A rendőrségre negyed 3 körül érkezett a bejelentés arról – sorolta a részleteket Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője –, hogy egy fiatalember látogatta meg az Uitz Béla utcai bankot.
„Ez egy bankrablás, de nincs nálam semmi!” – ezzel a felkiáltással nyitott a feltehetően ledöbbent ügyfelek füle hallatára a rabló.
Információink szerint fenyegető mozdulatokat sem tett, és nem mutatta ráutaló magatartással sem, hogy neki bizony pénzre lenne szüksége…
Célja mindezek tükrében megfejthetetlen – a férfi mindenesetre a tetthelyen maradt, így az idő közben értesített rendőrök még a helyszínen elfogták. Velük is együttműködött.
A rendőrségtől megtudtuk, hogy garázdaság miatt őrizetbe vették, és eljárás indul ellene.
minap.hu