Bayer Zsolt felszólította a Fidesz-szavazókat, hogy írjanak alá az Iszommnak, egy nappal később Szanyi Tibor-interjú jelent meg a Magyar Hírlapban

addig is adok egy kis olvasnivalót

„Egy Svájcban élő magyar hölgy írása a svájci indexálású nyugdíjszámításról!
„Uram, 2002-2010 között sem kellett volna a svájci indexálás. Mindenki hasra esik, hogy hú, Svájc…Íme a valóság. Svájcban az első alapba kivétel nélkül mindenki befizet a tinédzsertől a nyugdíjkorhatárig, vagyon és jövedelem együttes mérlegelése alapján körülbelül tíz százalékot. S mit kap ezért?
Egy mindenki számára egységes nyugdíjat, amelynek összege az átlagos havi jövedelem 23–46 százaléka. Azaz lassan, tagoltan mondva, hogy mindenki megértse, mindenki befizet a jövedelmétől és vagyonától függően egy életen át (!), és ezért kap egy egységnyugdíjat, amelynek a mértéke az átlagos svájci havi jövedelem 23–46 százaléka között mozog.
Nem véletlen, hogy sokan hazatérnek Svájcból nyugdíjaskorukban Magyarországra, mert a svájci átlagos jövedelem 23 százaléka Svájcban gyakorlatilag semmire sem elég, Magyarországon viszont meghaladja az átlagfizetést. S mielőtt elfelejtenénk, a nyugdíj Svájcban adóköteles, Magyarországon pedig nem. Magyarországon ugyanez a számítás ma 52-104 ezer forintig terjedő nyugdíjat eredményezne. Nyilvánvaló, hogy ez az alapnyugdíj csak az egzisztenciaminimum biztosítására alkalmas, és inkább a szolidáris társadalmi biztosítás és újraelosztás eszköze.
A svájci Szövetségi Tanács rendszerint kétévente megvizsgálja, hogy ezek az úgynevezett AHV/IV-nyugdíjak kiigazításra szorulnak-e. A határozat a Szövetségi AHV/IV Bizottság ajánlásán és az ár- és bérindexek számtani átlagain alapul. Ez lenne az a híres svájci index? Akkor nézzük! A Szövetségi Tanács 2019-ben a minimálnyugdíjat 1185 frankban rögzítette. Ez az átlagkereset 23 százaléka. Az emelés pedig 2019-hez képest az idei módosítás nyomán 2021-ben tíz frank, azaz 0,8 százalék volt. Azért ez nagyon messze esik az inflációkövetéstől. A bérek fejlődését pedig biztosan nem követi. Ez lenne az a híres svájci index?
A második alap az, ahová munkavállaló és munkaadó is befizet egy bizonyos szintig kötelezően, azon felül pedig szabad megállapodás szerint. Ezzel az alappal tornázható fel a nyugdíj az átlagkereset 60 százalékára. A befizetések aránya az élet folyamán lépcsőzetesen emelkedik a jövedelem 7–18 százalékára. Azaz egy ötvenöt év feletti alkalmazott a jövedelme 28 százalékát fizeti be összesen a kötelező nyugdíjbiztosításra. A vagyont licenccel rendelkező nyugdíjpénztárak kezelik.
A harmadik alap szabadon választott, és két részből áll, a látszólagos adókedvezménnyel járó lekötött betétből és a teljesen szabad privát betétből. Tulajdonképpen mindkét takarékossági forma adóköteles, csak az utóbbit azonnal, a lekötött alapot a felhasználáskor, azaz a nyugdíjkorhatár elérését követően kell leadózni. Minél többet keres valaki, annál inkább rákényszerül a privát takarékosságra, azaz saját magának kell az adózott jövedelméből a nyugdíjáról gondoskodnia, ha nem akar óriási jövedelem-visszaesést, amikor nyugdíjba vonul.
A svájci nyugdíjrendszer annyira más társadalmi és gazdasági környezetben működik, hogy meglehetősen elrugaszkodott gondolatnak tűnik bármely részének vagy valamilyen – ahogy Hofi mondaná, Magyarországon világhírű – indexnek a bevezetése, alkalmazása. A nyugdíjintézetek a különféle vállalati nyugdíjpénztárakból fejlődtek ki, és sok évtized alatt vívták ki maguknak a bizalmat. A bankok ugyancsak hosszú évtizedes tapasztalatokkal kezelik a különféle nyugdíjbiztosítási betéteket. Minden intézmény mögött jelentős tőkevagyon áll. Az emberek takarékosak, és a svájci frank a világ egyik legstabilabb pénzneme.
Csak megjegyzem, hogy Németországban is megpróbálkoztak a tőkealapú, de szabadon választott nyugdíj-előtakarékossággal a legutolsó szociáldemokrata kancellár, Gerhard Schröder idején. A ma is érvényben lévő, bár sokszor módosított, államilag nagy összegekkel támogatott úgynevezett Riester-Rente és a nem támogatott Rürup-Rente nyertesei egyértelműen a pénzügyi szektor vállalkozásai voltak. A kamatok esése nyomán az egykori nagyívű ígéretekből semmi sem maradt, és a nyugdíjszínvonal Németországban folyamatosan csökken. Ráadásul a német nyugdíjat is megadóztatják, és a nyugdíjasoknak társadalombiztosítási járulékot is kell fizetniük.
A svájci nyugdíjasokat még egy teher nyomja. Amikor először meséltem róla a szüleimnek Budapesten, akkor elképedve hallgatták. Akármilyen hihetetlen, de a saját ingatlanban lakók aránya Svájcban jóval alacsonyabb, mint Magyarországon, mindössze negyven százalék. Az idősebbek mintegy fele lakik saját ingatlanban, a másik fele lakbért fizet. Nemcsak a lakbér terheli a nyugdíjat. A saját ingatlannak van egy fiktív lakbérértéke (Eigenmietwert), ami jövedelemnek számít, azaz a nyugdíj összegéhez hozzá kell számolni, és a megemelt összeg után kell jövedelemadót fizetni!
Ezt burkolt ingatlanadónak is lehetne nevezni. Ha mindezt Magyarországra vonatkoztatnánk, mint a svájci indexálás részét, akkor ez oda vezetne, hogy sok idős ember nem tudná megtartani az ingatlanját, mert nem tudná kifizetni a hozzá tartozó adóhányadot. És akkor még nem beszéltünk egy csomó dologról, például a drága svájci tömegközlekedésről. Ez Magyarországon a nyugdíjasoknak ingyen van, és emeli a magyar nyugdíjak értékét, még ha sokszor túlságosan nagyvonalúan el is feledkezünk róla…..” stb.