„Ti fogjátok harminc körzetben eldönteni, hogy nyer a jelöltje, vagy nem.”
Újabb hangfelvétel szivárgott ki az Országos Roma Önkormányzat egyik üléséről, most arról, ahol egy képviselőjük a kormánypárti Lungo Drom tagjait lelkesítette – számolt be a Népszava. A lap azt írja, hogy Sztojka Attila kormánybiztos december hetedikén jelentette be a Roma Közéleti Akadémia megalakítását, aminek révén „egy országos hálózatként működő, négyszáz fős közéleti-kulturális-közösségi bázis” jön létre. Ugyancsak december hetediként zárt körben ültek össze a Lungo Drom ORÖ-s tagjai, valamint a hozzájuk csatlakozott képviselők, mindegyiküket aláírásra kész szerződést várta.
A Népszava szerint a kormánybiztos ezen az eseményen már nem vett rész, ott volt viszont Farkas Félix, szószóló. A lap birtokába került felvételen Farkas arról beszélt, hogy akár milliárdos nagyságrendű visszafizetési kötelezettsége is lehet az országos önkormányzatnak, valamint akár zárolhatják az ORÖ számláját, ebben az esetben pedig a képviselők sem kapnak tiszteletdíjat. A Népszava szerint Farkas szavaiból kitűnt, hogy a kieső jövedelem pórlására keresett alternatív lehetőséget, így jött képbe a Roma Közéleti Akadémia.
Az ügy részleteit annak a nonprofit kft-nek az ügyvezető igazgatója ismertette, aki megbízóként szerepel az ügyben, tájékoztatása szerint Zalaszentlászlón nyolc hónapig tartó képzési program indul, így négyszázan részesülhetnek kommunikációs tréningben.
Az ORÖ jelenlévő képviselői azért kapnak havi bruttó kétszázezer forintos szerződést, hogy jelentkezőket gyűjtsenek erre a képzésre. „Önöknek semmit nem kell igazából tenni, a szerződést megkötni”, és utána mindenkinek a „saját területén kommunikációs tréningre buzdítani” az embereket – jelentette ki a Népszava beszámolója szerint az ügyvezető igazgató. A szerződés első körben 2022. augusztus végéig szól, de szándék van ennek meghosszabbítására is.
A lap szerint azonban voltak, akik nem értették, miről van szó, ekkor az egyik képviselő felszólalt és azt mondta, szerinte harminc körzetben a Lungo Drom dönti el, melyik jelölt nyer. „Meg kell kérni a Fidesztől az árát” – mondta. „Ha nekik kell a harc, akkor fizessék meg!” – erősített rá egy másik ORÖ-tag. „Remélem, senki nem veszi telefonra…” – nevetett feszengve egyik képviselőtársa, mire valaki visszakérdezett: „Miért vennénk föl?”.
cigánytempó
vakulj magyar!
https://uploads.disquscdn.com/images/21ed28a096d63a37ffd9766a76bd1ec717c90f099ccda0f07f508891e0eba357.gif?w=800&h=258
Helyes, Cigányországnak vajda dukál.
Csak nézd meg a miniszterelnökünket, és nem is kell magyarázni miért vált szitokszóvá a cigány nép megnevezése.
Mostanában a szokottnál is püffedtebb a búrája, és olyan álmosan bazsalyog mint a cigány akinek a körzeti 2 havi rivotrilt írt fel egyszerre
A fideszes náciknak vajon mi a véleményük arról, hogy a fidesz hatalomban maradásához a cigányokat kell leszopni?
Ja.MIt szól ehhez bajerzsóti, meg e demokratás bencsik? :):)
Eddig is ők mentették meg.
Csöbört is ők mentették meg Jakab ellen az utolsó választáskor.
A választás előtti péntek este az avasi Spar parkolójában volt az eligazítás. Drága autók lepték el a parkolót, kis társaság gyűlt össze.
Vasárnap este ugyanott fizettek a bemutatott fotókért, amely a szavazólapról készült. Csak azoknak fizettek, akiknek volt telefon által igazolt fotójuk. Hát így nyert Csöbör 123 szavazattal.