Egy most vasárnapi választáson a Fidesz győzött volna az utolsó másfél hónap összesített közvélemény-kutatási adatai és az elmúlt három választás súlyozott eredményei alapján – számolta ki Sanyó Ádám adatelemző, a taktikaiszavazas.hu oldal üzemeltetője.
Az is látszik, hogy a Fidesz már nem győzne toronymagasan, a számítás szerint 107 mandátumot szerzett volna, amivel biztonságban tudhatja a kormánytöbbséget, de messze van a kétharmadtól. Az ellenzék 91 mandátumot kapott volna, ami jóval több, mint amennyije most van.
Egy helyet pedig oda is lehet adni a német nemzetiségi képviselőnek, Ritter Imrének, akit múltja és az elmúlt négyéves teljesítménye alapján legegyszerűbb a Fideszhez sorolni. A tényleges erőviszony tehát: 108-91.
Sanyó Ádám úgy számolt, hogy a Fidesz a 106-ból 60 egyéni választókerületben győzött volna, az ellenzék pedig 46 helyen szerzett volna mandátumtöbbséget.
Ez történt volna, ha múlt vasárnap, azaz nyolc nappal ezelőtt tartották volna a szavazást, de a valódi választás még messze van ahhoz, hogy itt leüssük az állást.https://hvg.hu/360/20220117_valasztas_fidesz_ellenzek_orban_orszaggyules_mandatum
Ennek a moslékkoalíciónak még az 1 mandátum is sok…
„Lássunk tisztán ÁFA ügyben!
Ahol alacsonyabb az áfa, ott magasabb az SZJA!
Sehol sincs kolbászból a kerítés! Amikor a balliberálisok áfacsökkentést kiabálnak, akkor ez azt jelenti, hogy adóemelésre készülnek!
Mi inkább fizetjük Európa legalacsonyabb személyi jövedelemadóját és a magas áfát, mint fordítva! Így lehetőségünk van eldönteni, hogy inkább alacsony, kedvezményes ÁFA tartalmú húst és tejet veszünk, vagy inkább magasabb ÁFA tartalmú „lapostévét”
Itt van két térkép, meg lehet nézni a különbségeket!”
Már megint rohamod van, jóskapista? A hülyeséget akarod megmagyarázni?
csak neked hülyeség
1 szavazat
ellenzéknek is kell lenni.
„Mi inkább fizetjük Európa legalacsonyabb személyi jövedelemadóját és a magas áfát, mint fordítva!”
Gondolujk akkor végig:
Az átlagbéres elkölti teljes jövedelemét havi szinten élelmiszer, rezsi stb-re. Ami azt jelenti, hogy szja fizetésen felül a teljes jövdelemére esik 27%-i áfa
A fidesz „polgári középréteg” a kamu minisztériumi, állami stb álpiziciókbam keresnek 1-5 millió között. megfizetik ugyanazt az arányú alacsony SZJA-t mint az első eset, de cpk se költenek sokkal többet, mint az első eset, így maradékra nem fiztenek ÁFÁ-t.
Szóval akkor miért is jó az alacsony SZJA és magas ÁFA?
Szerintem legyen alacsony áfa(5%) minden élelmiszerre, rezsire ilyemire, minden másra egy normális (15-20%) áfa. SZJA meg legyen szépen sávosan növekvő: átlagbérig 10%, átlagbér és átlagbér 3szorosa között 20%, feleletti részre 30%. Ez szerintem sokkal méltányosabb és igazságosabb lenne a mostaninál.
Akkor mi f…ért nem szavaztátok meg rendre az alapvető élelmiszerek 5%-os ÁFA kulcsát 5 év alatt egyszer sem?
Az EU csak 3 ÁFA (tetszőleges) kulcs besorolást enged meg.
mint volt EVA-s vállalkozó+ munkahely az „igazságos” sávos adózás miatt….szóval takarodj!
már megmutattátok! ?
a cuclib középrétegre meg ez volt az érvényes;
„van aki adót fizet van aki adótanácsadót”
Kupa Miska érintette a Gerő elvtárs hálapénzét?
Na, ugye!
Igazságos.
zavaros, mint a fekália a fejedben, te aljadék magyargyilkos bűnözőgecigányok csicskája
Volt Horn alatt SZDSZmszp kétharmad. Mi lett vele? ???
Nehéz volt az ország kiárusítás, a piacok átadása?
Meséld már el az AFA% történetet.
„A baloldal másik visszatérő szövege, hogy árstop helyett az élelmiszerek áfájának csökkentését akarták a kormánytól, miközben éppen a Gyurcsány–Bajnai-kormány emelte egekbe azt. Ezzel szemben az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját végül nem Gyurcsányék, hanem a Fidesz–KDNP-kormány csökkentette, ráadásul egy többéves program keretei között. 2014 és 2018 között 5 százalékos besorolást kapott az alapvető élelmiszerek közül a sertés- és a baromfiús, a tojás, a tej és a halhús.
A most 5 százalékos élelmiszeráfát ígérő Gyurcsányék így nem szavazták meg az elmúlt években az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését sem.”
Az origonál megint meseest van?
Schadlnak mióta van álfelesége? tutti XXXXXXXXX a csávó