Skip to content

Putyin -Orbán, tegezőben

Putyin -Orbán, tegezőben

Tizenkettedik alkalommal találkozott kedden a magyar miniszterelnök és az orosz elnök, ezúttal Moszkvában. Hasonlóan kiélezett helyzetben utoljára 2015-ben zajlott a találkozó, akkor a Kelet-Ukrajnában dúló heves harcok idején Vlagyimir Putyin Budapestről üzent az ukrán hadseregnek.

A piaci ár alatt vásárolhat gázt Magyarország – jelentette be Vlagyimir Putyin közös sajtótájékoztatójukon. Az energiapolitikára kitérve az orosz elnök beszélt arról is, hogy a Roszatom két energiablokkot épít Magyarországon, ezzel 4400 megawattra emelik a kapacitást. Kitért arra is, hogy a két ország között 2024-ig meghirdetett kulturális együttműködési program zajlik. Kiállításokat és koncerteket szerveznek. Oroszország még sosem rendezett világkiállítást, ezért Putyin megköszönte Magyarország támogatását a 2030-as expó rendezésére.

A legforróbb téma

Megvitatták az ukrán konfliktus kérdését is. Az orosz elnök szerint rendszeressé vált az emberi jogok megsértése és a kisebbségek helyzete is. Beszéltek az orosz védelmi garancia-igényekről is a NATO és az Egyesült Államok felé. Vlagyimir Putyin elmondta, hogy eddig figyelmen kívül hagyták követeléseiket. Az USA és a NATO arra hivatkozik, hogy egy országnak jogában áll megválasztani melyik védelmi szövetségben vesz részt, viszont az orosz elnök szerint ez nem irányulhat más országok védelmi potenciáljának gyengítésére.

Orbán Viktor elmondta, életében nem ült még ilyen hosszú asztalnál, de legalább ilyen hosszú és mély volt az egyeztetés is az orosz elnökkel. Kiemlelte, hogy ez volt az eddigi legfontosabb találkozója Vlagyimir Putyinnal mind a tizenkettő közül. Szerinte egyetlen uniós vezető sem szeretne konfliktust Oroszországgal. A közép-európai országok érdeke, hogy a kelet-nyugati feszültséget csökkentsék, nehogy visszatérjen a hidegháború. Ehhez tárgyalásokra és párbeszédre van szükség. Szerinte örvendetes, hogy ezek jelenleg is zajlanak. Arra kérte az orosz elnököt is, hogy folytassák a tárgyalásokat.

Amit Magyarország tud ajánlani a miniszterelnök szerint, az a magyar-modell. Az orosz politika magyar-modellje képes kiváló kapcsolatokat ápolni Oroszországgal NATO-tagsága mellett is, ehhez szükség van a kölcsönös tiszteletre.

Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában beszélt arról, hogy Oroszországgal a kiegyensúlyozott gazdasági kapcsolat a legfontosabb, ezért azt szeretné elérni a tárgyalásokon, hogy ebben a nehéz, energiaár-növekedéssel terhelt időben az orosz–magyar kapcsolatokban a kialkudott gázmennyiséget növeljék meg Magyarország biztonsága érdekében.

A személyes találkozón Orbán Viktor megtiszteltetésnek nevezte, hogy találkozhat az orosz elnökkel, Putyinnal végig tegeződtek. Orbán megjegyezte, hogy amióta először találkoztak, már az összes akkori EU-s vezető eltűnt, csak ő van, aki hosszú idő óta rálát az európai-orosz kapcsolatokra. Orbán békemissziónak nevezte látogatását. Szerinte egyik tagállam vezetője sem készül szeretne háborút és „készen állunk egy észszerű megállapodásra az Európai Unió részéről”.

A magyar miniszterelnök megköszönte az energiaszektorban nyújtott és az orosz vakcinák jelentette segítséget is. A magyar miniszterelnök azt kérte Vlagyimir Putyintól, hogy 1 milliárd köbméterrel az éves szállítási kapacitást növeljék meg, erről tárgyalni fognak.

