Zolnay Péter

Példátlan mértékű, 43.000.000.- forint sérelemdíjat értünk el az oxigénhiánnyal született ügyfelünk és szülei javára.

Az ügyben első körben a sérült gyermek szülei képviseletében indítottunk pert a kórház ellen, amely ügyben perbeli egyezséget kötöttünk a kórházzal. A szülők részére 18 millió forint sérelemdíjat fizetett meg a kórház az orvosi műhiba ellentételezéseként.
Második körben a gyermek nevében indítottunk pert a kórház ellen. A Miskolci Törvényszék hozott az ügyben elsőfokú ítéletet, amelyben 25 millió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a kórházat. Az ítéletet a Debreceni Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság helybenhagyta.
A problémamentes terhességet követően került kórházba az egészséges anya, majd a kórház elmulasztotta időben elvégezni a császármetszést, amikor annak szükségessége a gyermek állapota miatt felmerült. Ezen orvosi műhiba következtében a gyermek oxigénhiányos állapotban született meg és ebből adódóan valószínűleg egész életében segítségre fog szorulni, nem tud önálló életvitelt folytatni.