Bezzeg Pécs. Olvasónk úgy tudja, hogy Miskolcon egyedülálló módon fizetni kell az olyan lakásokért melyben… Miskolci levelező tagozat
Tisztelt Sajtó! Olvasónk úgy tudja, hogy Miskolcon egyedülálló módon fizetni kell az olyan lakásokért melyben nem lakik a tulajdonosa és be sincs jelentve.

Sajtó és Kommunikáció

jan. 19., Sze 11:53 (12 nappal ezelőtt)
címzett: én

Tisztelt Pusztai László!

 

Érdeklődésére küldjük a válaszunkat:

 

 

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján az önkormányzat adómegállapítási joga arra terjed ki, hogy adókat vezessen be, a már bevezetett adót hatályon kívül helyezze, illetőleg módosítsa. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése több évre visszamenőleg adómértéket nem emelt, és nem vezetett be új adókötelezettséget építményadó vonatkozásában. Megjegyzem, erre a 2021. évben a kormány által veszélyhelyzettel kapcsolatosan hozott rendelkezések alapján az Önkormányzatnak nem is volt lehetősége (a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges helyi adó intézkedésről szóló 535/2020. (XII. 1.) Korm. rendelet).

 

A Htv. 11. §-a szerint adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és a nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész (a továbbiakban együtt: építmény). Tehát főszabály szerint – a lakásokat is ideértve – minden építmény adóköteles.

 

Ön arra hivatkozik, hogy  „Olvasónk úgy tudja, hogy Miskolcon egyedülálló módon fizetni kell az olyan lakásokért melyben nem lakik a tulajdonosa és be sincs jelentve.”. A Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének építményadóról szóló 43/2013. (XI.25.) önkormányzati rendelete alapján, Miskolc illetékességi területén a magánszemélyek tulajdonában álló lakások után nem keletkezik adófizetési kötelezettség, tehát adómentesség illeti meg ezeket a lakásokat. A rendelet 2017. január 1. napjától hatályos módosítása érintette, amelynek jelenleg hatályos rendelkezései szerint a Rendelet 6. § (1) bekezdés d) pontja alapján mentes az adó alól – az üzleti célt szolgáló építmény kivételével – a Htv. 3. § (2) és (3) bekezdésében, 3/A. §-ában, 13. §-ában és 13/A. §-ában meghatározottakon túlmenően  a lakás céljára szolgáló építmény abban az esetben, ha az adó alanya életvitelszerűen Miskolc Megyei Jogú Város illetékességi területén lakik, vagy ennek hiányában azt közeli hozzátartozója ténylegesen életvitelszerűen használja. A (2) bekezdés szerint az (1) bekezdés d) pontjaiban foglalt feltételeknek megfelelő adóalany vonatkozásában, a mentesség az adóalany tulajdonában álló valamennyi lakás céljára szolgáló építményre kiterjed Miskolc Megyei Jogú Város illetékességi területén.

 

A Rendelet 2017. január 1-jével hatályos módosítása tehát azt jelenti, hogy Miskolc illetékességi területén történő életvitelszerű tartózkodás esetén, – üzleti cél kivételével – megvalósul a lakás céljára szolgáló lakás építmények utáni adómentesség tényállása. Kizárólag abban az esetben keletkezik a magánszemélyek tulajdonában álló lakások után adókötelezettség, amennyiben az adó alanya, vagy annak közeli hozzátartozója sem használja a lakást életvitelszerűen (ebben az esetben az adó mértéke 1.200.- Ft/m2). Tehát a rendeleti rendelkezés megfelel az eredeti jogalkotói szándéknak, miszerint a lakhatási célra szolgáló lakások esetén az adóalanyokat saját, vagy közeli hozzátartozójuk révén adómentesség illeti meg.

 

További tájékoztatást kaphat a www.miskolc.hu honlapon és a SZÜF portálon (https://magyarorszag.hu/szuf_fooldal#szolgaltatas_lista,OZ.Miskolc).

Megjegyezni szeretnénk továbbá, hogy tévesek az Ön információi a tekintetben, hogy Miskolcon egyedülálló módon kell építményadót fizetni a lakások után, hiszen pl. Megyei Jogú Városként Pécs esetében jóval nagyobb magánszemély adózói kört érint a lakások utáni építményadó fizetési kötelezettség.

Fotó:  https://bomie.hu/