„Ha van orosz gáz, van rezsicsökkentés, ha nincs orosz gáz, nincs rezsicsökkentés”

Vlagyimir Putyin szerint biztonságot, hosszú távú stabilitást nyújt Magyarországnak a 2036-ig szóló orosz-magyar gázszállítási szerződés. Hozzátette, az is fontos, hogy Magyarország jóval olcsóbban vásárolja a gázt, mint a világpiaci ár. Magyarországon hamarosan nyit majd egy vakcinagyár, ahol a tervek szerint Szputnyikot is gyártani fognak. Hamarosan jöhet az utolsó engedély Paks II-re, így önellátó lehet a magyar ellátás.

Létrehoznak egy orosz-magyar vegyesvállalatot, mellyel az ukrán-magyar határon létrejövő konténerterminál működtetésében fognak együttműködni.

Orbán Viktor kérte még több orosz repülő járat Magyarországra irányítását, hogy még több orosz turista érkezhessen, mert a gépek jelenleg tele vannak. Azt kérte, Jekatyerinburg és Kalinyingrád is legyenek a célpontok között. Végül kiegyensúlyozottnak és konstruktívnak nevezte az orosz-magyar tárgyalásokat.

A köztévé kérdésére, hogy mennyire sikerült a magyar energiellátást biztosítani a tárgyalásokkal, Vlagyimir Putyin úgy válaszolt, az energetikával kapcsolatos kérdésekben a magyar miniszterelnök mindenre pozitív választ kapott. Az egymilliárd köbméteres plusz szállítási kapacitás szerinte nem lesz probléma. Orbán Viktor hozzátette, Nyugat-Európában két-háromszorosára emelkedtek az energiaárak, míg Magyarországon ez nem történt meg. „Ha van orosz gáz, van rezsicsökkentés, ha nincs orosz gáz, nincs rezsicsökkentés” – tette hozzá a miniszterelnök.

A légijáratok kapcsán Vlagyimir Putyin szerint meg fognak tudni egyezni.

Az MTI kérdésére, hogy felmerültek-e új együttműködési lehetőségek, Orbán Viktor úgy válaszolt, az orosz gazdaság sokkal erősebb, mint azt nyugaton gondolják. Szerinte a szankciós politika Oroszországgal szemben Magyarországnak nagyobb kárt okozott, mint Oroszországnak, mert piacot veszített. Szerinte ez a nemzetközi politikában egy sikertelen, kudarcra ítélt eszköz. Kitért a már említett, az ukrán-magyar határon épült konténerterminálra, mint új elemre.

Az orosz média kérdésére, hogy uniós és NATO-tagként hogyan értékelik a NATO-val zajló tárgyalásokat, Orbán Viktor úgy válaszolt, hogy a helyzet komoly, a különbségek jelentősek. Oroszország igényeit szerinte az egész világ megismerhette és a válasz nem találkozott az orosz biztonsági igényekkel. A NATO-tagállamok készsége, hogy megadja a garanciákat, messze van, de szerinte nem áthidalhatatlanok a különbségek. Szerinte a következő napokban és hetekben a tárgyalások sikerülhet megoldást találni erre.

„Gondolt már erre valaki?”

Az orosz elnök szerint annak idején ígéreteket kaptak, hogy a NATO nem terjeszkedik keletre, ehhez képest tagok lettek a balti államok. Az Egyesült Államok Romániában és Lengyelországban is rakéta-rendszereket telepítettek, köztük csapásmérő kapacitásokat is. Szerinte a NATO Ukrajnát is fel akarja venni tagjai közé. Vlagyimir Putyin szerint Ukrajna a Krímet dokumentumok szerint is katonai eszközökkel akarja visszafoglalni. Ha mindezt a NATO támogatásával teszi, akkor egy szuverén orosz terület – ez Oroszország számára lezárt téma – ellen támadnak, vagyis Oroszország és a NATO között indulhat háború. “Gondolt már erre valaki?” – tette fel a kérdést az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin szerint Ukrajna fenyegetései visszaszállnak Ukrajnára. Hozzátette, minden országnak joga van a saját védelmének biztosításához, sokan azonban elsősorban Oroszország elleni eszközként használják Ukrajnát. “Egy fegyveres konfliktusba akarnak belerángatni és jönnek a radikális gazdasági szankciók. Vagy a Ukrajnát beveszik a NATO-ba és a Krímben, vagy Donbaszban egy fegyveres konfliktust szítanak” – mondta az orosz elnök.

