Miskolc. A 80-as évek legendás punk zenekara vendégeskedett a Vörösmarty-ban

A 80-as évek legendás punk zenekara vendégeskedett a Vörösmarty művelődési házban pénteken este. Sáthy Róbert alapító tag, a banda énekese érdeklődésünkre elmondta, mostanában kezdtek el újra koncertezni, addig és úgy csinálják, ahogy jól esik nekik.

– Nem tervezünk semmit, ami jól esik, azt csináljuk – tette hozzá nevetve.

Az ETA baszk felszabadítási szervezetről elnevezett zenekar 1980-ban alakult meg. Magyarország egyik leghíresebb punkegyüttesének számítottak, a CPg-vel, a Kretensszel, A tizedes meg a többiekkel, a QSS-sal együtt. Szövegeiket Czeller Péter, Szócska Miklós (később a második Orbán-kormány egészségügyi államtitkára), Menyhárt Jenő (Európa Kiadó), valamint Pajor Tamás (Neurotic, Ámen) írta.

A budapesti punk világának egyik meghatározó együttese voltak. Hivatalos kiadványuk nem jelenhetett meg a kommunista korszakban, néhány daluk külföldön kiadott punklemezeken látott napvilágot. minap.hu

2010-től újra koncerteznek, átalakulások után már csak az alapító tagok egyikének, Sáthy Róbertnek részvételével. 2020 januárjában új videoklippel rukkoltak ki, Szégyelld magad! címmelhttps://minap.hu/galeria/eta-lemezbemutato-koncert-vorosmartyban#lg=1&slide=3