Az atomerőművekre sokan úgy tekintenek, mint a legveszélyesebb energiatermelő berendezésekre. Ezt a vélekedést leginkább a csernobili, illetve a kevésbé régen történt fukusimai atomerőmű-baleset példájával szokták alátámasztani. Tagadhatatlan, hogy ez a két esemény az iparág szégyene, és egyiknek sem lett volna szabad megtörténnie. De valóban olyan rendkívüli és általános katasztrófákról volt szó ezekben az esetekben?
Ellentétben sokak félelmével, az atomerőművek nem képesek atombombaként működni – ez fizikai lehetetlenség. Az atomerőművek biztonsági kockázatát az okozza, hogy a reaktor leállítását követően az erősen radioaktív hasadási termékek – ugyan egyre csökkenő mértékben, de – olyan nagy mértékű hőt termelnek a sugárzásukkal (maradványhő), hogy az üzemanyagrudakat is képesek megolvasztani, így az olvadékból kiszabadulnak az illékony radioaktív anyagok. A maradványhőt termelő sugárzás nem állítható le, így az egyedüli lehetőség a fűtőelemek hűtése, azaz a hő elvezetése – a biztonsági zónahűtő berendezések ezért kulcsszerepet játszanak a biztonság fenntartásában.
Mi történt Csernobilban?
A csernobili események megértésében sokat segíthet az HBO Csernobil-sorozata, amely ha nem is mindig hitelesen, de a valósághoz közeli módon mutatta be az eseményeket. A balesetet előidéző folyamat nagyon röviden úgy írható le, hogy miután egy tesztet nem minden előírásnak megfelelő módon végeztek el, a nagy méretű reaktor egyes részeiben gyorsan megszaladt a hőteljesítmény, amely egy robbanással ledobta a reaktort magába foglaló ipari csarnok tetejét, és meggyújtotta a reaktorban található grafittéglákat. Miután a reaktor szerkezete teljesen szétroncsolódott, a maradványhő elvezetése lehetetlenné vált, így a folyamat törvényszerűen a reaktor fűtőelemeinek nagy részének megolvadásához vezetett. Eközben az égő grafittömbök miatt felszabaduló radioaktív anyagok egy hatalmas füstös csóva formájában, nagy mennyiségben távoztak a már tető nélküli épületből. Ez a folyamat több napig tartott, mielőtt a helikopterekről ledobált, homokot és más anyagokat tartalmazó zsákokkal sikerült megszüntetni a tüzet.
A baleset egészségügyi következményeiről, az okozott halálesetekről sok, igen szélsőséges vélemény található az interneten, de hiteles forrásnak lényegében csak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) 2005-ös tanulmányát tekinthetjük, mely szerint 30 ember halt meg közvetlenül a baleset következtében, és a teljes érintett lakosság körében a balesetet követő 60 éven belül a természetes módon előforduló 850 ezer rákos halálesetből – reális becslések szerint – 4–6 ezer eset (vagyis kevesebb mint 1 százalék) írható a Csernobilból kibocsátott sugárszennyezés számlájára.
A csernobili reaktorról tudni kell még, hogy annak típusa semmiben nem hasonlít a paksi és más – a volt Szovjetunión kívüli – atomerőművekhez. A csernobili RBMK típusú reaktor mérete többszöröse a paksi reaktorokénak, és maga a reaktor nem egy vastagfalú, nagy nyomású tartályban helyezkedik el, hanem lényegében egy medencében, amelyben több száz függőleges, zárt csőben találhatók az üzemanyagkötegek, a csövek közötti teret pedig grafittéglák töltik ki. Az egész konstrukció egy ipari csarnokban foglal helyet, nem egy nyomásálló és hermetikusan zárt speciális épületben, vagyis konténmentben.
A balesethez vezető folyamatban tehát számos különböző tényező játszott közre, amelyek közül talán a legfontosabbak: https://qubit.hu/2022/02/06/az-atomenergia-mar-most-biztonsagosabb-sok-mas-energiaforrasnal-de-a-modularis-eromuvekkel-meg-ezt-is-lehet-fokozni?utm_source=Forbes+Espresso+h%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_campaign=c1d417d98e-EMAIL_CAMPAIGN_5_19_2021_13_48_COPY_10&utm_medium=email&utm_term=0_5d6f550842-c1d417d98e-56945581&ct=t(N_COPY_10)
Nocsak, még senki sem fizetett a méregzöld grínpiciknek hogy tiltakozzanak?