A helyzet negatív következményeit úgy lehet elkerülni, ha minden oldal kétségeit meghallgatják. Egyetlen ország sem biztosíthatja a biztonságát más ország kárára, az orosz elnök szerint Ukrajna éppen ezt teszi. Az Egyesült Államok szerinte mondhatná Ukrajnának, hogy nemzetközi vállalásai miatt Ukrajna nem lehet NATO-tag.

Az orosz elnök azt mondta, nem áll még készen arra, hogy a megoldásról beszéljen.

A közelgő magyar választásra kitérve egyetértettek a tárgyaláson egyetértettek abban, hogy azt követően is még sokáig szeretnének együttműködni. „Szeretnék nyerni, jó reményeim vannak arra, hogy hosszú évekig működhetünk együtt” – jelentette ki Orbán Viktor. Putyin úgy fogalmazott, hogy sok mindent tettek együtt, ami a nép javát szolgálja, és nagyon reméli, hogy ezt a munkát folytatni tudják.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



19 Comments

  1. Névtelen
    2022.02.01. 19:21

    „A feszültség állandósításának, elmélyítésének legfőbb eszközévé, egyre inkább „fegyverévé” a „volt szovjet” térség és azon belül is Ukrajna vált. Lévén Ukrajna határvidék, a Szovjetunió felbomlása után szinte önként adódott volna a lehetőség arra, hogy „híd” szerepet töltsön be Oroszország és Európa között, úgy, hogy ez mindhárom fél kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködésére épüljön, és két évtizeden át ennek az esélye valóban nem volt kizárható.

    Ám az amerikai birodalom agóniája során egyre inkább a „programozott káosz” degeneratív mintázatai válnak uralkodóvá, így 2014-ben egy cinikus nyíltsággal a világ színe előtt véghezvitt szervezett államcsíny segítségével megdöntötték a demokratikusan megválasztott uralmi struktúrát, természetesen a demokrácia „nagyobb dicsőségére”, úgy, hogy az amerikai külügyminisztérium munkatársai, élükön a hírhedt neokon Victoria Nuland asszonnyal, közvetlenül szervezték mindezt a Majdanon. Sokat elárul sok mindenről az, hogy amikor az Európai Unió uralmi elitjei azért óvatosan jelezni próbálták, hogy bocsika, de ez itt azért egyelőre még Európa, és hát szóval mi vagyunk és leszünk itt, tehát ha lehet, ne tessék itt olyat csinálni, aminek pusztító következményeit aztán majd nekünk kell elviselni, Nuland asszony elhíresült mondatával csak annyit kérdezett hogy Who the fuck is EU… vagyis Ki a f…sz az az Európai Unió?”

    Valószínűleg e nem túl sikeres projekt tanulságaiból okulva a mai európai uniós elitektől már nemcsak hogy ilyen bármely óvatosan előadott kritikai közbevetésekre nem telik, hanem láthatólag aktívan igyekeznek kivenni a részüket a Európa öngyilkosságából.”

    1
    5
  2. Névtelen
    2022.02.02. 00:36

    “Ha van orosz gáz, van rezsicsökkentés, ha nincs orosz gáz, nincs rezsicsökkentés”

    Most akkor mégsem azért kellett a rezsicsökkentés, mert anélkül a gaz imperlista, külföldi tulajdonban álló szolgáltatók szabadon szívhatták volna a magyar kisemberek vérét, és ráadásul kivitték volna az országból az elért extraprofitot? Mégis a termék világpiaci árától függ, hogy van-e rezsicsökkenés?

    9
    1
    • Névtelen
      2022.02.02. 18:32

      rezsicsökkentésben csak a lakosság részesül.
      a többlet gázzal tudunk kereskedni, például Ukrajna felé.

  3. Névtelen
    2022.02.02. 07:14

    https://uploads.disquscdn.com/images/c818721e6bb2a121230b43f4cca5fcb81f567ae5593101a2565bdd4c638d34b5.gif?w=800&h=338

    3
    1
  4. Névtelen
    2022.02.02. 07:16

    Nem hallom a fidesztálibokat sivalkodni, hogy Putin ne szóljon a belügyeinkbe

    10
    2
    • Névtelen
      2022.02.02. 17:40

      A s.ggnyalástól elállt a szavuk!

