A Kutyapártos lány az EU támogatások ellopására készül.  Miskolc 1. körzet. Itt indul Csöbör Kati is

Pásti

Gabriella

Az MKKP képviselőjelöltje, miskolci lokálpatrióta, européer francia, az emberek barátja, tudós, gyermek, feleség, anya, amatőr űrhajós, aki mindenhez (is és egy kicsit jobban) ért. Célom, hogy Európát eljuttassuk Borsodba, Borsodot pedig Európába. Elég volt a negativitásból! Egy olyan világért dolgozok, ahol mindenkinek mindig minden mindenhol jobb lehet, ha úgy alakul. Ilyen világot szeretnék örökül hagyni a gyermekeinkre és megtanítani gyermekeinket, hogy az ők is ilyet hagyjanak örökül az ő gyermekeikre. Természetesen ez nem könnyű, sok áldozattal, lemondással jár, de pozitív hozzáállással elkerülhetjük a kemény munkát és nehézségeket és mindent elérhetünk, ha igazán akarjuk! Összefogás, szeretet, szolidaritás, innováció, empátia, haladás! Rám mindenki számíthat ebben és mindenben! Nagyon sokat jelent számomra a családom, az ő aránytalan gazdagodásuk és előnyhöz jutásuk az élet bármely területén mindennél fontosabb nekem. Szabadidőmben szeretek lekvárt befőzni, részecskét gyorsítani (ha időm engedi), ingatlanokat gyűjteni és EU-s támogatásokat nyom nélkül eltüntetni. Remélem mindezt lesz időm és lehetőségem bizonyítani a jövőben, ha a Kedves Választók bizalmat szavaznak nekem.