Miskolc. Ebből ügyesen kihagyták Kiss Jancsit meg Csöbört Veresék

LETETTÉK A XANGA LOGISZTIKAI INKUBÁTORHÁZÁNAK ALAPKÖVÉT

Letették az alapkövét szerdán annak a logisztikai inkubátorháznak, amelyet a Xanga cégcsoport épít több mint tízmilliárd forintból a Miskolc Déli Tudományos és Technológiai Parkban. Az ünnepélyes esemény előtt több köszöntő is elhangzott. Herdon István, a Xanga Investment and Development Group vezérigazgatója emlékeztetett, a húszéves múltra visszatekintő Xanga cégcsoport még 2021 júniusában vásárolta meg a mintegy hat és fél hektáros területet, ahol a csarnok most megépül. A munkaterületet decemberben adták át a kivitelezőnek és az építkezés első ütemében egy hatezer négyzetméteres logisztikai csarnokot építenek két és félmilliárd forintból.

– Miskolc kiváló lehetőségeket biztosít a beruházók, így a Xanga cégcsoport számára is, éppen ezért döntöttünk a terület megvásárlása mellett, ahol megépítjük a szükséges ipari infrastruktúrát, az üzemcsarnokokat, és a kiszolgálóegységeket. A célunk mindig az, hogy a hozzánk betelepülő, csúcstechnológiát hozó cégek minél magasabb hozzáadott értékű termelést valósítsanak meg. Ez pedig magasan képzett alkalmazottakkal és innovatív környezetben lehetséges. Ezért tartottuk nagyon fontosnak, hogy a munkába már ebben a fázisban bevonjuk a Miskolci Egyetemet, ahol több szakon nemzetközileg is elismert képzés és kutatás folyik – hangsúlyozta Herdon István.

Együttműködnek

Elhangzott az is: a beruházás több szállal is kötődik a Miskolci Egyetemhez. Egyrészt a Xanga cégcsoport hosszú ideje együttműködik a felsőoktatási intézménnyel, másrészt, ha elkészül a miskolci logisztikai inkubátorház, az gyakorlóhelye is lehet majd az egyetem hallgatóinak. A beruházó és a felsőoktatási intézmény képviselői a hatékonyabb közös munka érdekében együttműködési megállapodást is kötöttek az alapkőletétellel egy időben.

minap.hu