      1
      2
      • Névtelen
        2022.02.02. 18:28

        A Toto kutya előtt? Ne mond már Feri!

        „A tokaji bor és a Totó nevű puli kutya tetszett leginkább az orosz elnöknek, mikor szerdán a Gyurcsány családnál ebédelt. A Blikk úgy tudja, hogy Vlagyimir Putyin a tervezettnél több időt töltött a magyar kormányfő házában, és a külügy embereinek kellett szólniuk, hogy ideje lenne indulni Prágába. A lap azt írja, hogy Totó két puszit adott a vendégnek, aki nagyon élvezte, hogy anyanyelvén társaloghatott Dobrev Klárával”

  5. Névtelen
    2022.02.02. 07:17

    Biztos áradt még belőle a disznópörzsölés szaga, azért ültették a szoba másik végébe a gasztrobloggerünket…

    6
    2
    • Névtelen
      2022.02.02. 18:26

      „Az elmúlt három évben 145 alkalommal került sor egyeztetésre euroatlanti országok vezetői és az orosz elnök között. Legközelebb Macron francia államfővel lesz találkozója. Ez nemcsak árnyalja, hanem meg is töri Márki-Zay Péter álláspontját, miszerint a miniszterelnök moszkvai útja azt jelenti, hogy Orbán Viktor „Putyin bábjává vált”.
      Úgy látszik, az ellenzék szerint az lenne a legjobb, ha Magyarország nem élne egy olyan tárgyalási lehetőséggel, amellyel a legtöbb európai ország él. Arra azért választ adhatnának, hogy milyen alternatívát javasolnak a 15 évre szóló magyar-orosz gázszállítási szerződés helyett? Arról a szerződésről van szó, amely a piacinál jelentősen alacsonyabb áron biztosítja hazánk számára a gázt (és amelyet a miniszterelnök most szeretne kibővíteni). Ha esetleg arra jutnak, hogy vannak fontosabb dolgok is, mint a szállítási ár, akkor azt is megmondhatnák, hogy a többletköltségeket ugyan kinek kellene megfizetnie? Csak reméljük, hogy szerintük sem a magyar családoknak.
      Az ellátásbiztonság jelentőségét a Németországból érkező hírek is alátámasztják. Ezek szerint kritikusan alacsony szinten vannak a német gáztárolói készletek. Annyira, hogy február elejére elérték azt a szintet, amikor már kockázati forgatókönyveket kell biztosítani. A németeknél egyébként 20 százalékkal nőttek az energiaárak egy év alatt. Ha Magyarországon nem lenne hatósági árszabályozás (leánykori nevén rezsicsökkentés), és nem lenne 15 éves gázszállítási szerződésünk, akkor minden magyar háztartásnak hasonló áremelkedéseket kellene elviselnie, annak minden következményével.”

  6. Névtelen
    2022.02.02. 07:24

    Ilyenkor hol vagytok 1917 óta bolsirettegő krumplizabálók? Ilyenkor laposabb a pofa hulladékok?

    7
    1
    • Névtelen
      2022.02.02. 17:55

      Mi köze van az 1917-es bolsiknak a mai bután hőbörgő neokomcsikhoz? Mi köze van a szarrágó moslékkoalíció címzetes ökrének a reálpolitikához? Mi köze van a szerencsétlen vinnyogó gyurcsótányhorda-seggnyalóknak a valóságos „erőviszonyokhoz” ?

      • Névtelen
        2022.02.02. 19:05

        Na taknyos.Előbújtál az orbánseggből?Gazdádnak meg felmenőinek biztosan több közük van hozzá ez kétségtelen.

      • Névtelen
        2022.02.03. 03:22

        Mi közöd van az emberekhez, csúszómászó fidesznyik? Maradj meg a gazdáid valagának a tisztogatásánál és ne vegyülj másokkal a narancsosokon kívül!

