- Nemrég a 444 birtokába jutott a „Schadl-Völner ügy” nyomozati irata.
- Schadl Györgyöt sokan keresték, hogy segítsen a jogi diplomájukhoz szükséges vizsgák letételében.
- Schadl pedig segített. Végrehajtóknak. A végrehajtók hozzátartozóinak. És a Fontos Embereknek. Például Völner Pálnak vagy Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak.
- Ez az 1734 oldalas nyomozati irat alapján készülő cikksorozatunk első része.
2021. június 10-én, este fél 8 után pár perccel megcsörrent Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének mobilja. Az igazságügyi miniszter helyettese hívta. A háromperces beszélgetés végén Völner Pál váratlan megjegyzést tett. Egy rokonára célzott, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen joghallgató.
Schadl György szoros munkakapcsolatban állt a tárcánál a végrehajtási területért felelős Völnerrel. Decemberben derült ki, hogy a nyomozók szerint összesen több mint 80 milliónyi kenőpénzt kapott Schadltól, hogy a minisztériumban lepapírozza a végrehajtókkal kapcsolatos kéréseket. A fenti beszélgetés első felében is aláírásokról egyeztettek.
Szervusz! Szia, szia! Helló!
Schadl színes figura: feleségével százmilliókat jövedelmező végrehajtói praxisaik vannak, de a végrehajtói kar vezetése mellett a Pécsi Tudományegyetemen polgári jogot is tanít. Miután Völnertől elköszönt, már hívta is a Pázmány polgári jogi karán oktató ismerősét, akinek a nevét Völner említette. Fogalma sem volt róla, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat hónapok óta lehallgatja. A nyomozati anyagban így foglalták össze a beszélgetésüket:
Letették, és Schadl visszahívta Völnert:
SCHADLT NEM ÉRTE VÁRATLANUL, HOGY VÖLNER A ROKONA VIZSGÁJÁT EMLÍTETTE.Május 31-én ugyanis már lezajlott köztük egy hasonló beszélgetés. Völner felhozta, hogy a hozzátartozója másnap büntetőjogból vizsgázik. Schadl akkor egy másik ismerősét hívta a Pázmányon:
Az univerzum leglazább joghallgatója
Schadl György nem csak a Völner-rokon jogi tanulmányait kísérte figyelemmel. Május 25-én Mészáros Pál Emillel, a Pécsi Tudományegyetem Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszékének tanársegédjével egyeztetett.
A NYOMOZÓK SZERINT A MINISZTERELNÖKI KABINETIRODÁT VEZETŐ ROGÁN ANTAL KABINETFŐNÖKÉRŐL ÉS AZ AZNAPI VIZSGÁJÁRÓL TEREFERÉLTEK.
Aki a beszélgetést úgy értelmezi, hogy Mészáros Schadllal üzente meg Rogán emberének, Nagy Ádámnak, hogy sikerült a vizsgája, nem téved. A Központi Nyomozó Főügyészség a Schadlék ellen indított büntetőeljárás indoklásában az esetről azt írja, hogy
NAGY ÁDÁM OTT SEM VOLT A VIZSGÁN, SŐT, A NYOMOZATI ADATOK SZERINT MÉG A PTE NEPTUN-RENDSZERÉBEN IS SCHADL INTÉZHETTE A JELENTKEZÉSÉT A VIZSGÁRA.
A tavaszi szemeszter végén Schadl a nyomozati iratok szerint további három tanulmányi akadály leküzdésében segített Rogán kabinetfőnökének. Nagy Ádám június 16-án jogszociológiából vizsgázott. Erről Schadl és a dékáni hivatal vezetője, Kovács Béla már előző este is egyeztettek, de Schadl reggel 8 előtt ismét hívta Kovácsot: baj van, a joghallgató most szembesült vele, hogy a vizsga szóbeli!https://444.hu/tldr/2022/01/17/a-volner-ugy-kulcsfiguraja-egyetemi-vizsgakat-intezett-rogan-kabinetfonokenek
Nincs itt mit csodálkozni, a fidesz pofátlanságának nincs határa.
Így lehet például igazságügyi szakértő valaki, aki nem felelt meg a törvényben előírt feltételeknek, fizikailag nem is felelhetett meg, az Igazságügyi Minisztérium meg lassan két éve maszatol az ügyben, inkább hülyének teteti magát.
A Megyei Rendőrkapitányság is húzza, keni az ügyet, pedig a Legfőbb Ügyészség nyomozást rendelt el a feljelentés alapján a Megyei Rendőrkapitányságot bízva meg, de ej ráérünk arra még a nyomozó hatóság szerint.
Így én semmin nem csodálkozok, és vélhetően ez a jéghegy csúcsa, ami eddig kitudódott, mint tudjuk a jéghegyből csak töredék látszik ki, a többi 6/7-ted víz alatt van.
A cenzornak írom: a leírtak általam vállalt vélemények, melyek az Alaptörvényben vannak biztosítva, ne töröljenek belőle semmit!
A FELCSÚTI FENEVAD KIFOSZTÓ TALMUDIZMUSA!!!…- vagyis NINCS MESE: ORBÁN VIKTOR a KÖZJEGYZŐ és VÉGREHAJTÓ-MAFFIA KERESZTAPJA!!!
Kun Miklós mesélt a Rákosi korszak vezetőiről, úgy a „magyarokról”, mint az „oroszokról”. Beríja állítólag olyan mocskos szájú volt, hogy szégyen, de jól „leszúrta” Rákosit, hogy zsidókkal rakta körül magát… – és ahogyan artikulált, nem lehetett nem analógiát vonni a mai helyzet erkölcstelenségei és az akkoriak között.
AKIKNEK EDDIG KÉTSÉGEI VOLTAK AFELŐL, HOGY a FELCSÚTI BÉLPOKLOS és “SAJÁT LÁBON ÁLLÓ”, TOLVAJ KOMPÁNIÁJA DIREKT ÍRTJA KI a MAGYAROKAT, HOGY 2022-re az 1988-as “RÓZSADOMBI-PAKTUM” (AMI VALÓJÁBAN 1 CION-LIBERÁLIS DIKTÁTUM!!!) SZERINT MEGVALÓSÍTHASSA ÚJ ISRAHELL ÁLLAMÁT a MÉG MINDIG MAGYAR MAGYARORSZÁGON…- AZOKNAK: ÉBRESZTŐ!!!
A hét vicce: „Papp Gábor arról ír, hogy a lemondott államtitkár követése és lehallgatása sem volt törvényes, mert azt a mentelmi jogának felfüggesztése előtt kezdték meg.” Szóval parlamenti ülésen kellet volna dönteni arról, hogy titkos megfigyelés folytatható-e!