Miskolc. Meghekkelték Boglárkát?

„Megdöbbenve tapasztaltam, hogy Miskolc város baloldali politikusai saját érdemükként és sikertörténetként próbálták meg annak a 31,5 milliárd forintos forrásnak a megszerzését beállítani, amit a magyar kormány harcolt ki Brüsszeltől Miskolcnak, az országba érkező fejlesztési források részeként” – fogalmazott az Észak-Magyarországhoz eljuttatott közleményében Bánné dr. Gál Boglárka. 

A csütörtök délutáni rendkívüli sajtótájékoztatót Szopkó Tibor, Miskolc megyei jogú város városfejlesztésért felelős alpolgármestere a következő mondatokkal kezdte: „Miskolc város vezetése mintegy 31 és fél milliárd forintot lobbizott ki a miskolciak javára az Európai Unió forrásaiból. Ez az a pénz, ami garantáltan a miskolciaké. Ebből fog Miskolc a következő szűk tíz évben fejlesztéseket megvalósítani.” Hozzátette, hogy a városvezetés a város leendő országgyűlési képviselőivel (dr. Varga Lászlóval és Szilágyi Szabolccsal) együtt azon dolgozik, hogy olyan beruházások valósulhassanak meg, amelyek a miskolciak életét könnyebbé, jobbá és kényelmesebbé teszik. Mint mondta: „Komoly feladattal fogjuk megbízni a képviselőket azért, hogy a lehető leghatékonyabban tudjuk a következő időszakban a fejlesztési irányokat kialakítani.” Meglátása szerint az országgyűlési választásnak ez az egyik tétje. Leszögezte, hogy a terveket, elképzeléseket az elkövetkezendő hónapokban az egyes városrészekre lebontva fogják tartalommal megtölteni.

Varázsszavak, ígéretek

„Pazarló presztízsberuházások helyett olyan fejlesztésekre van szükség, amelyek a miskolciak érdekeit szolgálják, s amik a miskolci embereket és az itteni közösségeket képviselik” – vette át a szót Szilágyi Szabolcs jobbikos önkormányzati képviselő, aki az előválasztáson vált az ellenzék képviselőjelöltjévé a miskolci 1-es választókörzetben. Mint mondta, a helyi gazdaságot, az ipari parkokat, a városi bicikliút-hálózatot, az óvodákat, a szociális célú városrehabilitációs infrastruktúrát kell fejleszteni a rendelkezésre álló pénzből.

 

Dr. Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő, a 2-es körzet ellenzéki képviselőjelöltje így fogalmazott: „Emberközeli fejlesztéseket szeretnénk. Megoldani azokat a problémákat, amelyek a települési alközpontokban, az emberek közelében, a lakóhelyükön a legnagyobbak. Mindezt úgy akarjuk megvalósítani, hogy ebbe bevonjuk a miskolciak véleményét is.” Szerinte Diósgyőrben például a kereskedelmi és más szolgáltatások fejlesztését a magántőkével együtt kell majd elvégezni.

 

Szopkó Tibor a sajtótájékoztató zárásaként megerősítette, hogy a fejlesztésekből valóság legyen, azért nagyon sokat kell dolgoznia nemcsak a városvezetésnek, hanem a város mindkét országgyűlési képviselőjének. Számára pedig Szilágyi Szabolcs és dr. Varga László garancia erre.

Ez a kőkemény igazság

Bánné dr. Gál Boglárka felháborodását alátámasztva ismertette, hogy az a bizonyos 31,5 milliárd forint annak a TOP Plusz pályázati csomagnak a része, amelyet az általa elnökölt megyei önkormányzat koordinál, és már 2021 júniusában megyei közgyűlési döntés született. „Ezért a pénzért nem kell lobbizni, ez a pénz jár Miskolcnak!” –

boon.hu