        • Névtelen
          2022.02.06. 06:30

          „Sok minden hiányzik a jelenlegi baloldal vezetőiből, de kettőt azért mondok: az intelligencia és az elegancia. Azt a bizonyos karizmát nem is említem, mert azt nem lehet megtanulni, de szívós munkával valamelyest lehet pótolni a felnőtté válás sorsdöntő éveinek mulasztásait.

          A magamutogatás, a gyötrő szereplési vágy a ripacsokban elnyomja az önkritikát, elhiszik magukról, hogy nem őrültek, hanem zsenik. A legjobban az fáj nekik, ha nem foglalkoznak velük, csak szelíd mosollyal kikerülik őket, mint a részegeket. Az a politikai tábor, amely rögeszmésen az ellenfél szidalmazásával van elfoglalva, előbb-utóbb nevetségessé válik, szónokaik önmagukat is megalázzák minden faragatlan és mosdatlan tréfájukkal. Igazi demagógok, de szerény képességeik miatt csak a hordószónokok kategóriájában. Mindig valami vagy valaki ellen tüntetnek, mert saját gondolatuk nincsen, csak annyi, hogy így nem jó, de majd ők megmutatják, újrakezdik, lebontják a régit, sőt kedvenc, régi mondásuk szerint a történelem szemétdombjára vetik. Cseppet sem zavarja őket, hogy ők maguk kukorékolnak az általuk összehordott szemétdombon, a vak és féltékeny düh mindennel szemben, ami nem az övék, átkozódásra készteti őket. Próbálkozni lehet arculatváltással, de arcokat nem tudnak cserélni, és mindegyik arc önmagát leplezi le. A labilis személyiség torz önképe fegyelmezetlenné tesz, a bemagolt beszédek tapsra váró hatásszünetei mögött űr tátong, mert a hazugságot szeretnék igazságként eladni. Igyekeznek nem Simon Gábor egyre szaporodó bankszámláira gondolni, inkább a sajátjukra, amikor a szegényeknek azt ígérik, mindent elvesznek a „gazdagoktól”, de nem megy az erőlködés. „Kérem”, „tudják”, „éppen ezért mi”, hajtogatják, de már nincs meg a „munkásököl, vasököl” brutális egyszerűsége, hiszen ők most demokraták, akik a diktatúra ellen harcolnak, sőt a bolsevizmus ellen. Még saját közegükben is idegenként mozognak, zavart mosolyuk mögött nincs meggyőződés, ahogyan belső béke és szeretet sincs. Talán soha nem énekelték, nem is ismerik azt a szent éneket, amelyben Boldogasszony anyánkhoz fohászkodunk évszázadok óta: „Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról.” A szégyentelenség, az istentelenség és a lélektelenség sokkal nagyobb bűn, mint az intelligencia és elegancia hiánya. Szegény magyarok, akik még bennük hisznek! Bocsássunk meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. De a szónokaik tudják.”

  7. hozzászóló
    2022.02.02. 18:25

    Egy gondolatot megér : Putyin – Orbán tegezőben vagy ha úgy tetszik „tangóba”. Putyin behívta Orbánt a „málnásba”. Emlékezhetünk mint amikor az Oroszok anno a háború közepette „becsalogatták” az erdőbe a Németeket és a kelet (Oroszok), nyugat (Németek) vívták meg a csatájukat és hol az Oroszok „verték ki” a Németeket hol a Németek „verték ki” az Oroszokat az erdőből csatákat vívtak. Ám egy dologra nem számított egyikük sem, hogy volt ám az erdőben egy erdész aki felügyelte az erdőt és megunta a folytonos viszálykodást és végül az erdész elkiáltotta magát és szétkergetett mindenkit „hazazavart” kipenderítve az erdejéből a betolakodókat és végül béke és nyugalom lett. Most ugyan ez van. Putyin az Orosz „medve” a kelet hadakozik a nyugattal. A nyugat sem hagyja magát a kelet és nyugat csatározásai manapság is most kérdés, hogy majd most ki lesz az „erdész” szerepében aki végül majd rendet rak a béke és nyugalom iránt , hogy ki lesz a győztes a nyugat vagy a kelet vagy egy harmadik tényező felbukkanása. A nyugat és a kelet között a híd középen van. Közép- Európa. Közép-Európa lesz az „erdész” aki rendet rak? Vagy a „híd” szerepében a kapocs nyugat és kelet között a közép lehet? Közép Európa? Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szerbia, Horvátország, Románia ezen országok híd szerepben mint kapocs a kelet és nyugat között amelyek áthidalják majd a keletet és nyugatot. Majd meglátjuk. A közeljövő „zenéje”. Ellentéteket át kell hidalni ,hogy a feszültségeket átvegye a béke és ez a szerep lehet Közép-Európára vár és a nyugatot és keletet kibékítse de az se jó ha teljesen alárendelik magukat az oroszoknak hanem egyensúlyozni kell a nyugat és kelet között úgy, hogy mindenki előnyére de senki hátrányára hanem egy egészséges viszonyként jóba lenni a kelettel és nyugattal de sem egyiket sem másikat nem szabad túlértékelni hanem egy kiegyensúlyozottság felé elmozdulni mindkét részről itt lehet a megoldás kulcsa.

