Gyertek öljétek meg az elnököt… Kiabálásba és lökdösődésbe fulladt az Országos Roma Önkormányzat jelöltállító közgyűlése

Hajnalban, több mint 12 órás tanácskozás után kiabálásba és lökdösődésbe fulladt az Országos Roma Önkormányzat jelöltállító közgyűlése. A testületnek február 1-ig kellett volna jelölnie valakit a roma nemzetiségi lista élére, aki legalább szószólóként, de megfelelő szavazat mellett akár országgyűlési képviselőként is reprezentálhatta volna a magyar cigányságot a Parlamentben.

A hétfői ORÖ közgyűlésről Hidvégi Balogh Attila, a RomNet főszerkesztője alaposan tudósított a facebook oldalán.

A képviselőknek abban sem sikerült megegyezni, hogy milyen feltételek mellett hajlandóak szavazni a jelölt személyéről. Novemberben szavaztak először, akkor meglepetésre nem a kormánypártot támogató Lungo Drom embere, a cigányság jelenlegi szószólója lett a jelölt. Farkas Félixnél ugyanis több szavazatot kapott az ORÖ elnöke, Agócs János. Csakhogy a Lungo Drom az Alkotmánybírósághoz fordult és eljárási hibákra hivatkozva megsemmisítették a novemberi szavazás eredményét.

Januárban a Népszava nyilvánosságra hozott több hangfelvételt, amelyben különböző alkalmakon a romaügyi kormánybiztos fenyegetőzik és erősen utalgat az ORÖ tagjainak arra, jobban teszik, ha a kormánypártok érdekeinek megfelelően állítják össze a nemzetiségi listát.

Ezekkel az előzményekkel próbáltak hétfőn listát állítani. Agócs János egy ponton azt ajánlotta, visszalép a jelöltségtől, ha azt Farkas Félix is megteszi. Ám a lungo dromos politikus hajthatatlan volt.

Hajnali három óra után arról is döntöttek, hogy a jövő héten egy rendkívüli közgyűlést tartanak majd, ahol az Országos Roma Önkormányzat feloszlatásáról fognak szavazni a képviselők.