, és ezt ki is tudja használni, nem a sebessége a legnagyobb erénye, ellenben technikás és rettentő jó játékos.
Kocsis Dominik
Születési hely: Nagykanizsa
Születési idő: 2002. augusztus 1.
Poszt: támadó
Mezszám: 11
Borsos Vilmos: – Jurek Gabihoz hasonlóan ő is imád rátekeredni a labdára, jól is tud cselezni, de lehet, ha két csel után passzolna egyet, akkor nem rúgnák rommá és nem feküdne ennyit a földön (nevet – a szerk.). Rendkívül gyors és lendületes játékos, akinek nagyon jó lába van, szeret befelé húzni és visszarúgni a labdát a rövidre. A passzokban kell javulnia, elvégre a futball csapatjáték és egy-egy passzal sokszor ő is közelebb lenne az ellenfél kapujához, de nyilván ő is nagyon fiatal még, így rengeteget fog fejlődni.
Csatári Gergő: – Őt ismerem a legkevésbé, hiszen csak pár hónapja játszunk együtt, de nagyon jól kijövünk egymással. Nagyon gyors, pörög a lába, keresi az egy az egy elleni szituációkat, és rendkívül veszélyes a kapura.
Jurek Gábor: – Domával nagyon hasonlítunk egymásra, talán nem véletlenül vagyunk most is szobatársak. Ő talán robbanékonyabb, mint én. Nagyon gyors, ugyanakkor sokszor kapkod. Ha nyugodtabb lesz, és kicsit letisztul a játéka, akkor nagyon jó szélső válhat majd belőle, főleg, ha a befejezésekre is jobban koncentrál, akkor az az eredményességén is meglátszik majd.
Kispál Tamás: – Domát mindössze fél éve ismertem meg, de úgy érzem, hogy kölcsönösen támogatjuk egymást. Jól cselez, fürge, gyors, és az összjátékban is egész jó.
Zsemlye Balázs: – Mindannyiunk közül ő a leggyorsabb, sőt 5-10 méteren lehet, hogy a csapat leggyorsabb játékosa is. Ezt a meccseken szinte mindig ki is tudja használni. Amiben szerintem fejlődnie kell, hogy túl lágyszívű, még nem eléggé erőszakos a pályán. Jobban bele kell állnia a párharcokba.
Zsemlye Balázs
Születési hely: Cegléd
Születési idő: 2002. május 4.
Poszt: középpályás
Mezszám: 21
Borsos Vilmos: – Zsömi már az első kétnapos idegenbeli túra óta a szobatársam. Középen egy nagyon brusztos, stabil játékos. A szezon elejét szerintem nagyon jól elkapta, annak ellenére, hogy ez az első szezonja a felnőtt futballban, meg kellett szokni ezt a szintet és sebességet. Érződött rajta, hogy az ősz végére egy picit elfáradt fejben. Kíváncsi leszek, hogy a tavaszi folytatásba hogyan lendül bele.
Csatári Gergő: – Utánpótlásban a vetélytársam volt, hiszen többnyire ugyanazon a poszton játszottunk. Magas, keresi a párharcokat és kiemelkedő a fejelőkészsége.
Jurek Gábor: – Zsömi egy brusztolós játékos, aki képes megölni az ellenfél támadásait. Alázatos, jól fejel, nehéz egy az egyben megverni. Ugyanakkor fejben még neki is fejlődnie kell, az ősz végére egy picit el is fáradt, de a szezon elején kimondottan stabil teljesítményt nyújtott a középpálya közepén.
Kispál Tamás: – Ha minden igaz, akkor ez lesz a 3. év, hogy együtt kezdjük a munkát. Kicsit bolondos srác, de a pályán nagyon higgadt. Fejjel nagyon jó.
Kocsis Dominik: – Zsömi olyan játékos, aki, ha fejben ott van, és érzi azt, hogy bíznak benne a játékostársak és az edző, akkor stabil játékra képes. Ugyanakkor, ha nem érzi a bizalmat, akkor könnyen szét tud esni. Neki elsősorban ezt kell tudni legyőzni. Tipikus 6-os poszton játszó játékos, nagyon nem is tudom őt más poszton elképzelni. Ha bíznak benne, akkor általában hozza azt, amit elvárnak tőle a többiek.