Bár a férfit kedden a rendőrök elfogták, az asszony szerint azóta is rettegésben élnek: az anyját például „letámadták” az utcán, hogy vonják vissza a feljelentést, ha nem akarnak bajt.
Egyáltalán nem megy az alvás. Minden apró zajra felkelek éjszaka is
– kezdte történetét az RTL Híradónak a bántalmazott nő, aki – ha ugyan sikerül is elaludnia – felriad minden apró neszre. Közölte, hogy szerencsére a kisbabája jól van, a vizsgálatok azt mutatták, minden rendben van vele.
– 0-24 órában velem volt, mozdulni nem tudtam mellőle, a családomat nem tudtam sehogy értesíteni – mondta a nő a fogságban töltött napjairól. A volt párja többször is megütötte, leginkább a fején, és az sem érdekelte, hogy az asszony terhes.
Egyszer majdnem meg tudott szökni, ugyanis sikerült mentőt hívnia, akiknek elmondta, hogy fáj a hasa, a veséje, mindene. Ezt azonban észrevette a férfi is, és azonnal ütni kezdte. Mikor a mentők megérkeztek, és hívták a nőt, hogy ott vannak, a férfi vette fel a telefont, és azt mondta, hogy már nincs rájuk szükség. Később aztán még egy lehetősége adódott a szökésre.
Egyik nap felkeltem, majd láttam, hogy a telefon ott volt mellettem, de ő nincs sehol. És utána kaptam egy telefonhívást, hogy ő elment Pestre dolgozni, és reméli, hogy mire jön haza, én otthon leszek, ha nem akarok magamnak bajt
– mesélte a nő.
Az ajtó ugyan le volt lakatolva, de a kulcs benne volt, ezért sikerült kijutnia, majd azonnal a családjához ment. Először abban maradtak, hogy nem tesznek feljelentést, ám a bántalmazó férfi felbukkant a nő otthonánál, így hívták a rendőröket.
Bár a férfit kedden a rendőrök elfogták, az asszony szerint azóta is rettegésben élnek: az anyját például „letámadták” az utcán, hogy vonják vissza a feljelentést, ha nem akarnak bajt.
Lyukóba kellene rendőrörs nem a Főtérre de hát ide már a rendőrök se mernek bemenni. Ez vár egész Miskolcra 10 éven belül, aki tud még most meneküljön el innen.
Pakolj össze és mutasd meg, hogy kell!