Sajószentpéter. Douglas a papucsa révén szagolta ki, merre van

Douglesnek egyetlen szagnyoma egy papucs volt. / Fotó: police.hu

Douglasnek egyetlen szagnyoma egy papucs volt / Fotó: police.hu

Kedden este 6 órakor érkezett a bejelentés a rendőrségre egy sajószentpéteri szociális intézményből, hogy az egyik lakójuk engedély nélkül ismeretlen helyre ment, ráadásul térben és időben nehezen tájékozódik. A vékonyan öltözött férfit végül reszkető végtagokkal egy rendőrkutya segítségével mentették meg.

A férfinek délben veszett nyoma. Miután bejelentették az eltűnését, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság azonnal megkezdte a keresését. A rendőröknek egyetlen nyomuk egy fél pár papucs volt, amit az intézmény kerítésénél találtak, ez vezetett el végül az eltűnt lakóhoz. A hatóságok egy rendőrkutyát, Douglast is bevetettek siker érdekében.

(A legfrissebb hírek itt)

Az eb szinte rögtön szagot fogott, mintegy másfél kilométeren át követte a nyomot, ami egészen a helyi temetőhöz vezette a rendőröket. A sírkertet átvizsgálva sikerült megtalálni a férfit, aki

mezítláb volt, egy pulóvert és egy szabadidő nadrágot viselt csupán, ezért erősen reszketett. Kezdett kihűlni, és a térde is vérzett.

A férfit a közeli temetőben találták meg. / Fotó: police.huA férfit a közeli temetőben találták meg. / Fotó: police.hu

A rendőrök pléddel takarták be az átfázott férfit, az időközben a helyszínre ért mentősök pedig megkezdték a férfi ellátását, majd kórházba szállították – írta a police.hu.