Ha valamit tényleg rühellek, az az, ha hülyének vagyok nézve.
Az történt, hogy december 20-án a Minap lehozott egy városházi közleményt, aminek nagyjából az volt a lényege, hogy első a biztonság, ezért idén szilveszterkor elmaradnak a városi szervezésű tömegrendezvények. Az intézkedésekkel (még ha későinek tartom is őket) természetesen egyetértek, sőt, ha elég régen hallgatsz vagy olvasol, akkor azt is tudod, hogy minden alkalommal az ilyesféle intézkedések hasznosságát és fontosságát szajkózom.
Ami viszont azonnal lecsapta a biztosítékot, az az időzítés és az indoklás (meg persze ami utána idén év elején történt).
Vagy csak számomra mocskosul cinikus, hogy 19-ével, vasárnappal bezárólag a város lezavarta az összes adventi rendezvényét, hogy aztán hétfőn, 20-án kijelentse, hogy
[…] „valamennyi miskolci biztonsága érdekében felelősségteljes döntést kényszerült hozni”?
Ráadásul ezek között a rendezvények között volt ám minden, mint a vurstliban. Közös, tömeges énekelgetés egymás szájába bele? Pipa, kilenc nyelven. Tömeges gyertyagyújtogatás, színpaddal, a színpad előtt büszkeségtől ragyogó tekintetű szülőkkel? Persze hogy. Rendhagyó ócskapiac aranyvasárnap, sínen parkoló petricsészével? Természetesen. Karácsonyi koncert a városháza aulájában? Naná. Termelői piac egy kis karácsony előtti spontán vegyüléshez? Lefogadhatod. Jégkori disco? Jégkori disco!
Igen, ezek az események mind a városháza szervezésében, vagy a városháza tudtával és jóváhagyásával lettek megrendezve, nagyrész a közlemény előtti napon. És hogy biztosra menjenek, a közlemény utáni napon még rádobtak a kupacra egy díjátadót, zárt térben, maszk nélkül. Gyakorlatilag lezavarták az összes tömegrendezvényt, ami nekik fontos volt, aztán bejelentették, hogy első a biztonság. A cinikus kurva mindenit a világnak.
Még egy dolgot azért hadd emeljek ki: az indoklást. A közlemény a következőképpen fogalmaz:
„A legfrissebb járványügyi adatok szerint az elmúlt három napban tízezernél is több új beteget regisztráltak.”
Ez ugye 20-án, hétfőn volt, vagyis a mondott „három nap” december 17-19-ére vonatkozik. És csakugyan, 20-án hétfőn a kormányzati propaganda- és tájékoztató oldal 10105 új fertőzöttet jelentett. Amitől a polgi (a közlemény alapján ezt gondolhatnánk) lefosta a bokáját ijedtében és bezárta a vurstlit.
Gondolom arra senki nem számított, hogy bárki is visszanézi a historikus adatokat, hogy mit mutatott a kép korábban. Szerencsére én megtettem, úgyhogy tessék, ezt mutatta:
- december 20-án, hétfőn 10105 új fertőzöttet jelentettek, ebből 556 volt borsodi (ez volt az az adatsor, ami halálra rémítette a városházát);
- december 13-án, hétfőn 16017 új fertőzöttet jelentettek, ebből 1088 volt borsodi;
- december 6-án, hétfőn 22699 új fertőzöttet jelentettek, ebből 1392 volt borsodi;
- november 29-én, hétfőn 27830 új fertőzöttet jelentettek, ebből 1862 volt borsodi;
- november 22-én, hétfőn 27209 új fertőzöttet jelentettek, ebből 1856 volt borsodi;
- november 15-én, hétfőn 21060 új fertőzöttet jelentettek, ebből 1750 volt borsodi;
- november 8-án, hétfőn 17834 új fertőzöttet jelentettek, ebből 1511 volt borsodi;
- november 1-jén, hétfőn 11211 új fertőzöttet jelentettek, ebből 930 volt borsodi;
- október 25-én, hétfőn 6688 új fertőzöttet jelentettek, ebből 603 volt borsodi;https://buttondown.email/miskolcunplugged/archive/detox-a-biztonsag-elsosege-kisgyermekes-berlet/?fbclid=IwAR2Hsow5evPgL3ArfHmOlsMBgqKDjqZBrt2ZdMRs60Prhh2Uq0MpnGoSUzo
És képzeljétek, ez a fószer informatika szakos tanár!
Klasszikus van rajta sapka, nincs rajta sapka böfögés.
Debrecenben ,Szegeden ugyanígy elmaradt, kb . ugyanakkor jelentették be, ugyanúgy volt adventi vásár ott is.
Hát rohadtul fontos az életünkben, hogy van-e kirakodóvásár vagy nincs. Ha meg van tartva az is milyen színvonal. 2019-ben voltam kinn utoljára a miskolci Adventi cirkuszon, lehangoló volt. Szánalmas rendezvényeken pénztelen emberek kóborolnak, nézelődnek. Most meg már a Covid is itt az emberek nyakán. Szóval teljesen lényegtelen a felvetés.