  8. Névtelen
    2022.02.03. 03:24

    https://444.hu/2022/02/02/nagyokat-mondott-putyin-a-magyar-miniszterelnok-mellett

  9. Névtelen
    2022.02.04. 21:38

    Gondolkodóba ejt ez a „Viktor pajtás” nagyon sokunkat de nem tudom megfejteni, hogy mi az ami így Putyinhoz „köti” mert, hogy nem csak az, hogy olcsóbb legyen a gáz az is biztos. 2010 előtt mit is mondott a „Viktor pajtás”? „Nem leszünk az Orosz Gazprom legvidámabb barakkja.” Valami hasonlóan fogalmazott. Most immár az Oroszok legvidámabb barakkja vagyunk. Mitől változott 360 fokos fordulatot a véleménye? Sokan találgatásokba estek gondolkodóba ,hogy netán zsarolási potenciál van Orbán felé Putyinnak valamivel zsarol(hatja) vajon? Csak kérdés ! De mi lehet az „ha” van egyáltalán? Vagy netán titkosszolgálatok felé is járatos vagy ő maga az? Ezért szinte lételemük egymás iránti fontos kölcsönösség örök hatalomra mert ha egyikük is bukna választáson akkor lelepleződnének valami vagy valakik miatt ? Csak találgatás, kérdések sora. Mert ez a szoros barátság furcsa. Vagy egész egyszerűen a „híd” szerepét Putyin hazánknak szánja a kelet és nyugat közötti kapocsként mi vagyunk a kelet és nyugat közti összefogó híd szerep? Sokan mondják azért ettől még többről van szó. „Nem zörög a haraszt ha a szél nem fújja” De mi lehet az a több amiről még szól(hat) a történet ? Nagy kérdés ! Titok ! ? „Nem kötik orrunkra”.

  10. névtelen
    2022.02.06. 04:17

    A legvalószínűbb, hogy Orbánt sakkban tarja Putyin azokkal a titkosszolgálati jelentésekkel, amit mi nem ismerttünk meg eddig!
    Ez egyre nyilvávalóbbá válik.
    Putyin semmibe vette Orbánt, olyan volt az egész, amikor a főnök beszámoltatja a csicskáját a szőnyeg szélén.
    És így is történt.

  11. Robchr
    2024.07.15. 21:48

    In today’s fast-paced world, staying informed about the latest updates both locally and globally is more vital than ever. With a plethora of news outlets vying for attention, it’s important to find a reliable source that provides not just news, but insights, and stories that matter to you. This is where [url=https://www.usatoday.com/]USAtoday.com [/url], a top online news agency in the USA, stands out. Our dedication to delivering the most current news about the USA and the world makes us a key resource for readers who seek to stay ahead of the curve.

    Subscribe for Exclusive Content: By subscribing to USAtoday.com, you gain access to exclusive content, newsletters, and updates that keep you ahead of the news cycle.

    [url=https://www.usatoday.com/]USAtoday.com [/url] is not just a news website; it’s a dynamic platform that empowers its readers through timely, accurate, and comprehensive reporting. As we navigate through an ever-changing landscape, our mission remains unwavering: to keep you informed, engaged, and connected. Subscribe to us today and become part of a community that values quality journalism and informed citizenship.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük