Gulyás szerint nem gond, hogy Varga Judit egyszer sem szólalt meg a korrupcióval gyanúsított helyetteséről

Varga Judit igazságügyi miniszter hónapok óta egyszer sem szólalt meg Völner Pál ügyében, aki az ügyészség szerint éveken át, rendszeresen rakott el kenőpénzeket Varga helyetteseként és államtitkárként. Völner ugyan lemondott a kormányzati posztjáról, miután nyilvánosságra került a gyanúsítás, de továbbra is képviselő.

Megkérdeztük a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely minisztert, szerinte rendben van-e, hogy Varga semmit sem tett az ügyben.

„Ha az ártatlanság vélelmét mint olyan alkotmányos alapot, amelyen az egész büntetőjog és az alkotmányosság áll, elfogadjuk, akkor nehéz mást tenni.” Azt mondta, akkor lenne jogos a kérdés, ha Völner nem mondott volna le.

 Völner Pál  Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Arra a kérdésre, hogy nem kellene-e Vargának mégis magyarázatot adnia arra, hogyan lehetett Völner éveken át a közvetlen bizalmasa, azt mondta: a gyanúsítás alapján is elmondható, hogy ha az ügyészségnek igaza is van, a Völneré egyedi eset. „Nem látom sehol sem, hogy a miniszter asszonynak mit kellett volna még tenni vagy mondani, túl azon, hogy egy napon belül rendezte az utódlás kérdését.”

Az ügyészség gyanúja szerint Völner 2018-tól tavaly júliusig éveken át, rendszeresen több millió forintot vett át Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, hogy cserébe különféle ügyeket intézzen neki. Ezek részben végrehajtói kinevezésekre vonatkoztak.

További részletek a kormányinfónhttps://444.hu/2022/01/13/gulyas-szerint-nem-gond-hogy-varga-judit-egyszer-sem-szolalt-meg-a-korrupcioval-gyanusitott-helyetteserol